2019.10.19. 11:00
A Bicskét fogadja a Pápai Perutz FC
Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Perutz FC ismét megpróbálkozik érvényesíteni a hazai pálya előnyét, és megszerezni idei második sikerét a Várkert úton.
20191006 Pápa NB III Nyugati csoport labdarúgó mérkőzés Pápai Perutz FC (fehér) - Komárom VSE (kék) Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló
Fotó: Penovác Károly/Napló
Ismét egy sikeres úton van túl a Perutz FC, Lengyel Ferenc tanítványai ugyanis Kalász Milán duplájával a Puskás Akadémia II otthonából hozták el a három pontot, amivel továbbra is őrzik idegenbeli veretlenségüket, és már a csoport második helyén állnak.
– Az egyik legnehezebb meccsünk volt a Puskás elleni, egy nagyon jó fizikai állapotban lévő, gólra törően játszó ellenfelet sikerült legyőznünk – tekintett vissza a pápai tréner. – A visszajátszók ellenére sikerült hatodik idegenbeli meccsünkön az ötödik sikert aratni, a nagyon jó egyéni teljesítmények mellett meglátásom szerint a csapategység hozta meg a sikert, na meg az, hogy a begyakorolt játékelemekből kétszer is be tudtunk találni.
Lengyel Ferencnek a Puskás II és a Bicskére való felkészülés során is az egyik legnagyobb fejtörést a sérültek állapota jelentette. Szerencsére Böröczky Bálint és Dóczi Krisztián is teljes értékű edzésmunkát végzett a héten, és Nagy Tamás eltiltása is lejárt, Farkas Dániel viszont ötsárgás, így ő hiányozni fog.
A legutóbbi fordulóban a Bicskei TC győzelmi esélyt és a tabellán való feljebb lépést halasztott el a Sárvár FC ellen. Az 1-1-es végeredmény azt jelentette, hogy a vasárnapi vendégek a 11. helyre csúsztak vissza a tabellán. Meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtanak a Fejér megyeiek, hiszen legutóbbi öt mérkőzésük mérlege két győzelem, két döntetlen, egy vereség.
– Bízom benne, hogy végre megtaláljuk azokat a játékelemeket, amikkel végre hazai pályán is eredményesek tudunk lenni, ehhez kell az is, hogy javítsunk a helyzetkihasználáson – utalt az újonc elleni 90 percre a pápai szakvezető.
– Láttam a bicskeiek legutóbbi meccsét, azt tudom mondani, hogy olyan játék jellemző rájuk, mint amilyen habitusú volt játékos korában edzőjük, Dragan Vukmir. Egy erőszakos, sokat futó, a labdát agresszíven támadó csapatról beszélünk, amely fizikailag erős, nekünk az a dolgunk, hogy kreatívan, koncentráltan, bátran futballozzunk.
A mérkőzés vasárnap 14 órakor kezdődik.