A VEDAC versenyzői ezúttal nem tudtak dobogóra állni

2019.07.30. 18:53

Egyetlen arannyal gazdagodtak az SVSE sportolói

Öt érmet, köztük egy aranyat szerzett a Sportolj Velünk SE (SVSE) a 124. atlétikai országos bajnokságon. A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) versenyzői ezúttal nem tudtak dobogóra állni, igaz, több nagy név is hiányzott közülük.

B. Virág Rita

A Sportolj Velünk SE magyar bajnok 4x400-as váltója, edzőjével Tóthné Stupián Anikóval Fotó: SVSE

Forrás: SVSE

Budapesten az MTK Budapest otthonában, a Lantos Mihály Sportközpontban rendezték meg az atlétikai országos bajnokságot. Az idei erőpróba ezúttal kétnapos volt, a 38 versenyszámra 516 nevezés érkezett.

A Sportolj Velünk SE versenyzői összesen öt érmet szereztek, egy aranyat és négy bronzérmet. Ezek közül a 4x400-as női váltó állhatott fel a dobogó tetejére. A Berzsenyi Kata, Bányai Petra, Hadnagy Zsóka, Göncz Anna összetételű négyes 3:59.62 perces eredménnyel utasította a mezőnyt maga mögé.

Kiss Gergő két bronzéremmel gazdagodott: a válogatott futó 800 méteren éppen lemaradt az ezüstről, végül 1:49.98 perces idővel harmadik helyen ért célba. Szintén harmadikként futott be 1500 méteren, ott 3:52,92 percet ért el. Mögötte klubtársa Szögi István pedig a negyedik lett (3:53.22).

A férfiak 5000 méteres számában Szögi Istvánnak már összejött a dobogó, 14:43.21 perces eredménye idei legjobbja volt ezen a távon.

Nick Márton 3000 méter akadályon végzett a pontszerző hatodik helyen. Ladányi Fruzsina pedig a női 5000 méteres síkfutáson szerzett értékes harmadik helyet egyéni legjobbjával (17:38,95).

A Sportolj Velünk SE magyar bajnok 4x400-as váltója edzőjével, Tóthné Stupián Anikóval Fotó: SVSE

Mindenképpen említést érdemel Kirsch Natália, aki a mezőny egyik legfiatalabb tagjaként ért el két kiváló hatodik helyezést, 800 méteren 2:17,89-cel végzett, míg 1500 méteren egyéni csúccsal, 4:42,73-mal futott át a célvonalon. Meg kell még említenünk Magyar Veronikát, aki 3000 méter akadályon zárt a hatodik pozícióban (11:32.91).

Az ob-ról nem hiányozhatott a VEDAC sem, igaz nem a legerősebb csapattal vett részt az eseményen, több, éremre esélyes hiányzója is akadt. Az idei megméretésen nem indult családi okok miatt Orbán Éva magyar csúcstartó kalapácsvető. Koszár Zsolt egy őszi félmaratonira készül, ezért ő is kihagyta az ob-t, ahogy Kovács Tamás korábbi olimpikon is és Bertalan Renátó is.

A férfiaknál végül hárman zártak értékes, pontszerző helyen. A magasugró Sántik Dávid kereken 2 méteres eredményével az ötödik helyen végzett. Diszkoszvetésben Mozsdényi Dávid 52.81 méterrel zárt a hatodik helyen. Török Krisztián gerelyhajításban 61.61 méterrel szintén a hatodik lett.

A nőknél ketten is bejutottak a kalapácsvetés nyolcas döntőjébe, Gombás Petra 55.79 méterrel pedig alig maradt le a dobogóról, végül a negyedik helyet érdemelte ki. Csatári Jázmin pedig új egyéni csúccsal, 51.60 méterrel a hatodik helyezést szerezte meg. A gerelyhajító Máté Fanni 47.20 méterrel az ötödik helyen fejezte be az ob-t.

SVSE eredményei. Férfi. 800: 3. Kiss Gergő 1:49.98. 1500: 3. Kiss Gergő 3:52.92, 4. Szögi István 3:53.22. 5000: 3. Szögi István 14:43.21. 3000 akadály: 6. Nick Márton 9:49.02. Női. 800: 6. Kirsch Natália 2:17.89. 1500: 6. Kirsch Natália 4:42.73. 5000: 3. Ladányi Fruzsina 17:38.95. 3000 akadály: 6. Magyar Veronika 11:32.91. 4x400: 1. SVSE 3:59.62 (Berzsenyi Kata, Bányai Petra, Hadnagy Zsóka, Göncz Anna).

VEDAC eredményei. Férfi. Magasugrás: 5. Sántik Dávid 2.00. Diszkoszvetés: 6. Mozsdényi Dávid 52.81. Gerelyhajítás: Török Krisztián 61.61. Női. Kalapácsvetés: 4. Gombás Petra 55.79, 6. Csatári Jázmin 51.60. Gerelyhajítás: 5. Máté Fanni 47.20.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!