Edzőmeccs Sopronban

2021.02.06. 18:13

Többgólos győzelmet szalasztott el a Pápa

Hatodik előkészületi mérkőzésén a hűség városában 1-1-es döntetlent ért el a Perutz FC, mely a helyzetek alapján többgólos győzelmet is arathatott volna.

Haraszti Gábor

A Perutz FC (sárgában) még a munka elején jár

Fotó: Haraszti Gábor

SC Sopron – Perutz FC 1-1

Gsz.: Jakab, ill. Skriba.

Perutz FC: 1. félidő: Szigeti – Nagy, Dóczi, Bence, Szalai – Hanzl, Szilágyi, Kiss – Kalász, Illés – Skriba. 2. félidő: Szigeti – Nagy, Koronczai, Bence, Benecz – Jurik, Iványi, Baldauf, Kalász – Illés, Molnár.

A felkészülés legkeményebb hetének végén Sopronban, az Ágfalvi úti Sportpályán léptek pályára a pápaiak, akik már a hatodik felkészülési meccsüket játszották. Egy igen megterhelő, intenzív héten vannak túl a bakonyaljaiak, ami nem látszott az első 45 percben, hiszen attraktívan, gólra törően futballoztak, és egy szép támadás végén Skriba Máté találatával meg is szerezték a vezetést. A folytatásban is a vendégek domináltak, csak a hazai kapus bravúrjainak köszönhetően nem nőtt tovább a különbség. Fordulás után egy szabadrúgásból egyenlített a Sopron, ami az 1-1-es végeredményt jelentette, ám ebben a 45 percben is adódtak a hazai kapu előtt gólszerzési lehetőségek.

A pápaiaknál két próbajátékos lépett pályára, Kiss Ádám legutóbb a Zalaegerszeg II. csapatában szerepelt, a szombathelyi Illés Bence pedig a Dorog játékosa. Szerződtetésükről várhatóan jövő hét elején dönt a vezetőség.

Takács Gábor: A mérkőzés összképe alapján gólokkal kellett volna nyernünk, jól futballoztunk, magas volt a labdabirtoklási fölényünk, sokat visszakaptam a gyakoroltakból. Annak ellenére, hogy fáradtak a játékosok, főleg az első félidőben uraltuk a játékot, domináltunk. A második felvonásra sort cseréltünk, de ők is beletették azt, amit kértem, és sikerült több ziccert is kialakítanunk.

A pápai csapat február 10-én a Rákosmente együttesének vendége lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!