Fáradhatatlan sportszervező

2023.10.08. 11:30

A füredi sportélet közkatonája

Nem ismeri a szót, hogy unalom. Ha kell, inkább „belegebed”, ám mindent szenvedéllyel csinál. Burka Tibor – a szó jó értelmében – nem hétköznapi figura, mintha küldetése lenne, hogy dolgozhasson, miközben társadalmi munkában látja el a teendőit. A fáradhatatlan sportszervezőn, -vezetőn és tollforgató krónikáson az orvosa sem tud segíteni, mondván, néha lazítson, hagyja feltöltődni az akkumulátorait. Most is több szálat tart egy kézben – már tanít is. Egy pillanata sincs, így hát nemrég megérdemelten vehette át Balatonfüred Pro Urbe Érdemérmét.

Király Ferenc

Burka Tibor büszkén mutatja a dolgozószobája falán lévő fényképet, amely akkor készült, amikor a balatonfüredi sportcsarnokban elismerést vehetett át több évtizedes tudósítói munkájáért a Napló két újságírójától, Horváth Gábortól és Bényi-Virág Ritától

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Bajban van az ember, mikor megpróbálja egymásra fűzni a 69 éves Burka Tibor életútjának állomásait, tudniillik eddig is annyi mindennel foglalkozott, hogy az három másiknak is sok lenne. Az egyfajta időutazásra csábító dolgozószobájában fogad, ahol nincs más dolgom, mint hátradőlni, bámulni a relikviákat a falakon, belelapozni a helyiséget megtöltő feljegyzésekbe és hallgatni őt. – Egy jászsági községben, Alattyánon születtem, ott szívtam magamba a sport szeretetét. Falusi kölyökként a környékbeli srácokkal folyton rúgtuk a labdát. A szüleim nem sportoltak, de Isten mellett imádták a sportot. Mihelyst megtanultam olvasni, már betűztem a Népsport cikkeit, hétfőn nyitáskor ott álltam a postahivatalunknál, hogy Fradi-szurkolóként bújhassam a futballtudósításokat. Ha kikaptak a kedvenceim, bizony elsírtam magam. Édesapám 1963-ban a saját költségén bevezettette a házunkba az áramot, majd vásárolt egy Kékes márkájú televíziót, hogy azon nézhessem a közvetítéseket. Édesanyámmal éjszakánként együtt néztük a tokiói olimpia adásait – mondja, majd elárulja: gyermekként bármilyen labdajátékot űztek, rendre ő volt a kapus. A jászberényi gimnázium kézilabdagárdájában is a „ketrec” előtt állt, ahogy az ottani, megyei első osztályú Lehel SE ifjúsági és felnőttkörében is. A középfokú tanulmányait kémia–fizika szakosként végezte, először a fővárosi BME vegyészmérnöki karára akart jelentkezni, de a sors Veszprémbe vezényelte, pontosabban az osztályfőnöke, aki azt javasolta neki, hogy a királynék városában jobb helye lesz. Ahol hamar átpártolt a kézilabdáról a labdarúgásra, merthogy a BVTC-nek kapusra volt szüksége. Az edzői egy hét alatt faragtak belőle NB III-as futballportást. – Így valósult meg az egyik gyerekkori álmom: szerepelhettem a Népsport hasábjain. A trénerünk azzal „biztatott”, hogy nem vagyok túl jó kapus, igaz, nem védek rosszul – teszi hozzá mosolyogva.

A veszprémiekkel 1978-ban feljutottak az NB II-be, de ott már kevesebb lehetőséget kapott, az egyetemi tanulmányai ugyanis nem tették lehetővé, hogy naponta kétszer menjen edzésre. Az egykori diákrektor vegyészmérnökként a füredi hajógyárban helyezkedett el, és a nyugdíjazásáig ez volt az egyetlen munkahelye. Előbb a műanyagüzemben lett üzemmérnök, aztán a műszaki főosztályra került mint technológus, majd vezette a gyár- és gyártásfejlesztési csoportot. Mint megtudom tőle, nemcsak túravitorlásokat, hanem versenyhajókat is építettek üvegszál erősítésű poliészterből. Közben három szezont védett a tóparti város fociegyletében, az MHD BSE-vel megnyerték a megyei bajnokságot, míg az MNK-ban – magasabban jegyzett riválisokat búcsúztatva, a szombathelyi Savária ellen például három büntetőt hárítva – nyolcaddöntősök lettek, így szerepelhettek a Szabad Föld Kupa fináléjában.

Füredi hálóőrként is helyet követelt magának a sportlapban, aztán egy súlyos térdsérülés pontot tett a karrierje végére. Lapunk akkori sportrovatvezetője, Flaskár István kisvártatva megkereste, hogy volna-e kedve a Napló és a Népsport olvasóit tájékoztatni a füredi sporteseményekről. – Igent mondtam, s ennek már 40 éve. A klub újdonsült technikai vezetőjeként, majd intézőjeként és szóvivőjeként a gyár telexkészülékén adtam le az anyagaimat, aztán jött a telefax és a vezetékes telefon időszaka – meséli, majd megjegyzi, hogy miközben szervezte a gyár tömegsportéletét (és az országos nagyvállalat munkahelyi olimpiáit), a focistákkal 1991-ben megnyerték a „megye egyet”, aztán négyévnyi NB II-es szereplés után jegyet váltottak az NB II-be. 

A Pro Urbe emlékérem
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Mivel mindig azt érezte, hogy küldetése van a sportban, bekapcsolódott Balatonfüred szabadidősportjának szervezésébe, a népszerű kispályás focibajnokság egyik koordinátora és játékvezetője lett, majd a főtitkári feladatokkal is megbízták. De verbuvált kispályás női alakulatot is, melynek gyakorlásait még dirigálta is. Negyven éve tagja a BFC és jogelődjei elnökségének, és azóta igazgatja a tömegsportszakosztályt is, ahol 1985-ben megalapította az asztalitenisz-tagozatot. Évtizedek óta úgy tagja a megyei szövetségük elnökségének, hogy nem tud pingpongozni. – Miközben többek között kezdeményezője voltam a mára hagyományos balatoni városok, illetve a fürediek országos sporttalálkozóinak, 1988-ban átvettem a megszüntetésre ítélt helyi kézilabdaműhelyt, hogy valamiképpen feltámasszam. A legalacsonyabb pontvadászatból indulva 1996-ban eljutottunk az NB II. első helyéig. Abban az évben alapítóként vettem részt a BKC létrehozásában, s 2008-ig az egyesület vezetőjeként tevékenykedtem. Jelenleg a már NB I-es klub elnökségi tagja vagyok, aki a hazai mérkőzéseken műsorközlő is, az eseményekről pedig beszámol a napilapok felé. A helyi foci most ugyan nincs a csúcson, de a kézilabdázók és a női röplabdázók rendszeresen ellátnak munkával. Tengernyi emlék jut most hirtelen az eszembe, itt van mindjárt 1995 nyara, amikor a labdarúgókkal először jutottunk fel az NB III-ba: vagy egy hétig ünnepeltük a sikert. A kézilabdázókkal 2007-ben lettünk NB I-esek. Előtte megfelelő terem hiányában Veszprémben és Alsóörsön voltunk albérletben, aztán megépült a szabadidőközpontunk, aminek kezdeményeztem a megvalósulását.

A sportszervezői és labdarúgóedzői oklevelet szerzett, több sportágban játékvezetői vizsgát tett Burka Tibor ezt a lépést már önkormányzati képviselőként tette, hiszen 1994 és 2006 között a 9-es számú választókörzet egyéni képviselőjeként vett részt a város testületi munkájában. A teendőit itt is a rá jellemző lendülettel és lelkiismeretességgel végezte, lakókörzetének a „nagykövete” volt. – Azzal jöttek az emberek, hogy én úgyis mindenütt segítek, vállaljam el ezt a megbízást is. Nekik sem tudtam nemet mondani, aztán próbáltam valamennyi problémára gyógyírt találni, de mikor a kézilabdázók élvonalbeliek lettek, erre és a bizottsági elfoglaltságaimra nem maradt időm. A tiszteletdíjamat persze mindig a körzetünk fejlesztésére fordítottam – hangsúlyozza, majd értésemre adja, hogy a lapok tudósítása mellett hét évig volt a Füred Tv sportszerkesztő-riportere, aki „bedolgozott” a Rádió Jambe és a Klubrádióba, aztán 1992-ben városi „sport-kéthetilapot” alapított, a másfél évtizedig működött Füredi Focit, majd Füred Sportot írta, szerkesztette, kiadta és terjesztette. 

Később a Balatonfüred és Balatonarács története című helytörténeti antológia sportrészét gondozta társszerzőként, de a Balatonfüred sporttörténete című könyvet is hasonló minőségben jegyzi. Most a város százéves múltra visszatekintő futballját foglalja fejezetekbe, amit jövőre vehetünk a kezünkbe. Az általa gondozott kluboknak és szakosztályoknak képtelen hátat fordítani, azoknak intézi az ügyes-bajos dolgait, továbbá segédkezik a működésükhöz szükséges anyagiak előteremtésében. Ha pedig mindez nem volna elég, tavasztól óraadó tanárként fizikát tanít a Radnóti-iskolában, amiért persze nem kér fizetést. – Hívtak, hát mentem. Az apám volt ilyen, mindenkinek segített, ám senkitől sem fogadott el pénzt. Én is az embereket, a közösségeket szolgálom. Már nem tudok és nem is akarok megváltozni. Az orvosom arra kért, hogy lassítsak, de képtelen vagyok rá, ezt kódolták a génjeimbe: így kimeríthetetlen az energiakészletem. Engem az élményekkel lehet honorálni, az emberek és immáron a diákok szeretete éltet.

Korábban volt többek között lapunk Kiváló Tudósítója (1988), vármegyénk önkormányzatának Sportért szakmai díjasa (2000), Balatonfüred Sportjáért kitüntetettje (2006), Tüskés Endre-díjas (2009), de a BSC, a BKC és a Füred Televízió kollektívájával már átvehette a Pro Urbe-érmet, amit most „egyéniben” is begyűjtött. – Hálával tartozom a Mindenhatónak, hogy hajdanán ebbe a gyönyörű városba vezényelt. S persze köszönet a feleségemnek, a két lányunknak, Biankának és Boglárkának, akik nem csupán elviselték, de támogatták és segítették, hogy elláthassam a város közösségeiért végzett munkáimat. Ágnes asszony szokta félig viccesen mondani a házassági évfordulóinkon, hogy valójában nem is rá áldoztam évtizedeket, hanem Balatonfüredre. Persze, már az egyetemi éveim alatt tisztában volt azzal, hogy kihez megy hozzá, tudta, mellettem sosem fog unatkozni, de ő ezt szerette bennem. Sosem kértem, és a jövőben sem várok el a munkáimért köszönetet, eztán is mindent Balatonfüredért, az itteni emberekért teszek. Köszönöm a sorsnak, hogy ilyen munkabírással áldott meg. Ennek is tudható be, hogy 65 éve mindenhová kerékpárral járok. Gyerekként sem érdekeltek az autók, mindig azt hajtogattam: ha nekem autóm lesz, akkor sofőröm is.

Számtalan oklevél fémjelzi tevékenységét
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

A sporttól elszakíthatatlan, a közösségi kezdeményezések élére álló Burka Tibor búcsúzóul azt mondja, sosem gondolta, hogy parasztgyerekként ilyen elismerésekben részesül majd, de hiába csodálkozik, beírta magát Balatonfüred (sport)történetébe. Legenda, és még szerencsés ember is, mivel mindig azt csinálhatta, amit szeret.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!