foci

2018.06.26. 19:51

Irigylésre méltó sportolói pályafutásáról mesélt az olimpiai bajnok Várpalotán

Irigylésre méltó sportolói és edzői pályafutásáról is mesélt a Thury-várban tartott közönségtalálkozón Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, aki a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör vendége volt a napokban.

Szabó Péter Dániel

Dunai Antal minden témával kapcsolatban őszintén elmondta véleményét Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

Nemzetközi sikerek

Szép hagyomány a településen, hogy a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör időről időre nemzetközi sikereket elért sportolókat, köztük labdarúgókat lát vendégül, hogy meséljenek sikereikről, pályafutásukról, ily módon is motivációt biztosítva a következő generációnak. Amíg négy esztendővel ezelőtt a Ferencváros legendája, a várpalotai születésű Nyilasi Tibor látogatott el a Thury-várba, addig most az Újpest egykori klasszisa, Dunai Antal fogadta el a baráti kör, egészen pontosan Szabó Béla meghívását.

A kiváló sportolót Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere is fogadta irodájában. A városvezető elmondta, hatalmas élmény volt beszélgetni a legendás labdarúgóval, s számára külön öröm volt a találkozás azért is, mert a hazai csapatok közül az Újpest sikereiért szorít.

Dunai Antal minden témával kapcsolatban őszintén elmondta véleményét Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

A folytatásban aztán a vár Thury-termében összegyűlt érdeklődők, köztük a VBSK ifjú labdarúgói előtt Dunai Antal ragadta magához a szót. Ugyan moderátorként a jól felkészült Nagy Richárd is ott volt a teremben, ám alig-alig kellett kérdeznie a sportolóként, edzőként és sportvezetőként is sikeres, a mai napig igen aktív olimpiai bajnokot, aki minden felmerülő témáról örömmel osztotta meg gondolatait a közönséggel.

Dunai Antal 1964 és 1975 között hét bajnoki és három kupagyőzelemhez segítette az Újpestet, amelynek színeiben 326 mérkőzésen 201 gólt lőtt. Háromszor volt magyar gólkirály, a Vásárvárosok Kupájában 1969-ben fináléig menetelt a lila-fehérekkel, a bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) negyed- és elődöntőt is játszhatott.

Spanyolországban több klubnál is megfordult

Az európai gólkirályságért folytatott versenyben 1967-ben 36 találattal ezüst-, 1968-ban 31 góllal bronzcipőt érdemelt ki. 1975-ben az Újpest örökös bajnoka lett. A magyar olimpiai válogatottal 1968-ban aranyérmet, 1972-ben ezüstérmet nyert. Az A válogatottban 1969 és 1973 között 31 találkozón kilenc gól szerzett.

Edzőként Spanyolországban több klubnál is megfordult, Magyarországon az Újpest mellett Veszprémben és Debrecenben is dolgozott. Az olimpiai válogatott szakmai vezetőjének 1993-ban nevezték ki, irányításával 24 év után, 1996-ban újra eljutott az ötkarikás játékokra, ahol olyan csapatokkal találkozott, mint a világbajnokokkal felálló brazil és a későbbi győztes nigériai tizenegy.

Dunai Antal 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Jelenleg nemcsak a Magyar Olimpiai Bizottságban tevékenykedik, hanem a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének is a tagja.

A közönségtalálkozón adták át a Várpalotai Bányász SK utánpótláscsapatainak az elmúlt szezonban elért kiváló sikereiért az elismeréseket. Az MTD Hungária Veszprém megyei I. osztályú U19-es csapata aranyérmet szerzett a bajnokságban. Vezetőedzőjük Szabó László, pályaedző Kaszinec József. Az U16-os fiúk pedig 2. helyezést értek el a korosztályos pontvadászatban. Vezetőedzőjük Somogyi Tamás, a pályaedző Marton László.

A kupát és az érmeket Dunai Antal olimpiai bajnok, Campanari-Talabér Márta polgármester, Hardi János, a VBSK labdarúgó-szakosztályának elnöke, valamint Lujber Péter, a VBSK utánpótlás-szakosztályának vezetője adta át a kitűnő teljesítményt elért ifjú focistáknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!