a judo városa

2019.08.21. 11:00

Hatodik alkalommal rendeztek edzőtábort Zircen

Több mint kétszáz judós érkezett az ország különböző helyeiről a városba, hogy egy „Hajtós-edzőtáborral” készüljön fel a versenyszezonra.

Kelemen Gábor

Hajtós Bertalan (balra) volt a tábor szakmai vezetője

Fotó: Kelemen Gábor

Mi a titka annak, hogy évről évre jócskán kétszáz fölé emelkedik a Zircre érkező judósok száma, és már idejekorán betelik a létszám?

Vincze Martinnal, a zirci judós család harmadik generációs képviselőjével kerestük rá a választ, aki a fővárosban él, egy multinacionális cégnél dolgozik, de amikor teheti, hazajön, hogy részt vegyen az edzőtáborban.

Hajtós Bertalan (balra) volt a tábor szakmai vezetője
Fotó: Kelemen Gábor

– Van jó néhány egyesület, akikkel már évek óta együtt táboroztunk, és amikor megvolt a lehetőség, hogy Zirc adjon otthont az edzőtábornak, jöttek az ismerősök, és visszatérő vendégek lettek. Hajtós Bertalan szakmai vezetésével zajlik a munka, akit mindenki tisztel, az edzők jól érzik magukat, hiszen amikor véget ér a tábor, már mondják is, hogy jövőre ugyanitt találkozunk.

Vincze Ferenc és Vincze Lajos klubvezetők, edzők, judomesterek mindent elkövetnek azért, hogy a lehető legjobb körülmények között fogadják az „ismerősöket”. Nem egyszerű elszállásolni ennyi vendéget, ezért idén a szervezők 230 főnél meghúzták a határt.

Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Hajtós Bertalan elmondta, az edzőtábor egy általános felkészítés a versenyszezonra, a szeptemberben induló magyar bajnokságokra.

Vannak, akik a junior Európa-bajnokságra és az ifjúsági világbajnokságra készülnek fel Zircen.

Az idei edzőtáborban többek között ott volt Farkas Bence, az RHDSE judósa, aki a varsói Európa-bajnokságon második helyezést ért el.

Ő fogja képviselni hazánkat a közelgő kontinensviadalon, míg Tóth Benedeknek a világbajnokságon szurkolhatunk majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában