Erőemelés

2023.10.23. 17:12

Világrekordokkal, és abszolút győzelmekkel térhettek haza a Top Gym SE versenyzői az őszi versenyekről

Szeptember közepén a WUAP szövetség keretein belül rendeztek világbajnokságot Bécsben, ahol a veszprémi klub versenyzői sikert sikerre halmoztak.

Balogh Dávid

Mindenhol megállták a helyüket a veszprémi sportolók Forrás: Top Gym SE

 Fekvenyomásban Nagy Anita, a 60 kg-s súlycsoportban, az M40-49-es életkor kategóriában 85 kilós eredményével az első helyet szerezte, ráadásul még az abszolút bajnoki címet is bezsebelhette. Sztanke József a 95 kg-s mezőnyben (spec. ruha kat.), M60-69-es kategóriában 170 kilogrammot nyomott ki, ezzel pedig kategóriájában elsőséget szerzett, abszolútban pedig a harmadik helyen zárt. Molnár Gábor a 82.5 kilós mezőnyben 180 kilogrammos nyomásával az első helyen végzett. A három fogásos erőemelésben Holéczy Péter ifjúsági korcsoportban, a 125 kg-s kategóriában fantasztikusan szerepelt, és 635 kilós összetett eredményével a dobogó legfelső fokára állhatott. Holéczy Péter még külön elindult felhúzásban is, ahol 250 kilós eredményével szintén aranyérmet szerzett. Csonka Anikó is szép eredményt ért el. A 67.5 kg-s mezőnyben m50-59-es életkor kategóriában 160 kilót húzott fel, amivel első lett a kategóriájában, illetve abszolútban is. Stáhlné Dragomir Dóra ugyan ebben a súlycsoportban, csak az m40-49-es kategóriában 135 kg-t húzott fel, ezzel pedig a kategóriájában a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Októberben a Top Gym SE versenyzői Kiskunfélegyházán a GPC szervezet által rendezett világbajnokságon vettek részt. Az esemény nívóját mi sem jelzi jobban, hogy közel 1000 induló volt, 30 országból. A hölgy versenyzők fekvenyomásban kiválóan szerepeltek. Nagy Anita a 60 kilós mezőnyben, open kategóriában első helyen zárt 80 kg-s eredményével. Borka Edit a 67.5 kg-s mezőnyben, m40-45-ös életkor kategóriában 75 kilós eredménnyel aranyérmet szerzett. A férfiaknál Baranyai Gábor 67.5 kg-s súlycsoportban, az open kategóriában a második helyen zárt 127.5 kg-s eredményével. Kerecsényi Gergely a 75 kg-s súlycsoportban, open kategóriában 140 kilót nyomott ki, és ő is az előkelő második helyet szerezte meg. Molnár Gábor a 90 kg-s súlycsoportban, open kategóriában 190 kg-s eredményével harmadik lett. Szalai Károly a 100 kilogrammosok mezőnyében, m45-49-es életkor kategóriában 160-as eredményével a 4. helyen zárt. Willand Károly a 110 kg-s kategóriában, m50-54-ben 150 kilós eredményével ötödik lett. Kupcsik László, aki egyben a versenyzők felkészítője is, világrekordot döntött. A 90 kg-s kategóriában m55-59-ben, 190 kilót nyomott ki, ezzel pedig új világrekordot állított fel. Elődje csúcsát 12.5 kilóval javította meg. Dr. Keszthelyi Csaba a 90 év feletti kategóriában a 70 kilogrammosok között 65 kilót nyomott ki, amivel első lett, ráadásul világrekorddal, ugyanis 90 év fölötti nyomó még nem volt. Gombos János a 100 kg-s kategóriában m55-59-ben 170 kilós eredménnyel ezüstérmes lett. Sztanke József a 100 kg-s kategóriában, m65-69-ben 170 kilós eredményt ért el, ezzel pedig első lett. 

A három fogásos erőemelésben Holéczy Péter az ifik között a 125 kg-s kategóriában 580 kilót ért el összetettben, amivel első lett. Holéczy külön elindult a kategóriájában guggolásban, ahol 260 kg-t ért el, és elsőség mellett világrekordnak is örülhetett. Felhúzásban is remekelt a Top Gym SE fiatalja, és 260 kilós eredményével szintén az első helyen végzett, világrekorddal. Stáhlné Dragomir Dóra a 67.5 kg-s súlycsoportban, m45-49-ben 140 kg-t ért el felhúzásban, ezzel pedig a dobogó legmagasabb fokára léphetett. Csonka Anikó 67.5 kg-s súlykategóriában, az m55-59-ben 162.5 kg-t húzott fel, ezzel pedig kategóriájában első lett, abszolútban pedig második. Szalai Vanda ifiben indult az 52.5 kg-s súlycsoportban, és 92.5 kg-s eredményével a második helyen zárt a felhúzásban. Simon Csaba 82.5 kg-s kategóriában az m55-59-ben 250 kg-s eredményével elsőséget szerzett felhúzásban. Simon Dávid ifi kategóriában, a 75 kilogrammosok között 180 kilót felhúzva az első helyet szerezte meg.

Októberben Dr. Schindlerné Kis Katalin Spanyolországban vett részt az Arnold Classic Europe versenyen, ahol fekvenyomásban indult. A 75 kg-s kategóriában, openben, és mastersben is első lett, valamint az abszolút első helyet is megszerezte. Két szövetségnél, a WRPF-nél, illetve a WPPL-nél is világrekordot ért el. Ráadásul a WPPL szövetségnél profi kártyát szerzett, eddig egyedüli magyarként.
 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában