Füredi história

2024.03.17. 16:00

A rejtélyesen eltűnt tanár

A közelmúltban megjelent a Füredi História idei első száma. A város helytörténeti egyesületének folyóirata ezúttal is számos érdekes írást és az 1940-50-es években készült fotókat tartalmaz.

Kellei György

Kurutzné Kovács Márta nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus folytatja nagy ívű családi krónikáját. Apai nagybátyja, ifj. Járdányi Kovács Béla sikeres sportolói pályáját mutatja be. Kovács édesapja Balatonfüred fürdőtelepi gyógyszerésze volt. Kurutzné felhasználta nagybátyja naplóit, így részletes történetet kapunk a múlt század első felének időszakáról. 

Kovács Béla 1904-ben Füreden született, majd nyolc éven át a Pápai Református Kollégiumban tanult. 1926-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát. Rá egy évre kezdetét vette fényes sportkarrierje. „A verseny legnagyobb élménye nem a győzelem, hanem a küzdelem” – vallotta. A füredi hajógyártól kibérelte a Délibáb nevű versenyjollét. Ezzel 1930-ban második lett a Balaton-bajnokságon. S következtek a hazai és külföldi versenyek: 1934-ben az első, két év múlva a második Kékszalag, közben 1935-ben, Babszy nevű dingijével Balaton-bajnokságot nyert, s ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon. 1938-ban újra Kékszalag-győztesként ünnepelték; a Kincsem IV. hajóval futott be elsőként. Darányi Kálmán miniszterelnök képeslapon gratulált neki. A krónikát fotók, táblázatok, térképek színesítik.

A közelmúltban megjelent Füredi História idei első száma
Forrás: Napló

Csizmazia Darab József üzemmérnök néhai Dibusz László körorvos jegyzetei alapján a településen született és 1945-ben kényszermunkatárborban elhunyt nagybátyja, Cs. Darab Gyula rövid életét örökítette meg. A nagybácsi 1991-ben felavatott bronz emléktáblája a Bajcsy-Zsilinszky utcai temető ravatalozója előtt látható. A siófoki Deák István nyugalmazott, okleveles hajóskapitány egy 1893-as újságcikk közzétételével epizódokat villant fel a balatoni hajózás múltjából. Tóth-Bencze Tamás könyvtáros egy száz éve történt, rejtélyes esetet dolgozott fel. Az Est című lap kiküldött munkatársa 1924. december 18-án a következőt jelentette: „Tizenegy nap előtt titokzatos módon eltűnt Balatonfüreden Arányi Tibor tanár. A leglelkiismeretesebb nyomozással sem tudnak nyomára akadni. Tragikus végű borestély.” Az epilepsziás Arányit annak az évnek a tavaszán nevezték ki a helyi polgári iskola tanárának. December 7-én a füredi Úri Kaszinóban alaposan felöntött a garatra. Később a kalapját megtalálták. A halotti anyakönyvbe 1925 februárjában ezt írták be: „baleset, Balatonba fulladás”.

A szerkesztőség megemlékezik a 2024. január 16-án, 88 éves korában elhunyt Vastagh György fizikatanárról, aki 1963-tól tanított a füredi Lóczy Lajos Gimnáziumban. Az ő nevéhez fűződik a Tagore sétányon kialakított Nobel-díjasok ligete. 1977-ben Veszprém Megyéért Érdemrenddel, 2015-ben Szilárd Leó-díjjal, 2020-ban Balatonfüred Városért díjjal tüntették ki. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában