Sólyi Dalkör

2023.11.19. 19:05

A jubiláló sólyi dalkörösök titka csupán annyi, szeretnek énekelni + galéria

Idén tizenöt esztendős a Sólyi Dalkör. Ez alkalomból léptek fel a település művelődési házában november 19-én, ahova a térség vendég-dalköreit is meghívták, és először énekeltek közösen a frissen alakult Sólyi Dalárdával.

Benkő Péter

 

– A dal összehozza nemcsak a falubelieket, de a kistérségben élőket is. Büszke vagyok rá, hogy választókörzetemet hasonlóan jól összetartó közösségek, vidám emberek alkotják – mondta elköszöntőjében az eseményen ugyancsak megjelent Ovádi Péter országgyűlési képviselő, aki szerint nem kis dolog egy közösséget tizenöt évig egyben tartani, de ha az megmozdul, nagy erőkre képes.

Kaptur József polgármester visszaemlékezett a kezdetekre, arra a 2008-ban 23 fővel indult dalkörre, melyet Kiss Magdolna alapított, s melynek művészeti vezetője Németh László volt. Kezdetben csak népdalokat énekeltek zenei kísérettel. Beszámolt azokról a rendezvényekről, melyeken fellépett a dalkör, tagjainak szabadidejét feláldozva.

Mai vezetőjük, Berdó Jánosné, Jutka azt hangsúlyozta, nem az a céljuk, hogy kitüntetéseket gyűjtsenek, titkuk csupán annyi, hogy szeretnek énekelni. Ma nyolc főt számlál a Sólyi Dalkör, s ahogy azt vezetőjük lapunknak elmondta, hetente próbálnak, mert fontosnak tartják a fellépésekre való készülést. A vármegye több pontján ismerik őket, de a közösen eltöltött másfél évtizedben elsősorban arra törekedtek, hogy amit végeznek, azt jól tegyék. Ma már nem csak népdalokat, de műdalokat is előadnak, legközelebbi fellépéseik például az adventi készülődéshez kapcsolódnak majd.

A tizenöt éves évforduló alkalmából rendezett fellépésen a házigazdák mellett színpadra lépett a Felsőörsi Búzavirág Népdalkör, a Vadgesztenye Népdalkör Hajmáskérről, a papkeszi Balatonvidéki Sortárs Népdalkör és a Vilonyai Népdalkör. A szombatot egy vidám hangulatban együtt töltött estével zárták az ünneplő dalosok és vendégeik. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában