Kézilabda

2024.06.13. 07:00

Felnőttek a feladathoz (galéria)

Nem érheti kritika a Bajnok DSE Nemesvámos korosztályos lánycsapatát, mivel a minap mindent kiadott magából az angolai U20-as válogatottal vívott tesztmérkőzésen. Kondor Vivienék sok energiát tettek a találkozóba, aminek hajrájában nagy erőkifejtésre késztették az ellenfelet.

Veol.hu

A vámosiak kilencedikek lettek a nemrég befejeződött 19 évesek élvonalbeli bajnokságának Nyugati csoportjában, ami visszalépés, ha arra gondolunk, hogy az előző pontvadászatban negyedikek voltak. Ám az igazsághoz tartozik, hogy tavaly ilyenkor több meghatározó játékosuk is másutt folytatta a tanulmányait, és a távozásuk után még fiatalabbak jöttek a helyükre. Galambos Attila edző a nehéz helyzetben is egységes gárdát faragott a mezőny egyik legfiatalabb hölgykoszorújából, amely a szezon végén tíz győzelmet számlált. Az együttes a sorozat lezárását követően nem indult el – megérdemelt pihenője alatt – vakációzni, hiszen tudták, hogy a Dél-Afrika nyugati részén található köztársaság válogatottja ellen lesz még egy fellépésük.

Nem érheti kritika a Bajnok DSE Nemesvámos korosztályos lánycsapatát
Nem érheti kritika a Bajnok DSE Nemesvámos korosztályos lánycsapatát
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Az angolai alakulat évek óta a kontinensünkön készül a korosztályos világversenyekre, a két évvel ezelőtti vb-n úgy lettek hatodikak, hogy a csoportjukban az első helyen zártak. Egyébiránt az ország felnőtt női válogatottja eddig tizennégyszer nyerte meg az Afrika-kupát és hétszer az Afrika Játékokat, de olimpián és vb-n is voltak már hetedikek. A Bajnok DSE a feltörekvő, a jövő héten kezdődő észak-macedóniai vb-re készülő gárdájukkal negyedóráig remekül tartotta a lépést (6-7), aztán a vendégek előbb 6-12-re, majd 7-15-re húztak el. A színvonalas csata második félidejének elején is dominált a rivális (14-21), majd a Kondor, Markovics Rita és Fellembek Cserne góljaira alapozó hazaiak 17-25 után kezdték el megvalósítani a maguk elé kitűzött célokat. Az utolsó negyedórát tizenegy–ötre nyerték meg, így vereségük (30-32) dacára komoly ellenállásra késztették az atletikus felépítésű, keményen és dinamikusan, de mégis fegyelmezetten és szervezetten játszó afrikaiakat. – Az idény egyik legjobb párharcán vagyunk túl, ami nagy kihívást és élményt is jelentett számunkra – mondta a nyáron újra jelentős keretbeli változások előtt álló vámosiak szakvezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában