Érzik egymást a pályán

2019.04.12. 13:55

A Baja ellen folytatja a Concordia Motax

Az alapszakaszban hetedik helyen végzett Concordia Motax KC Pápa a második Baja otthonában lép pályára a kosárlabda NB I/B zöld csoportjának negyeddöntőjében.

B. Virág Rita

Fotó: Penovác Károly

A pápaiak az utolsó alapszakaszbeli fordulóban kétszeres hosszabbítás után kaptak ki az Óbudai Kaszásoktól.

– Nehezen dolgoztuk fel ezt a találkozót, Az egy sportembert mindig megvisel, ha tudja, mindent megtett a győzelemért, mégem tud nyerni – kezdte Vajda József, a pápaiak vezetőedzője. – A rájátszáshoz érve azonban nincs idő a kesergésre, újabb feladatok és kihívások várnak ránk. A negyeddöntős párharcban azzal a Bajával találkozunk, amely gyakorlatilag végig vezette a zöld csoportot, de az utolsó fordulóban kikapott és így visszacsúszott a második helyre.

Fotó: Penovác Károly

Vajda József elmondta még, a bajaiak célja a feljutás. Hozzátette, mindent megtesznek majd azért, hogy megnehezítsék a Baja dolgát, tanítványai egyre jobban összeszoknak, érzik egymást a pályán, s az elmúlt hetekben is remek formát mutattak.

– Bizakodó vagyok annak ellenére, hogy a papírforma szerint a Baja a párharc esélyese. Izgatottan várjuk az összecsapást – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában