Rekordszámú résztvevő

2024.03.01. 14:54

Szombaton negyedik alkalommal úszhatják át a téli Balatont a vállalkozó kedvű sportemberek

Szombaton negyedik alkalommal rendezik meg a téli Balaton-átúszást, amelynek központja a Tihanyrév lesz.

Veol.hu

A szervező Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület pénteki közleménye szerint több szempontot mérlegelve és az előzetes időjárás-előrejelzést, valamint az úszók biztonságát is figyelembe véve döntöttek úgy, hogy szombaton 9 órai kezdettel bonyolítják le az eseményt.

Kiemelték, hogy idén rekordot jelentő számú úszó vesz részt a rendezvényen, közülük az 1250 méteres, teljes távon 24-en, a 635 méteres féltávon 14-en, a 417 méteres harmadtávon pedig kilencen indulnak. Ettől az évtől bárki úszhat az úgynevezett "minitávokon" - 50, 100 és 200 méteren -, ezekre nem kell előzetesen jelentkezni.

A szervezők mobil szaunákkal, melegvizes visszamelegítő dézsákkal, büfékocsival és felejthetetlen hangulat biztosításával várják a nagyközönséget.

A közlemény szerint az eseményen lehetőséget adnak arra, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a hidegvizes merülés alapjaival, és ellenőrzött, biztonságos keretek között ki is próbálhassák azt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában