Eredményes a három húzóember

2019.10.28. 07:00

Sokat tanultak, tapasztaltak a tapolcai thaibox szakosztály versenyzői

Az utóbbi versenyek mindegyikén szép eredményt értek el és sokat tanultak, tapasztaltak a TVSE Thaibox szakosztálya versenyzői gárdája.

Tóth B. Zsuzsa

A TVSE Thaibox szakosztálya három húzóembere, Muzsi Dániel, Nagy Imre és Tóth Zsombor jelentős eredményeket ért el az utóbbi versenyeken Fotó: szakosztály

Szegvári Tamás edzőtől megtudtuk, hogy jelentős eredményeket tudhat magénak a szakosztály, ugyanis az elmúlt időszakban három jeles eseményen is részt vehetett a klub három húzóembere, Muzsi Dániel, Nagy Imre és Tóth Zsombor. Muzsi Dániel képviselte hazánkat a szeptemberben Antalyaban megrendezett IFMA utánpótlás vb-n az 54 kilogrammos kategóriában muay-thaiban. Első szereplése volt ez a mindössze két éve sportoló harcosnak, így fantasztikus dolog, hogy ennyi idő alatt bekerült a válogatottba és már két magyar bajnoki címet tudhat magáénak. A szereplése nem sikerült a legjobban, de a cél a tapasztalat szerzése volt idén és az, hogy kiderüljön, jövőre mire kell jobban odafigyelni.

Nagy Imrét októberben meghívták a másodszor megrendezett West-Hungarian Fight II. gálára Sopronba. A gálán K1-ben a második helyet szerezte meg. Ez volt Imre első hivatalos gálaversenye, ahol olyan nagy nevek mellett szerepelhetett, mint például az exatlonos Jóni Máté. Imre kemény fogyasztás után (öt kiló egy hét alatt) nem volt top formában, de megtanulta, hogyan legyen készen legközelebb a súly és forma időzítésével, valamint hogy milyen nagy publikum előtt úgy versenyezni, hogy mindenki csak rá figyel. Ezt a fajta nyomást nem könnyű egy 16 évesnek feldolgoznia. Tóth Zsombor meghívást kapott a hazánkban először október 12-én rendezett EM Legend Superfight Series Kína–Magyarország sportgálájára Kecskemétre muay-thai szabályrendszerben.

A TVSE Thaibox szakosztálya három húzóembere, Muzsi Dániel, Nagy Imre és Tóth Zsombor jelentős eredményeket ért el az utóbbi
versenyeken Fotó: szakosztály

Zsombi remekül szerepelt négy kilogramm fogyasztás után is, éles volt és nagyon szép, látványos bunyóban a második helyet szerezte meg a nagy nevű Re-Gym-es 50 meccset vívott harcosával szemben. Azonban a versenyzők azóta sem pihenhetnek és ülhetnek a babérokon, mert hátravan november első felében az ICO Európa bajnokság, ahol a TVSE Thai­box szakosztálya, más nevén TMTGYM 10 versenyzővel K1, K1 light és Muay-thaiban fog a szorítóba lépni és képviselni Tapolcát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában