Mindenki célba érkezett

2022.12.27. 20:11

Világbajnokságon vettek részt a zirci kerékpáros „vakondokok”

A zirci Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület tagjai az idei évben is képviselték hazánkat a Gran Fondo világbajnokságon, melyet ezúttal Olaszországban rendeztek meg.

Kelemen Gábor

A koronavírus-járvány okozta korlátozások az idei nyárra teljesen megszűntek, szinte minden hétvégén rajthoz álltak a zirci kerékpárosok

Forrás: sportegyesület

Tavaly nem akármilyen eredmény született a zirci egyesület részéről a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség hosszú távú világbajnokságán: Matuz Etelka harmadik helyezést ért el. 
Idén négy versenyzővel vágtak neki a rangos megmérettetésnek, amelyen a világ minden részéről a legjobb hosszútávos országúti kerékpárosok indulnak – tudtuk meg Orosz Péter elnöktől. Kiemeli, hogy valamennyi versenyzőjük célba érkezett a több száz résztvevőt felvonultató nemzetközi mezőnyben, sőt Tajthy Ferenc az első húsz között végzett, Apró Csaba hasonlóan jó eredményt ért el, Varga Kornél és Ábel Melinda is tisztességesen helytállt a kategóriájában. A klubvezető a számok nyelvén is ismertette versenyzőik remek teljesítményét, amire természetesen nagyon büszke. A világbajnokságot megelőző kvalifikációs verseny egy 150 kilométer hosszú, 2000 méter szintű pályán zajlott, az itáliai rendezőség azonban ennél magasabbra tette a lécet: a kijelölt távban nagy különbség ugyan nem mutatkozott, viszont csaknem a duplájára emelkedett a szint, mintha közel a Mount Everest feléig tekertek volna fel a bringások, ami bizony még a profi országúti versenyzőket is komoly kihívás elé állítja. 

A képen balról Ábel Melinda, aki a master ob-n második helyezést ért el, a hölgyek között pedig ő képviselte a zirci kerékpáros-egyesületet az olaszországi világbajnokságon
Forrás: sportegyesület

A koronavírus-világjárvány okozta korlátozások az idei nyárra teljesen megszűntek, szinte minden hétvégén rajthoz álltak a „Bakony vakondjai” az elmúlt időszakban. Országos bajnoki cím, illetve kiemelt versenyen dobogós helyezés kevesebb született idén a megszokottnál, ami azzal magyarázható, hogy utánpótlás-versenyzőik közül szinte mindenki feljebb lépett egy korosztállyal, de így is mintegy nyolcvan-száz éremmel gyarapította gyűjteményét a harmadik versenyszezonját lezáró zirci kerékpároscsapat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!