Balatonfüred

2018.06.16. 17:28

Rasovszkyt legyőzte a betegség

Ugyan a verseny utolsó köréig jó pozícióban úszott Rasovszky Kristóf, ám az utolsó két és fél kilométeren fokozatosan visszaesett, elkészült erejével, így a mezőny közepén ért célba a balatonfüredi nyíltvízi világkupa futamon.

B. Virág Rita

Remek körülmények, nem túl meleg idő várta a Fina-Hosa nyíltvízi világkupa résztvevőit. A 10 kilométeres erőpróbára 77 férfi és 45 nő nevezett be, köztük a múlt heti, setubali világkupa futam győztese, Rasovszky Kristóf is. A Balaton Úszó Klub világbajnoki ötödik helyezett sportolója annak dacára bizakodva várta a megméretést, hogy Portugáliában a mezőny egy harmada gyomorfertőzést szedett össze és a hányással, hasmenéssel járó betegség hatásait nem lehetett kiszámítani.

A nagyszabású viadalt megnyitó előzte meg, ahol Szabó Tünde sportért felelős államtitkár megköszönte a támogató segítséget Balatonfüred városának: „A város, ahová nyílt vízi úszás évről évre hazajár és ahol otthonra lelt ez a sportág” – fogalmazott Barcelona olimpiai ezüstérmese.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere köszönetét fejezte a FINA-nak, amiért ismét a Balaton-parti települést választotta a rangos verseny egyik állomásaként, majd ünnepi beszédében rámutatott, hogy ez nem véletlen.

– Tavaly felértünk a csúcsra, hiszen mi adhattunk otthont a nyílt vízi világbajnokságnak. Természetesen egy ilyen világesemény megrendezése nagy tisztesség, de emellett nagyon nagy felelősség is. Viszont a legfontosabb, hogy büszkék vagyunk rá, hogy a nyílt vízi úszás és Balatonfüred neve összenőtt – emelte ki Bóka István.

 

A 10 kilométeres versenyre világbajnoki erősségű mezőny gyűlt össze, és öt kontinens 27 országából érkeztek az úszók. A rajt után a veszprémi Rasovszky Kristóf remekül helyezkedett, a négy körös viadalon 7.5 kilométerig az élmezőnnyel haladt, ezt követően azonban Szokolai László tanítványa fokozatosan visszaesett, láthatóan elkészült az erejével, s becsületből végigúszta a távot, de csak a középmezőnnyel érkezett be.

- Kristóf fertőzése komolyabb volt, mint az előzetesen gondoltuk. Setubalban a 90 fős férfi és női mezőny egyharmada elkapta a hányással, hasmenéssel járó fertőzést, s ezek után az sem tett jót, hogy nem tudtunk az eltervezett időben és úton hazajönni, 29 órát várakoztunk a repülőtéren, szóval Kristóf még pihenni sem tudott. Nem voltunk tisztában vele, miként hat majd rá ez a heveny fertőzés, mennyi energiáját emésztette fel, de sajnos az utolsó két és fél kilométeren kitűnt, hogy egyáltalán nem szabad fél vállról venni semmilyen betegséget. Ez most így sikerült, de mielőbb szeretnénk kipihenni magunkat, erőt gyűjteni, hogy a következő feladatot már sikeresebben tudjuk teljesíteni – fogalmazott Szokolai László, Kristóf edzője a versenyt követően.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában