Újabb vereség

2023.09.10. 07:10

Keserű lett a szájuk íze

Az utolsó fertályórára elkészült erejével a Fejér-B.Á.L. Veszprém, így addig hiába vezetett – többször is három-négy góllal –, ahogy a kézilabda NB I nyitányán, úgy a második fordulóban is vereséget szenvedett.

Király Ferenc

Fejér-B.Á.L. Veszprém–HSA NEKA 25-29 (15-13)

Veszprém, 400 néző. Vezette: Hargitai, Markó.

Veszprém: BALOGH – Szmetán P. 2, Szuharev 3, PINTÉR 3, BUGYÁKI 4, Draskovics 2, HÁRI 6 (3). Csere: Mojsilov (kapus), Grünfelder, Szrnka 3, Hornyák, Vetési, Djukic 2, Preszter, Nourelden, Kristóf. Edző: Éles József, Danyi Gábor.

NEKA: Deményi – Kovács G. 2, LUDMÁN 4, Karai 2, Tárnoki, Dely 3, KRAKOVSZKI ZS. 4. Csere: Mikler K. (kapus), Temesvári, SZTRAKA 2, MOLNÁR 8, Tóth L., Gál, Sisa 4 (3), Kovács T., Szűcs. Edző: Sótonyi László.

Kiállítások: 12, ill. 10 perc.

Hétméteresek: 4/3, ill. 5/3.

A rajton győzelemmel debütált vendégek valamivel határozottabban kezdtek (1-3), ám a 9. percben a már jobb döntéseket hozó hazaiaknál volt az előny (4-3). A bakonyiaknál főként a szélsők jeleskedtek, a cunder- és dupla kínai góljuknak, illetve Balogh kapusnak köszönhetően átvették a játék irányítását (8-6). Mintha a balatonbogláriak leblokkoltak volna, Bugyákiék bátor és kemény védekezésével nem tudtak mit kezdeni, ráadásul büntetőket is rontottak (11-7). Éles mester jól forgatta a csapatát, a jó tempójú játékrészben az ő akaratuk érvényesült (15-11), általában a hátsó faluk is jól működött, de Molnárékat is vitte előre a szíve – s rendre felzárkóztak.

A helyi kedvencek a fordulás után is tartották a minimális előnyüket, majd miután Pintér betalált az üres kapuba, a jelek azt mutatták, hogy a lefújáskor léphetnek egyet a céljaik felé (20-17). Később mindkét oldal könnyebben került helyzetbe, a hálóőrök gyakran érezhették magukat nehéz helyzetben, szerencsére a különbség a 45. percig nem változott (23-20). Ám eztán gyökeres fordulatot vett a mérkőzés, a veszprémiek elfáradtak, a fontos szituációkban nem volt helyén a szívük, és koncentráció hiányában rossz döntéseket hoztak (23-24). Ekkor a pályán már az történt, amit a tópartiak akartak, akik kihasználták a mély hullámvölgybe került, nyolcperces gólcsendet tartó hazaiak megingásait (25-27). A leblokkolt Noureldenék a hajrában ugyan futottak az eredmény után, de a legnagyobb differencia éppen a csata végére alakult ki.

Danyi Gábor: Noha 45 percig jól kézilabdáztunk, működött, amit megbeszéltünk, a NEKA összességében mégis megérdemelten nyert. A második félidő közepén képtelenek voltunk megújulni, a rivális kihasználta a hibáinkat.

Sótonyi László: Az első játékrészben nem akart összeállni a produkciónk, támadásaink kritikán aluliak voltak, aztán később felegyenesedtünk, és a tanítványaim kiadták magukból azt, ami bennük van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában