"Maximalista ember vagyok"

2022.06.22. 20:00

Kovács Gergő, a volt NB I-es úrkúti védő lett az év megyei legjobbja

Lapunk Kovács Gergőt választotta a megyei futballszezon legjobb játékosának. Az Úrkút SK – egykoron az élvonalban is edződött – hátvédje bajnok lett csapatával, emellett a megye I. leghatékonyabban működő védelmét irányította.

Horváth Gábor

Fotós: Nagy Lajos/Napló

Fotós: Nagy Lajos/Napló

Korábban beszámoltunk róla, a Naplónál Kovács Gergő lett a megyei futball legjobb játékosa. A megyei első osztály bajnokának, az Úrkút SK-nak a labdarúgója Balla Emőke főszerkesztőtől vehette át a címért járó kupát és ajándékcsomagot a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóságának hagyományos díjátadóján. 

Az úrkútiak nem vettek zsákbamacskát, amikor a múlt nyáron leigazolták Kovács Gergőt. A még mindig csak 32 esztendős ajkai nevelésű labdarúgó ugyanis korábban éveket töltött az NB I-ben, az NB II-ben és az NB III-ban. Szerepelt a Zalaegerszeg és a Sopron színeiben, emellett Ajkán is, amellyel 2019-ben bajnok lett a harmadosztály nyugati csoportjában. 

A rutinos védőnek szerencsére korábbi sérülései sem újultak ki, így abszolút alapembere tudott lenni az úrkúti együttesnek, amelynek védelmét irányította. Nem akárhogyan, ugyanis a csapat veretlenül lett aranyérmes, úgy, hogy 30 bajnokin mindössze 12 gólt (!) kapott. 

Kovács Gergővel az igazgatóság díjátadóját követően ültünk le beszélgetni. 

– Természetesen teljesen más munka mellett futballozni, mint a magasabb osztályokban. Amatőr szinten most próbáltam ki magam először, kicsit nehéz is volt átszoknom, hiszen gyerekkorom óta a profi mentalitást követtem, ez a szemlélet vett körül a sportban. Most ezt a mentalitást igyekszem a szakmámba átvinni, szőlész-borász a végzettségem. Nagyon szeretem, fokozatosan képzem magam, igyekszem folyamatosan fejlődni. Maximalista ember vagyok. 

Ezt a maximalizmust a munka mellett azért a megyei futballba is magával vitte Gergő, aki elárulta: kihívást jelentett, hogy egy bajnoki címre törő csapatban szerepel. – Amikor Úrkútra kerültem, és jöttek az edzések, edzőmeccsek, egyre jobban élveztem a focit. Hátsérülés után tértem vissza, sokat kihagytam, lelkileg is fel kellett építsem magam. A szezonban aztán jól játszottunk, jó eredményeket értünk el, mentünk előre.

Szerintem azokat a meccseket is meg kellett volna nyernünk, amelyeken pontot veszítettünk (háromszor játszott döntetlent a szezonban az Úrkút a megye I-ben – a szerző.). A Tihany ellen például kétszer is a hajrában kaptuk az egyenlítő gólt, ezeken nehezen tudom túltenni magam. A Péttel szemben büntetőkkel elveszített kupadöntőt is nagyon rosszul éltem meg. 

Kovács Gergő maximalista hozzáállással vetette magát újra küzdelembe
Forrás: Nagy Lajos/Napló

A családjával – van egy két és fél éves kisfia, és párjával most várják második gyermeküket – Devecserben élő hátvéd kiemelte: felépítette magát, de csak eddig a szintig, többet nem kíván már magasabb osztályban futballozni. Az Úrkút SK – ahogy azt lapunk elsőként megírta – biztosan nem megy feljebb, a bajnoki cím megszerzése után jelezte, visszalép az NB III-as osztályozótól. 

Kovács Gergő élvezi, hogy vezérszerepe van a pályán és a társak hallgatnak rá. Nagyon szeret a testvérével, Gáborral egy csapatban futballozni, erre már volt példa az NB I-ben és az NB II-ben is. 
Ráadásul maradtak még célok is, ha egészsége, családja, szakmája engedi, folytatja a játékot. 

A Zalaegerszeggel már volt korábbról egy Magyar Kupa- ezüstje, most a megyei kupasorozatban is második hely jutott, szóval egy ilyen trófea még nagyon hiányzik a vitrinjéből. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában