sporton innen, sporton túl

2021.02.07. 07:00

Sport és betegség: Vizkelety Attila és fia is makacsul nagy küzdő

Ifjabb Vizkelety Attilánál 2018 végén agytumort diagnosztizáltak. Szerencsére az ijedség nagyobb volt, mint a baj, mindenesetre komoly erőre volt szükség ahhoz, hogy a betegség miatt fizikailag és lelkileg is leépülő fiatalember visszatérjen a pályára.

Horváth Gábor

Ifjabb Vizkelety Attila magán- és sportemberként egyaránt büszke édesapjára, akinek igyekszik megfogadni a tanácsait Fotó: Horváth Gábor/Napló

Bő két évvel ezelőtt, 2018 novemberében ifjabb Vizkelety Attila utolsó mérkőzésén lépett pályára az Ajka Kristály színeiben. A feltörekvő (ez volt az első megye I.-es szezonja a korábban a Felsőörs megye III.-as csapatában vitézkedő ifjúnak) focistának ekkor erről még fogalma sem volt. Autóba ült, stoplist és mezt húzott, játszott, ahogy szokott. Igaz, voltak azok a rejtélyes rosszullétek, de arra senki sem számított, hogy Attila decemberben kórházba kerül, ahol életmentő koponyaműtétet hajtanak végre rajta.

Ahogyan arra sem lehetett számítani, hogy 2019 márciusában már újra a pályán lesz, és régi-új csapata, a Felsőörs első gólját ő szerzi a Pécsely elleni bajnokin.

Attila bebizonyította, hogy makacsul nagy küzdő, ahogyan édesapja, idősebb Vizkelety Attila is az. Előbbi a focipályán mutatta meg, hogy a betegség nem erősebb nála, az idősebb Vizkelety pedig a veszprémi és Veszprém megyei teniszélet jeles képviselőjeként évtizedek óta harcol a sportág helyzetének javításáért.

Történetük a futball és a tenisz szeretetének nagyítóján át mutatja meg, hogy az élet ugyan rögös, azonban, ha a cél világos, ez nem igazán számít. Másképp fogalmazva: a sportban minden tiszta, pofonegyszerű, és aki annyira szereti sportágát, mint ahogyan Vizkeletyék, az a hétköznapokon is ezt a mentalitást képviseli.

Dolgozni kell persze, na meg küzdeni is. A legfontosabb az, hogy ezt alázatosan tegye az ember, és közben élvezze, amit csinál.

– Egyszer csak edzésre menet rosszul lettem az autóban. Ki is kellett hívni a mentőket, zsibbadt a mellkasom, alig tudtam beszélni, olyan volt, mintha infarktusom lenne. Mire kiért a mentőautó, elmúlt a rosszullét. Már kezdtem is elfelejteni, de úgy egy hónap múlva ismét jelentkezett az ismeretlen érzés, ekkor már a fejem is nagyon fájt – emlékezett vissza a 2018-as év végén történtekre ifjabb Vizkelety Attila, aki elárulta: a vizsgálatok során semmi rendelleneset nem találtak a szervezetében. Már azon gondolkodtak, hogy a rejtélyes rosszullét lelki eredetű, amikor a háziorvosa tanácsára még elment egy MR-vizsgálatra. Jól tette, mert egyből kiderült az ok.

– Találtak egy ötcentis daganatot a kisagyamban. Csókay András doktor vizsgált meg, és rögtön biztatott, legyintett, hogy ezzel nem lesz gond, simán elbánunk vele, persze ettől én még nem voltam túl nyugodt. Gyorsan zajlott minden. Karácsony előtt néhány nappal fedezték fel a tumort, rögtön kórházba kellett menni, ahol nem sokkal később át is estem a műtéten. Amikor kitoltak a műtőből, egyből azt kérdeztem, hogy mikor focizhatok újra.

Attilának legalább féléves kihagyást tanácsoltak, de ő egy hónap múlva már ismét a pályán volt. Speciális fejvédőt viselt, óvatosan mozgott, de játszott, mert nem bírta ki futball nélkül.

– Amatőr szintről van szó, de ez az életem, és sosem szeretném abbahagyni. Visszatértem Felsőörsre, aztán megint hívtak a megye I.-be játszani, Tihanyba igazoltam. Ott sajnos nem éreztem magam jól, alig játszottam, nem volt siker­élményem, pedig nagy lendülettel vetettem magam a munkába. Most megint Felsőörsön szerepelek, sokat köszönhetek Galambos Zsolt edzőnek, ahogyan korábbi mesteremnek, Sipos Tamásnak is. A betegség nyilván nem tett jót a focikarrieremnek, de jól érzem magam a pályán, élvezem a játékot, és számomra ez a legfontosabb. Egyébként sok mindent átértékeltem az utóbbi időszakban, másképp élek, másképp gondolok bizonyos dolgokra, s ezek pozitív változások.

Ifjabb Vizkelety Attilának jelenleg is jól megy a játék, az őszi félévet követően holtversenyben vezeti a megyei III. osztály keleti csoportjának góllövőlistáját.

A legnagyobb szurkolója édesapja, aki úgy emlékszik vissza a 2018-ban történtekre, mint egy rossz álomra. – Amikor megjött az MR eredménye, azt mondták, a gyerek ne mozduljon, ne köhögjön, ne tüsszentsen. Te jó ég, gondoltam… Még aznap mentünk a kórházba Pestre. Heteken keresztül reggeltől estig aggódtunk, de nagyon jólesett, hogy Csókay professzor végig biztatott minket. Szerencsére rendben volt minden, karácsonyra hazaengedték, de aztán vissza kellett mennie, január elején lehetett hazahozni. Azóta rendszeresen járunk vizsgálatokra, és eddig minden alkalommal kiválóak voltak az eredményei.

Idősebb Vizkelety Attila nem szívesen beszél az esetről, borzalmas volt látni életerős, 25 éves fiát abban az állapotban, örül, hogy túl vannak rajta. Szerencsére nem tartott sokáig a dolog, az első ijedtség után gyorsan jöttek a vizsgálatok, a műtét és a gyógyulás.

Azóta már mindkét Vizkelety visszatérhetett saját sportágához, az apa a teniszhez, amelyet évtizedek óta művel, első osztályú játékosként, edzőként, klubvezetőként. Idén 25 éves a veszprémi Ász Tenisz Klub, amely fejlődési, kitörési lehetőségeket keres, de egyáltalán nincs könnyű dolga.

– Akkor kezdtem el teniszezni, amikor a sportág elindult a városban. Egy év után kiválasztottak, hogy ügyes vagyok, van bennem fantázia. Végigjártam a ranglétrát, amelynek a végén az első osztályban szerepelhettem válogatott játékosok társaságában. Megyei szinten mindent megnyertem, amit meg lehetett, és országos szinten is szép eredményeim voltak. Aztán úgy alakult, hogy korán abbahagytam az aktív versenyzést, amelyet fokozatosan felváltott az edzősködés.

Míg Attila itthon tréningeket tart és az egyesület ügyeit egyengeti, addig Ausztriában máig játszik. Tizenhét évvel ezelőtt keresték meg az egyik kis steiermarki városból, és máig tart az együttműködés, amelyről a sportember azt mondja, hogy igazi, kölcsönös szereteten alapul. Ő nagyon kedveli osztrák klubját, ahonnan hosszú ideje komoly megbecsülést kap. Azt mondja, sokkal többet, mint itthon. Az 54 esztendős teniszező a jóval fiatalabbak közt is megállja a helyét, hozza a meccseket, és az edzőtáborokban is aktív résztvevő.

Ami az itthoni munkáját illeti, a klubvezetés rögös, mindennapi problémákkal terhelt, és vannak célok, amelyek egyelőre nagyon távoliak, viszont nem elérhetetlenek.

– A mostani infrastrukturális helyzetben csak keveseknek adódik lehetőségük teniszezni a városban, ezen szeretnénk változtatni. Támogatást nem kapunk, pályázni nem tudunk, mert a pályák nincsenek a tulajdonunkban, béreljük azokat az egyetemtől. Rossz helyzetben vagyunk, de működünk.

Az egyesület jelenleg mindössze három (télen fedett) pályán működik, klubház nincs, van viszont öt megyei csapat, amely rendszeresen használja a sporttelepet. A kihasználtság százszázalékos, bővítésre, fejlesztésre volna szükség ahhoz, hogy a klub, illetve Veszprém teniszélete is fejlődni tudjon.

– Hiányérzet, keserűség van bennünk, de megtanultunk így élni. Bizakodunk. Bizonyítani már nem szeretnénk, évtizedek óta bizonyítunk, hiszen nulla forintból tartjuk fent az egyesületet. Sokaknak köszönettel tartozunk, például Horváth Balázs veszprémi vállalkozónak. Összességében rossz helyzetben vagyunk, ennek ellenére optimistán tekintek előre.

Ifjabb Vizkelety Attila magán- és sportemberként egyaránt büszke édesapjára, akinek igyekszik megfogadni a tanácsait Fotó: Horváth Gábor/Napló

Az optimizmust erősíti, hogy nemrég a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, Lázár János és Porga Gyula polgármester is ellátogatott a veszprémi klubhoz, amelynél bíznak benne, hogy hamarosan akad támogatás a fejlesztésekre.

Idősebb Vizkelety Attila kiemelte, náluk a sport, a tenisz az első, és ez így lesz a jövőben is.

Most pedig visszaadjuk a szót fiának, akit édesapjáról is kérdeztünk.

– Büszke vagyok rá, magán- és sportemberként egyaránt. Azt szokta mondani: az alázat a legfontosabb. Igyekszem megfogadni a tanácsait. Néha nem könnyű, mert meccs után rögtön közli az észrevételeit, ilyenkor szoktam neki jelezni, hogy várjunk, amíg eltelik egy kis idő, hadd higgadjak le. Egyébként meg mindig hallgatok rá. Hasonlítunk egymásra, sokszor csak azért is megyünk előre, akármi van, ilyenek vagyunk, de szerintem ez nem baj. Mi lenne, ha egyszer egymás ellen teniszeznénk? Szerintem legyőzném, de csak azért, mert hagyna nyerni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!