Tehetséges fiatal alkotó

2024.01.25. 14:00

Bemutatták Tapolcán a Szent Korona pontos mását

A magyar kultúra napja alkalmából a Tamási Áron Művelődési Központban nyílt csoportos kiállításon résztvevő alkotók között Horváth Róbert szobrász a Szent Korona pontos másával mutatkozott be.

Tóth B. Zsuzsa
Horváth Róbert a Szent Korona mását mintázta meg agyagból a kiállításra 
Fotó: Tóth B. Zsuzsa / Napló

Horváth Róbert szobrász munkái láttán minden alkalommal elámulnak a szobrászatot kedvelők.A tehetséges fiatal tapolcai alkotó a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrász szakán végezte tanulmányait.

Tehetségét és tudását kiállítások és megrendelések sora bizonyítja. Szülővárosa Körmend megrendelésére is készített köztéri alkotásokat, melyek közül a legjelentősebb a bolgár mészkőből faragott Honfoglalás emlékmű, amely az államalapítás ezredik évfordulójáról méltón megemlékezve ékesíti a várost. Számos alkotása megtekinthető Tapolcán is, többek között a város római kori elődtelepülésének emlékére készített reliefje, amelyet a díszudvar kapualjában helyeztek el. Betlehemi szoborcsoportja adventkor évről évre a Tamási Áron Művelődési Központban látható. A Petőfi-évforduló alkalmából a költőről készített fejszobrot ajándékozott az intézménynek, és a közelmúltban elkészítette a Szent Koronát, amelyet a magyar kultúra napja alkalmából rendezett kiállításon láthatott először a közönség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában