2021.04.28. 11:00
Igazi derbit játszik az Ajka az NB II-ben
A negyedik Pécsi MFC otthonába utazik ma az ötödik helyen álló FC Ajka a labdarúgó NB II 35. fordulójában.
Csemer Gyuláék nehéz összecsapásra készülhetnek
Fotó: Balogh Ákos/Napló
Rangadó vár az ajkaiakra a futball másodosztály hétközi játéknapján, ráadásul a szezon vége felé haladva minden pontnak óriási jelentősége van.
Kis Károly csapata öt ponttal van lemaradva a baranyaiak mögött, a Veszprém megyeiek persze előrébb lépnének, ugyanakkor az ötödik helyüket is meg kell védeniük. Négy körrel a vége előtt a Budaörs három, a Nyíregyháza négy, a Haladás és a Szolnok öt ponttal áll az FC Ajka mögött.
Heffler Tiborék jelenleg jó formában vannak, a legutóbbi két körben hat pontot gyűjtött az együttes, amely idegenben fektette két vállra a DEAC-ot (1-0), majd hazai pályán múlta felül a Kaposvári Rákóczi FC-t (3-1).
– Bejött, amire számítottunk, amire készültünk. A játékosok jó szellemben futballoztak, magabiztos teljesítményt nyújtottak – tekintett vissza az utóbbi, múlt vasárnap rendezett bajnokira Kis Károly, aki megjegyezte: csapata többször is a kapuba találhatott volna, de a három pontot megszerezték, és ez a legfontosabb.
![](https://cdn.veol.hu/2021/09/-cfiK3Kzx_384sP8H13WnSyfKagbTxP2sTneLdJk6M4/fill/2000/1333/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdmZDQwYjk1OGY3YzQ3OGY4YTYxNmFjOTk1MjhiZmFj.jpg)
Fotó: Balogh Ákos/Napló
Az ajkaiak szakvezetője tisztában van vele, hogy a Pécs ellen sokkal nehezebb dolguk lesz. – Rendkívül gyors csapat a Pécs, amelynek játékosai mozgékonyak, sokat cserélik pozícióikat, nem könnyű ellenük jól játszani. Persze a mi célunk az, hogy jól teljesítsünk, jobban, mint ősszel hazai pályán, amikor 3-0 arányban kikaptunk tőlük. Azon a meccsen nekünk is voltak helyzeteink, kihagytuk őket, ettől függetlenül a pécsiek akkor jobbak voltak. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a visszavágóra – fogalmazott az ajkaiak mestere, aki az ötödik sárga lapját követő eltiltását töltő Zsolnai Richárdra nem számíthat a találkozón.
Ami a pécsieket illeti, újoncként fut remek idényt a csapat, amely azonban az előző három körben nem tudott nyerni. A baranyaiak idegenben ikszeltek a Gyirmóttal, otthon a Szegeddel, majd a Vasas vendégeként kikaptak.
A forduló programja, 17.00: DEAC–Kaposvár, Pécs–FC Ajka, Soroksár–Vasas, Dorog–Szeged, Szentlőrinc–Haladás, 18.00: Nyíregyháza–Gyirmót, Győr–Szolnok, Kazincbarcika–Siófok, Békéscsaba–Debreceni VSC, Csákvár–Budaörs.