2021.02.10. 21:03
Saját hibáikba „haltak bele” a bakonyiak
Másodszor is kikapott a csoportelső Barcelonától a Telekom Veszprém a férfikézilabda Bajnokok Ligájában (37-30), azonban nincs idő keseregni, mert csütörtökön már Celjében javíthat a társaság.
A második félidőben a veszprémi védőfal nem tudta feltartóztatni a hazai rohamokat
Forrás: MTI/Vasvári Tamás
Fotó: Vasvári Tamás
Az eddig makulátlan mérleggel rendelkező Barcelona otthonában kifejezetten jól kezdett a Telekom, a 15-15-ös első félidő után joggal bizakodhattunk.
A második etapban viszont rengeteg hiba csúszott a bakonyiak játékába, és a hazaiak fokozatosan elhúztak. Végül sima, 37-30-as vereséget szenvedett a Veszprém.
A találkozót követően David Davis vezetőedző elmondta, szerettek volna jobban kezdeni, mint az előző összecsapásokon, és ez most sikerült is. A játékosok hozzáállásával is elégedett volt. Azonban a szünet után minden megváltozott, hibát hibára halmoztak a vendégek, a Barca pedig gyors gólokkal elhúzott. David Davis úgy fogalmazott, saját hibáikba haltak bele.
Csütörtökön, szintén 20.45 órakor a Celje otthonában vendégeskedik a Telekom. A szlovén bajnok jó eséllyel pályázik a csoportból való továbbjutásra, eddig háromszor nyert és hétszer kikapott.
Az idei évad egyik nagy meglepetése a celjeieké, hiszen épp egy hete a Nantes otthonában tudtak nyerni 30-28-ra. Azon a találkozón Mlaka Zigar volt a szlovének legjobbja nyolc találattal.
![](https://cdn.veol.hu/2021/09/0v2DN4m_iaKOvR45H_zRd1atS6DI425cHtsrLX317mE/fill/2560/1703/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4ZTY2ZTY0ZmVjNzRiYWRhNDg3N2E4ODUyY2VlZDY2.jpg)
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Aztán kedden is győzött a Celje, a PPD Zagrebot verte meg nagy csatában 29-28-ra. Vagyis a 2021-es naptári évben még veretlenek a szlovének.
A Telekom Veszprém még kedden közleményben tudatta, nagy valószínűséggel Petar Nenadics és Andreas Nilsson is visszatér, Vuko Borozan játékáról egyelőre azonban nem tudni.