Újra idegenben

2022.12.08. 15:35

Győzelemmel zárná az évet az FC Ajka

A bakonyi klub idei utolsó találkozóján az öt mérkőzés óta veretlen Budafokhoz látogat az NB II huszadik fordulójában vasárnap. 

Balogh Dávid

Az ajkaiak (világos szerelésben) hazai pályán könnyedén verték a Budafokot Fotó: Nagy Lajos

Az ajkai csapat remek formában van, utolsó öt mérkőzéséből négyet megnyert, ráadásul utóbbi kettő találkozóján gólt sem kapott. Jeney Gyula megbízott edző tanítványai jelenleg a húszcsapatos bajnokság hetedik helyén állnak, huszonnyolc egységgel.
A vendéglátó budafokiak nehezen találták meg magukat a bajnokság elején, első győzelmükre egészen a nyolcadik fordulóig kellett várniuk, akkor a Békéscsaba együttesét verték meg 1-0-ra. Mátyus János tanítványai utolsó öt bajnokijukon háromszor örülhettek a három pontnak, illetve kétszer döntetlenre végeztek.
Jelenleg a pontvadászat 15. helyén állnak, huszonkettő ponttal. 
A zöld-fehérek vendég szerepkörben az utolsó három mérkőzésüket megnyerték, a piros-feketék hazai pályán háromból kétszer nyertek, egyszer döntetleneztek. Csizmadia Zoltánék eddig 27 alkalommal vették be az ellenfelek kapuját, és 25 gólt kaptak. A budafokiak 20-at lőttek és 28-at kaptak. 
A két csapat eddig kilencszer találkozott másodosztályú bajnoki mérkőzésen. A mérleg nyelve az ajkaiak javára billen, ugyanis ötször nyertek, a budafokiak pedig kétszer arattak sikert, és ugyanennyi alkalommal nem bírtak egymással a felek.
A gólarányokat tekintve 17:7 az állás a bakonyiak javára. 
Az idei szezon első fordulójában már összemérhették a csapatok a tudásukat, ott könnyed 3-0-s sikert aratott a zöld-fehér együttes.
Sejben Viktor és Szarka Ákos lőtt Gundel-Takács kapujába, majd Doncsecz lövése a hálóőr hátáról csorgott be a kapuba, így alakult ki a végeredmény már az első játékrészben.
Azóta mind a két együttesnél edzőváltás volt: a Budafoknál Csizmadia Csabát Mátyus János váltotta még augusztus végén, az ajkaiaknál Kis Károly helyét pedig segítője, Jeney Gyula vette át október végén. 
A találkozó vasárnap 13 órakor kezdődik a Budafoki MTE Sporttelepén. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában