Kézilabda NB I

2024.04.19. 09:21

Kemény riválist fogad a Balatonfüredi KSE

A kilencedik helyen álló Balatonfüredi KSE a hatodik Gyöngyöst látja vendégül szombaton a kézilabda NB I-ben.

Horváth Gábor

A balatonfürediek legutóbb hétfőn este léptek pályára, a Telekom Veszprém otthonában szerepeltek. A vendégcsapat az első félidőben szépen helytállt, a bakonyiak csak a fordulás után tudtak meglépni: 14-13 (31. perc) után lett 23-15 (41. perc) az állás, végül 13 góllal nyert (33-20) a sokkal nagyobb erőt képviselő házigazda.

A fürediek február közepe óta várnak egy újabb hazai sikerre
A fürediek február közepe óta várnak egy újabb hazai sikerre.
Fotó: Nagy Lajos/Napló

A BKSE előtte győzött Veszprémben, április 6-án két góllal volt jobb a Fejér-B.Á.L. csapatánál, hazai környezetben viszont legutóbb február középén tudott diadalmaskodni a Balaton-parti gárda, akkor a NEKA volt az „áldozat”.

Az utóbbi hetekben hullámzó volt a fürediek teljesítménye, ez többek között annak köszönhető, hogy az egyéni forma igencsak ingadozó, emellett az sem tett jót a csapatnak, hogy (kissé váratlanul) nemrég derült ki, a következő idényben már nem György László és Imre Vilmos irányítja az alakulatot.

Ami a gyöngyösieket illeti, a Heves vármegyei együttes remek formát mutatott az utóbbi időben. A múlt héten például idegenben verte meg a bajnoki bronzért küzdő Tatabányát, ami komoly fegyvertény, előtte pedig a Dabast, a Fejér-B.Á.L. Veszprémet és az Egert fektette két vállra. Bíró Balázs legénysége legutóbb március 2-án, Komlón maradt alul.

A Balatonfüredi KSE-Gyöngyös bajnoki szombaton 18 órakor kezdődik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában