Meghatározható a művészi áttörés pillanata, létezik az ihlet

Vasáros Erika Ajkán él, de számtalan helyen alkot. Ahogy Fekete Istvánt az állattörténetek, a vadászat, a természet írójának, Erikát tévedhetetlenül a valósághű természeti környezet, a vadak, állatok, növények festőjének nevezhetjük. Munka közben érjük otthonában most is, hogy beszélgessünk művészetéről, felfogásáról, céljairól.

Erika különleges alkotáson dolgozik – egy méretes strucctojáson jeleníti meg Somló várát, a hegy, az erdei környezet már kész, az előtér, a szántóföld, illetve a háttér, maga a téma, a hegy és a vár összecsiszolásán munkálkodik. A technika nem mindennapos, térben, ovális alakzatra megfesteni egy jellegzetes tájat nem kis kihívás. – A természet világa a kedvencem, mind témában, mind színekben. Porcelánfestő sem voltam még, csak gyerek, amikor apukám rendszeresen járta az erdőt, magával vitt, megszerettette, megismertette velem a gombákat, a fákat, virágokat, később az állatokat, a vadakat. Innen ered ez – emlékezik vissza Erika. – Aztán már porcelánfestőként ismertem meg Csiszár Józsefet, a remek vadászfestőt, tőle tanultam meg az állatokat, a vadakat megörökíteni, máig ez a mindenem!

A művésznő elmondja, tudni kell, és ez a legfontosabb, hogyan jelennek meg az állatok adott környezetben, például egy nyiladékban. Muszáj bejárni, megismerni és látni az élőhelyeket, azt a környezetet, ahol feltűnnek a vadak, lényegében nagy botanikai ismeretet is megkíván egy-egy állat élőhelyét természethűen megörökíteni. Tudni kell, melyik faj milyen helyen tartózkodik, mit csinál ott, milyenek a mozdulatai. Mélyebben azt is, hogy a kiválasztott témát, az állatot a valóságban milyen növénytársulásban látjuk, hogy úgy jelenjen meg a képen, azokkal a természetes színekkel, melyek megfelelnek élőhelyének, az évszaknak és a kép hangulatának. – Ugye lehet egy képen keverni a motívumokat, meghökkenteni a nézőt, alkalmazni absztrakt színvilágot – de ez engem taszít. Természetfestő vagyok, természetes módon, a valósághű megjelenítéshez ragaszkodom. Igen, sok-sok gyakorlást, megtapasztalást kívánó, nem egyszerű, de roppant hálás munka! Mivel az állatok mozgását is ábrázolom, szükségesek az anatómiai ismeretek. Nem adok ki a kezemből olyan munkát, ami nem tökéletesen adja vissza a természetest. Szívesen tanulmányozom a vadakat, különösen a mozgásukat, és ma már elmondhatom, sok vadász őrzi képeimet szobája falán, amit másoknak megmutat, közben számtalan képemet elajándékozom, aztán később megkeresnek hasonló témákkal, hogy fessem meg.

A gyökerektől napjainkig

– Herenden tanultam, kezdtem porcelánfestőként, mint annyian, de már a legelején szerettem volna mindig mást és mást, újat és újat kipróbálni, de még nem volt rá lehetőség. Kiforrott, konkrét célom sem volt, egyszerűen lesegettem a felsőbb tanulókat, lopva festegettem a tanműhelyben hasonlókat, mint ők, majd amikor eljöttem a gyárból, gondolatban mindig terveztem, hogy majd ezt festek, meg majd azt festek. Folyamatosan ezen járt az agyam, életem pedig úgy alakult, hogy megismerhettem olyan embereket, akik lehetőséget adtak tudásomat fejleszteni. Mi lett a vége? Néhány éve felkérésre a Bakony Expo aktuális témáit festhetem különböző tárgyakra, ami nagy megtiszteltetés. Jó ideje készítem a Virágos Veszprémért verseny plakettjeit, vagy a csopaki Balaton Vadgasztro Fesztivál bíz meg. Szerepeltem vadászati témájú képeimmel a keszthelyi Festetics-kastélyban, Devecserben számtalan kiállításon mutatkoztam be. Nagy kedvencem nyilván a porcelán, de festettem már különleges helyekre, például egy társasház külső falának dekorációját készítettem nemrég Veszprém belvárosában, feldobva a környék hangulatát természetből vett motívumokkal. Hatalmas sikere volt, s ez inspirál.

Letisztultak a fogalmak

– Rég túlnőttél a porcelánfestő kategórián, akik ismernek, festőművésznek neveznek. A természet hangulatának, a vadak megörökítőjének. Hogy érzed, hol az a határ, egyáltalán van-e, amikor a művész fogalmat emlegetni lehet bárki kapcsán? – kérdezem Erikát, akitől megtudom, sokat gondolkodott ezen. – Nem vagyok az a típus, aki titulusokra törekszik, mégis megfogalmazódott bennem, mikor és hol kezdődik az igazi művészet. Aztán rájöttem, nagyon egyszerű ez, ha az ember már mindenben magabiztos, benne van a fejében-kezében, bármilyen téma és technika – ő már művész. Egy-két képet megfesteni nem művészet, az hosszú-hosszú kitartó évek munkájával, folyamatos tanulással, fejlődéssel alakul ki. És kitartással! Véleményem szerint egy művésznél gondolatban áll össze a kép. Csiszár József említette ezt nekem egyszer, akkor még nem értettem, mire céloz, aztán megbeszéltük. Fejben születik meg az alkotás, igazából ott is készül el, a kivitelezés, a kézzel fogható, látható festmény ennek már tárgyi vetülete. Ez a lényege. A másik misztikus fogalom számomra az ihlet volt, nem hittem, hogy létezik, ezt csak a művészek emlegetik, mondogattam. Ma már cáfolom magam, mert nem igaz, az ihlet létezik! Méghozzá az a pillanat, az a bizonyos momentum, amikor gondolatban már összeállt minden és kimondom: „na, most, most állok neki!”. És valóban, a művészeknél így van. Tehát pontosan tisztázódott bennem az ihlet és a művészet fogalma.

Színek, címek – és a határok, melyeket már meghúz

Vasáros Erikának, a természet festőjének alkotásain csakis a természetes színvilág jön, jöhet át. – Vannak festők, bármilyen technikával dolgozzanak, hogy bizonyos színeket nem mernek használni. Például a zöldet nem tudják alkalmazni, különböző árnyalatait összehozni, inkább barnás árnyalatokhoz nyúlnak. Nehéz szín. De Csiszártól megtanultam bátran használni a zöldet, azt is, hogyan. Ha tisztában van az alkotó az adott állat- és növényfajokkal, képes legyen azt valóságában ábrázolni, ez volt az alapelv. Nem mondom, nem kis munka, sok idő és gyakorlat belejönni, de akinek sikerül, az onnantól elsajátította. Az eredmény pedig valósághűen tükrözi a természetes élőhelyeket. 

Erika a már említett strucctojás folytatásán mutatja be a zöld szín kikeverését, miközben elmondja, elkészült egy másik képe, amin még finomít, majd szarvasteheneket fest a háttérbe, s elmagyarázza az alkotás egyes lépéseit. Majd elárul egy érdekességet, ami saját karakterét is tükrözi. – Szívesen kedveskedem alkotásaimmal másoknak, nem feltétlenül üzleti érdekből dolgozom. Hiányzik belőlem, hogy reklámozzam magam, visszafogott vagyok. Viszont jól esik egy szakembernek, ha ismerik és elismerik munkáját. A Virágos Veszprém verseny plakettjeinek kapcsán jó érzés volt, hogy idén is felkértek, megköszönve munkámat. Tisztában vagyok azzal, nem minden festő kap ilyen megbízást. S ahogy már mondtam, megtiszteltetés a Bakony Expo felkérése is, bár itt el kell mondanom, más a technika, majolika-termékeket festek majolikafestékkel. Kihívás! Borzasztó nehéz apróbb dolgokat festeni, durvább, keményebb technikából finomat, könnyedet kihozni, de örömömre sikerül. Aztán szóba kerülnek más megbízások, Erika elmeséli, amikor az Arab Emírségekbe festett majolikát, vagy az üveggyártól Londonba, a Harrods áruházba Fabergé-utánzatú tojásokat aranyozva. Gyönyörű volt. – Üvegre festeni nem nehéz, de ebbe az irányba nem mentem el, a porcelán és a vászon az örök kedvencem. Bárhol látok egy-egy kész porcelánt, megmondom, hol készült. Képeimnek olykor adok címet is – árulja el. – Ha megfog egy gyönyörű formájú fa, egy fantasztikus környezet, ugró szarvas, verekedő nyulak, repülő mátyásmadarak, ez mind-mind olyan kihívás, mely, ha sikerül, megérdemli a címet. A mátyás kék tollait a zöld környezettel összehozni nem egyszerű, kísérleteztem vele sokáig, mire megjött a végeredmény – mondja. Majd mutat egy fantasztikus erdőszéli képet, mely még háttér csak, én viszont kész képnek hittem, mert önmagában is sokat mondó. – Erre még tervezek egy szarvast. Ritkán nyúlok hozzá már megfestett képemhez, de – talán itt is igaz –, a kivétel erősíti a szabályt. A címét már kitaláltam, de ez maradjon titok – kacsint Erika, aki még elmeséli, tanított már sok gyereket a festés alapjaira, meri, mert jó ideje nem jön zavarba, akármit fest. Azt is elmondja, elkezdte a portréfestést, nagyon szereti, sokat foglalkozik vele, ez a személyiség tükrözése, a karakter megjelenítése miatt nagy kihívás. Ilyenkor általában fénykép alapján fest, alkotótáborokban járva tanulnak és tanítják egymást művésztársaival. Végül szól arról – ez pedig az ő saját egyéniségét tükrözi –, hogy most már kezdi azt érezni, sokrétű a munkája, párhuzamosan dolgozik egyszerre több feladaton, és bizony már eljött az az idő, mégpedig épp mostanában, hogy bármilyen és bármennyi megbízást nem vállal el, hiába tudná megcsinálni.

Az alkotó meghúzza a határokat. Témában egyértelműen, de mennyiségben is. Különben a mennyiség előbb-utóbb a minőség rovására megy – az pedig már nem művészet.