Sajt, sonka és Alfa Romeo

2023.10.25. 10:00

Hetedik alkalommal szervezték meg az Olasz Napokat Várpalotán

Két napon át a talján kultúráé és gasztronómiáé volt a főszerep a várpalotai Thury-vár környékén, ahol hetedik alkalommal rendezték meg az Olasz Napokat. A település több olasz testvér- és partnervárosából érkeztek a rendezvényre hagyományőrző és kulturális csoportok, volt Alfa Romeo találkozó, sőt, az ünnepélyes megnyitón egy 40 kilogrammos, két esztendőn át érlelt parmezán sajtot is felvágtak a színpadon.

Szabó Péter Dániel
Az ünnepélyes megnyitón egy 40 kilogrammos, két esztendőn át érlelt parmezán sajtot is felvágtak a színpadon
Fotó: Szabó Péter Dániel

A Montecosaro városából érkezett Li Matti de Monteco néptánccsoport hagyományos olasz paraszti dalokkal és táncokkal szórakoztatta a közönséget a kétnapos rendezvény nyitányaként, ahol Campanari-Talabér Márta polgármester mellett az olasz vendégek képviseletében Giancarlo Fermani, a TEMA Italia elnöke, Várpalota díszpolgára, valamint a Porto San Giorgio-i félmaratont szervező Valtenna Sportegyesület nevében Doriana Valori köszöntötte a megjelenteket a vár előtti téren felállított színpadon.

Majd egy mára Várpalotán is hagyománnyá érett gasztronómiai bemutató következett. Giovanni Davalli, a Quattro Castellából érkezett Európa Barátai civil szervezet képviseletében egy 40 kilogrammos, 24 hónapig érlelt parmezán sajtot vágott fel szakszerűen a színpadon, az ínyencséget ezt követően - több más olasz finomság, például sonkák és szalámik mellett - bárki megkóstolhatott a vár mellett felállított sátraknál.

Nagy sikert aratott Michele Pecora olasz énekes, aki két koncertet is adott a rendezvényen
Fotó: Szabó Péter Dániel

A házigazda magyarok mellett a reneszánsz kort megidéző olasz hagyományőrzők is érkeztek a rendezvényre, ők fáklyás felvonulással mutatkoztak be a várkertben, majd Mechele Pecora olasz táncdalénekes koncertjén szórakozhatott a közönség.

Másnap délelőtt országos Alfa Romeo találkozót rendeztek. A vár előtti téren harmincnál is több autó sorakozott fel, köztük igazi ritkaságokat és oldtimereket is láthattak az érdeklődők. A programot gyermekeknek szóló színielőadás, koncert és íjászverseny színesítette, de olasz slágerekre is táncolhattak a látogatók. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában