Látványból nem lesz hiány

2023.12.01. 14:00

Már a jövő évi veszprémi Eb-re edz a Mikulás-rali

Idén 27. alkalommal rendezik meg december 8-10. között Veszprémben és környékén az Euroinvestmetal Mikulás Rallye-t.

Juhász-Léhi István

Porzik vagy "hózik"

Fotó: Pesthy Márton/Napló-archív

– Egy kicsit már az ERC, a jövő tavasszal esedékes Európa-bajnokság árnyékában szervezzük a rendezvényt, így rendhagyó módon a Mikulás-ralik történetében, december 9-én, szombaton este 6 órától a belvárosban a Megyeháza téren egy ünnepélyes rajtceremóniát rendezünk – nyilatkozta Lakatos Róbert, a verseny főszervezője. – Másnap már éles a verseny, ahol már számít a teljesítmény, de még szombaton egy hivatalos tesztet is rendezünk. Ez egy opcionális teszt, itt nem áll mindenki rajthoz, ez csak egy lehetőség Királyszentistvánon a versenyzőknek – tette hozzá.

Egy három kilométeres pályán próbálhatják ki autóikat, 10.30-tól 15 óráig a benevezettek közül azok, akinek ehhez lesz kedve. Az éles verseny vasárnap reggel rajtol a Veszprém Arénától 8.30-kor. A pilóták két területen két gyorsaságit teljesítenek két alkalommal, illetve a Nagylőteret (0 pont Kőröshegyi gyorsasági szakasz) három alkalommal.

– Érdemes lesz kilátogatni a Veszprém Arénához, mert többször is visszajönnek az autók, hiszen két szerviz van és három gyűjtő – árulta el a sportvezető. – Ingyenesen látogatható, biztonságos, és a gyerekeknek is izgalmas és látványos. A gyorsasági szakaszok közül a Nagylőtér 9 órakor kezdődik az első körben – tette hozzá a főszervező.

Gyulafirátót irányából a 82-es út felől közelíthető meg a verseny a nézőknek. Ez nagyon fontos, hiszen máshonnan nem tudnak bejönni, hívta fel a figyelmet Lakatos Róbert. Itt egy hosszú szakaszon láthatják az autókat, ahonnan a Kislőtérre (Márkó–Jutaspuszta közötti szakasz) mennek át a versenyzők, ami 9.40-kor kezdődik. Itt a gyorsasági rajtja felől látogatható a gyors, és a Márkó-hárskúti útról lehet besétálni.

Nem árt tudni, hogy a jutaspusztai gyorsasági szakasznál nagy parkoló várja a rajongókat, ahonnan mindössze 200 métert kell sétálni.

– Arra kérjük felnőtt vendégeinket, hogy a belépőjegy megvásárlásával támogassák a rendezvény megvalósulását, a gyerekeknek szokás szerint ingyenes a verseny – mondta Lakatos Róbert, akitől azt is megtudtuk, hogy néhány nappal a nevezési zárlat előtt úgy fest, hogy többen lesznek, mint tavaly voltak, hiszen több mint 80 autót várnak.

Kérdésünkre, hogy milyen volt az idei év a magyar rali tekintetében, így felelt: – A személyes élményeink az idei évben eddig részben szörnyűek és katasztrofálisak, mert egy tragikus Veszprém ralin vagyunk túl, ahol egy jó barátot veszítettünk el, és sajnos az év során több sportbíró barátunkat is! Ezt nagyon nehéz a lelkünkben viselni és feldolgozni – fogalmazott. – Ugyanakkor az élet megy tovább velünk vagy nélkülünk. Szeretnénk még egy picit továbbmenni ezen az úton, ha engedik. Most úgy tűnik, hogy engedik, és az élet is engedi, nem feledve azokat a barátokat, akiket elveszítettünk. Ez lélekben nagyon nehéz, ám méltóképpen őrizve az emléküket, próbálunk továbbmenni ezen az úton, és reméljük, hogy az eddigi rossz élmények után, egy jól sikerült Mikulás Rallye-val tudunk fordulni az új évre és az ERC előkészítésére – jegyezte meg. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!