2019.04.22. 09:26
Perutz FC: megvan az első tavaszi siker
A 2018. november 17-én megnyert, Andráshida elleni találkozót követően, az NB III-as labdarúgó bajnokság 24. fordulójában, Sárváron győzött újra a Perutz FC
Előfordul, hogy az NB I-es futballrangadókra itthon több fogadást kötnek, mint a legnépszerűbb külföldi bajnokságok nagy derbijeire
Fotó: Illusztráció
Sárvár FC–Perutz FC 1-2 (0-1)
Sárvár, V. Zám.
Sárvár FC: Sásdi – Nyírő, Horváth, Pető, Rajzinger, Hoós (Takács, 65.), Potyi, Skriba, Maráczi (Koronczai, 77.), Pados, Farkas (Kun, 51.). Edző: Bojan Lazic.
Pápai Perutz FC: Sánta – Bohner, Dóczi, Császár, Nagy T. – Baldauf, Vallejos (Péter K., 92.), Ivancsics, Jurik (Farkas, 70.), Hanzl (Iványi, 81.) – Tóth. Edző: Lengyel Ferenc.
Azzal a céllal utazott Sárvárra a Perutz FC, hogy végre megszerezze első tavaszi győzelmét.
Az elmúlt hetek formája alapján nem tűnt bevehetetlennek a szomszédvár, hiszen Lazic mester tanítványai legutóbbi három fellépésükön pont nélkül sétáltak az öltözőbe.
Domináltak az első fél órában a pápaiak, aminek a 28. percben gól lett a jutalma: egy szabadrúgást Hanzl mesterien csavart a felsőbe, 0-1.
A folytatásban mezőnyben folyt a játék, egyik csapat sem tudott a kapusok eszén túljárni. Sokáig 0-1 állt az eredményjelzőn, aztán a hajrá eseménydúsan és izgalmasan alakult.
A 82. percben egy beadást Tóth készített le, Ivancsics pedig okosan tekert a kapuba, 0-2.
A két bekapott gólra volt válasza a Sárvárnak, ugyanis a 84. percben jött a szépítés, a korábbi Perutz-játékos, Skriba Máté büntetőből vette be Sánta kapuját, 1-2.
A folytatásban egygólos előnyét nagy küzdelmek árán meg tudta őrizni a vendég gárda, mely négy döntetlen és négy vereség után ünnepelhetett ismét győzelmet.
Lengyel Ferenc: – Idegenben nyerni mindig bravúr, a mi helyzetünkben pláne az. A mérkőzés nagy részében tudtunk dominálni, a vége nyögvenyelősre sikeredett, 0-2 után sajnos nem sikerült a megnyugtató, harmadik gólt belőni, emiatt az utolsó pillanatig koncentrálni kellett. Bízom benne, hogy ezzel a győzelemmel átszakad egy gát és jövő héten a hazai közönség előtt is tudunk nyerni.