Történelmi meccsek előtt

2023.03.21. 10:59

Veszprém-Szeged csata a BL-ben

Történelmi párharc kezdődik szerdán este a Pick Arénában, ahol összecsap egymással az OTP Bank-Pick Szeged és a Telekom Veszprém. A párharc ugyan hagyományos, ám a Bajnokok Ligájában most találkozik először egymással a két nagyágyú.

Horváth Gábor

Tavaly ősszel magabiztosan verték meg a Szegedet Rasmus Laugéék Archív fotó: Pesthy Márton

A tét a legjobb nyolc közé jutás: a párharc első meccsét szerdán rendezik Szegeden, a visszavágó jövő hét csütörtökön lesz a Veszprém Arénában. Mindkét találkozó 18.45-kor kezdődik.

A két magyar nagyágyú vetélkedése tehát az NB I és a Magyar Kupa után a Bajnokok Ligájában is elindul. Az előző idényben a kupát a Veszprém hódította el, az elődöntőbe legyőzve a Szegedet, a Tisza-partiak azonban a bajnokságban visszavágtak, a bakonyiak otthonában ünnepelték az aranyérmet.

Az aktuális szezonban eddig egyszer találkoztak a felek, október végén a Telekom magabiztosan, öt góllal nyert a Veszprém Arénában.

- Szeretnénk megismételni a tavalyi final four-ba jutást. Az első lépcsője ennek most a Szegeden át vezet. Ismerjük őket, évek óta játszunk egymás ellen, sok-sok összecsapással a hátunk mögött. Ebben az évben kicsit más lesz, hiszen több mérkőzést játszunk egymás ellen. Ismerjük őket, ők ismernek minket, nincsenek titkok. Nagyon jó mérkőzés lesz, ugyanaz a küzdés, ami szokott, de mégis kicsit más, hiszen ez a Bajnokok Ligája. Szóval szeretnénk megismételni a tavalyi Bl-menetelést. Mindkét csapat tovább szeretne jutni, nekünk kicsit nehezebb a dolgunk az első meccsen, hiszen idegenben játszunk, de nyerni akarunk – nyilatkozta a handballveszprem.hu oldalon Rodrigo Corrales, a bakonyiak spanyol kapusa, akire kiemelt szerep hárulhat a párharcban. Társa, Vladimir Cupara ugyanis megsérült, és nem tudni, pontosan mikor térhet vissza. A szerb hálóőrt az utóbbi időben a fiatal Mikler Krisztián helyettesítette, számára hatalmas élmény lenne, ha be kellene szállnia a Szeged ellen is. Nem beszélve arról, hogy testvére, Mikler Roland áll majd a Tisza-partiak kapujában…

Ezen a tavaszon egyébként bőven lesz Veszprém-Szeged párharc, a Magyar Kupában ezúttal a fináléban találkozhatnak a felek. A sorozat elődöntőinek sorsolásán a címvédő veszprémiek a Tatabányát kapták, a másik ágon pedig a Szeged és a Dabas küzd meg egymással a fináléba kerülésért. A papírforma alapján tehát összejön a klasszikus Veszprém-Szeged döntő. Persze a jó erőkből álló Tatabányát nem szabad lebecsülni, ahogyan természetesen a Dabast sem. Az elődöntőket április 8-án, szombaton játsszák: 13.30-kor lép pályára a Dabas és a Szeged, 16 órai kezdettel pedig a Veszprém és a Tatabánya. Másnap rendezik meg a vesztesekkel a bronzmeccset (14.15) és a győztesekkel a finálét (17.00). 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!