Gólzáporos kör

2019.08.20. 17:01

Sok találatot jegyeztek a forduló legjobbjai

Több mérkőzés is komoly gólzáport hozott az MTD Hungária megye I-es labdarúgóbajnokság második fordulójában.

Horváth Gábor

Előfordul, hogy az NB I-es futballrangadókra itthon több fogadást kötnek, mint a legnépszerűbb külföldi bajnokságok nagy derbijeire

Fotó: Illusztráció

A Kristály csapata volt a legeredményesebb a játéknapon, az ajkaiak meg sem álltak tíz gólig, a szenvedő fél a Tapolca volt (10-1).

A mezőny legjobbjának a 20 éves Györkös Bence bizonyult, aki négyszer zörgette meg a vendégek hálóját. Szélessy Péter és Hauser Tibor duplázni tudott.

A badacsonytomajiak értékes sikert arattak, idegenben fektették két vállra a Gyulafirátótot (3-1). Már az első percben előnybe kerültek a vendégek, a házigazda az első félidő végén egyenlített, végül Mékli Alex két góljával alakult ki a végeredmény. A támadó mellett Szomathelyi Dávid kapus teljesítményét emeltük ki.

A Fűzfői AK korán, már az első játékrészben emberhátrányba került az Úrkút SK-val szemben, s a vendégek aztán 2-0-ával hozták a mérkőzést. Az első találatot Miskei István jegyezte.

Második mérkőzését is megnyerte a tavalyi ezüstérmes Balatonfüredi FC, amely ezúttal nem aratott elsöprő sikert, egyetlen gólocskával (Bene Zsombor volt a negyedik percben eredményes) tudta begyűjteni a pontokat pétfürdőn. Könnyedén győzött a Balatonalmádi SE a Sümeg VSE otthonában, a 7-0-ás sikerből többen is duplával vették ki a részüket, közülük a fiatal Sánta Szabolcsot emeltük ki.

A Tihanyi FC Dévényi Márk két góljával szerzett vezetést Magyarpolányban, majd magabiztosan, 5-1-re nyert.

A Csetény SE hat találatig jutott otthon a Herend ellen, a három gólos Kakas József és a kétszer beköszönő Turner Péter kiemelkedett a mezőnyből.

A forduló válogatottja, kapus: Szombathelyi Dávid (Badacsonytomaji SE Bonvino). Hátvédek: Dévényi Márk (Tihanyi FC), Szélessy Péter (Ajka Kristály), Turner Péter (Csetény SE). Középpályások: Kakas József (Csetény), Hauser Tibor (Kristály), Miskei István (Úrkút SK), Bene Zsombor (Balatonfüredi FC).

Csatárok: Györkös Bence (Kristály), Mékli Alex (B.-tomaj), Sánta Szabolcs (Balatonalmádi SE).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!