Hétvége

2010.05.07. 12:46

Utat aszfaltozott, most fizethetne

Adni akart a városnak, a lakóknak, a gyermekeinek. Talán nem gondolta át kellőképpen, vagy naív volt, esetleg csak szimplán jót akart, ami rosszul sült el. Három sümegi utcát aszfaltozott le saját pénzéből, amiért úgy tűnt, büntetést fizet. Félmilliós bírság, illetve több millió az utólagos terveztetésért, ez nézett ki a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.

Szijártó János

Papp Imrét, a sümegi várkapitányt sokan ismerik. Városában mindenki, de távolabbi vidékeken is. A vár látványos fejlesztése, a négycsillagos hotel, a több funkciós csarnok építése jelentősen emelte Sümeg turisztikai kínálatát és növelte jó hírét. Ez a bizonyos aszfaltozásos történet is egy fejlesztés kapcsán indult.

- A szálloda előtti területen, a parkolót alakítottuk ki és maradt egy kis aszfalt. A közeli Zrínyi utcában lakik a lányom, s arra gondoltam, hogy a maradékból helyre hozom kissé a rossz állapotú útfelületet. A lakókat összehívtuk, megbeszéltük velük, hogy feljavítjuk az utat a teljes 300 méter hosszúságban, de mindenki maga oldja meg a bejárót. Ezt jeleztem is az önkormányzat felé, tudomásul vették. Igaz, az aszfalt nem lett elég, ezért vettünk még hozzá, és úgy terveztük a lakókkal, hogy a végén majd csapunk egy nagy bulit - emlékezett Papp Imre az előzményekre.

A várkapitány elmondta, hogy az itt maradó aszfalthoz még vásárolt, hogy a Városvédők utca 160 méterét is felújítsa. Itt lakik ugyanis fia, az ifjú várkapitány. Ez is elkészült, majd a Báróházi utca következett, ahol történesen a kapitány harmadik gyermeke lakik.

- Judi József alpolgármester úrral egyeztettünk is, hiszen a 400 méteres út korszerűsítését egyébként is tervezte az önkormányzat. A lényeg az, hogy a három utca elkészült, a korábbi rossz közlekedési körülmények megjavultak. A lakók örültek, a gyerekeim örültek, és én is elégedett voltam, hogy vállalkozóként adhattam valamit szeretett városomnak. Aztán egyszer csak mintha minden a feje tetejére ált volna. Köszönet helyett feljelentést kaptam. Egy lakó, aki nem vett részt az előzetes közös egyeztetésen azt hitte, hogy neki szándékosan nem készítettük el a bekötését, feljelentett engem. Holott ezt mindenki maga oldotta meg. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy innentől kezdődött az igazi kálváriám, hiszen belépett a képbe a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

- Először is elrendelték a bontást. A három utca visszabontását. Érti? Nem épít a hatóság, hanem rombol. Megtudtam az illetékes hölgytől, hogy ő amúgy is azért van, hogy büntessen, és a hibákat feltárja. Azt mondta, terveztetni kellett volna, a kábeleket, a vezetékeket így, meg úgy áthelyezni, meg ami létezik, csak úgy ömlött rám, fejben mindjárt 100 milliónál jártam. Jeleztem, hogy én csak az utat szerettem volna kissé emberibb formába hozni, portalanítani. Például javasoltam, vegyük ezt portalanításnak, vagy ideiglenes aszfaltozásnek, de a válasz nem, és nem. Sajnálom, hogy így alakult. Én csak adni szerettem volna a városnak, mint ahogy eddig is, de ezúttal fizethetek emiatt...

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Nemzeti Közlekedési Hatóságot (NKH), ahonna bőséges tájékoztatást kaptunk. (Az anyagot teljes terjedelmében olvashatják a cikk alján, itt annak némileg szűkített verziója következik - szerk.)

Szabó Alíz kommunikációs és PR referens: - A munkálatokkal kapcsolatos bejelentés kivizsgálása során a helyszín megtekintésekor megállapítás nyert, hogy az utcák az útépítési engedélyben előírtaktól eltérő nyomvonalon, eltérő pályaszinten, nem megfelelő pályaszerkezettel és tervezési paraméterekkel, eltérési engedély nélkül épültek ki.

- A büntetés összegével kapcsolatban pontosítani szükséges, ugyanis az eljárási díj összege 97 ezer 800 forint volt. Az ügyhöz való humánusabb közelítés érdekében, mérlegelve, Papp úr jó szándékát, illetve, hogy a korábbihoz képest jobb állapot állt elő a bírság kiszabásától eltekintettünk. Tehát nem került sor sem 500 ezer forint sem egyéb mértékű büntetés, vagy bírság kiszabására. Oklevelet sajnos nem áll módunkban kiállítani Papp úr részére, azonban biztosak vagyunk benne, hogy a közösségért tett önzetlen cselekedetei alapján lakóhelyén nagy elismerésnek és tiszteletnek örvend. Örömmel fogadjuk ha áldásos tevékenységét továbbfolytatva, javítja lakókörnyezetben a közlekedési hálózat minőségét, azt azonban a rá is vonatkozó jogszabályi kereteken belül kell tennie...

- Útjaink rossz állapota egyrészt magyarázható a nem megfelelő finanszírozási rendszerrel is, azonban sajnálatos módón nagymértékben hozzájárulnak a jelenlegihez hasonló (engedély nélküli építés) esetek is. Abban az esetben, amikor ellenőrizetlen körülmények mellett nem megfelelő paraméterekkel és technológiával kerülnek kivitelezésre a közlekedési építmények, az építtető minden jó szándéka ellenére a használatba vételt követően az utak állapota rohamos romlásnak indul. Az engedélytől eltérően végzett építés miatt az építőt nem az út megterveztetésére köteleztük, hanem a kialakult állapotra vonatkozóan fennmaradási terv készítése lett előírva, amely alapján az útszakasz legalizálása érdekében az eljárás során szükségessé váló társhatóságok hozzájárulása beszerezhető.

Dr. Rédei Zsolt polgármester kérdésünkre elmondta, hogy minden lakossági kezdeményezést jó néven vesznek, főleg akkor, ha ahhoz konkrét tevékenység is tartozik. De lényeges, hogy a vonatkozó jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, azokat mindekinek be kell tartani, hiszen ellenkező esetben anarchiába torkollik minden.

Judi József alpolgármester szerint sajnálatos, hogy egy vállalkozó adakozása így sült el, hiszen rengeteg a rossz út, nagyon sok helyen lehetne, kellene még javítani a városban és a városon kívül. Ehhez pedig jó lenne megnyerni a vállalkozókat, nem pedig elriasztani.

 

OLDALTÖRÉS: Az NKH teljes válasza

 

 

 

Az NKH teljes válasza:
 
"- A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság Közlekedési Alágazatok Főosztály Veszprémi Képviselete a 2007. május 31-én kelt határozatával engedélyt adott, Sümeg Város Önkormányzatának a sümegi Báróházi és Vincellér utcák útépítésére vonatkozóan. Az építési engedély 2007. július 7-én jogerőre emelkedet, és 2010. július 7-éig érvényes.

- 2009. május 11-én bejelentés érkezett a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz (továbbiakban: NKH) a Báróházi, illetve a Báróházi utcáról balra nyíló utcákkal kapcsolatban, miszerint a tárgyi utcákban aszfaltozási munkák történtek. 

- A bejelentés kivizsgálása során a helyszín megtekintésekor, megállapítás nyert, hogy az utcák az útépítési engedélyben előírtaktól eltérő nyomvonalon, eltérő pályaszinten, nem megfelelő pályaszerkezettel és tervezési paraméterekkel eltérési engedély nélkül épültek ki. Az utcák építési munkáinak megkezdésére vonatkozóan, az engedélyben előírtaknak megfelelően bejelentés nem érkezett. Az Önkormányzat képviselőjével történt egyeztetés alapján megerősítést nyert, hogy a munkákat nem az Önkormányzat végeztette el.

- Az NKH Sümeg Város Önkormányzatától adatszolgáltatást kért az engedély nélküli útépítést végzőre vonatkozóan. 

Ennek alapján az NKH 2009. július 3-ra helyszíni szemlét hívott össze és értesítette az ügyfeleket az építési engedélytől eltérő eljárás hivatalból történő megindításáról. 

Az NKH az engedélytől eltérően útépítést végzőt, a fennmaradási és ideiglenes forgalomba helyezési engedély benyújtására kötelezte határidő megállapításával.

Papp úr kérelemmel fordult az NKH-hoz a fennmaradási és forgalomba helyezési engedély lefolytatása tárgyában. A kérelem hiányosan volt felszerelve, ezért hiánypótlási felszólítás került kiküldésre Papp úr részére, az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezésről szóló 15/2000. (XI.16.) KöViM rendeletben előírt kötelezően csatolandó munkarészek tárgyában.

Fentiek alapján az NKH-nál jelenleg a Báróházi és Várvédők utcákkal kapcsolatos lakossági bejelentést fegyelembe véve van eljárás folyamatban. 

Továbbá az Ön által feltett kérdésekkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:

- A közlekedési hatóság a jogszabályok által adott felhatalmazás alapján a hatáskörébe tartozó hatósági feladatokat látja el, és nincs olyan feladata, hogy akár önkormányzati, akár országos közutakat fenntartson, üzemeltessen kiépítsen, ehhez pénzügyi hátérrel sem rendelkezik.

Az 1988. évi I. törvény 29. § (5-6) bekezdése értelmében az út létesítését, korszerűsítését, forgalom részére átadását, megszüntetését, elbontását a közlekedési hatóság engedélyezi. 

Aki engedély nélkül épít utat, vagy az engedélyben foglaltaktól eltér a közlekedési hatóság megbírságolja és az eredeti állapot helyreállítására vagy, amennyiben az út megfelelővé alakítható át, a fennmaradáshoz szükséges intézkedések megtételére kötelezi. 

A 15-2000. (XI.16.) KöViM rendelet 2. § (1) bekezdés b) pontja szerint: 

- Út létesítése: az érvényes műszaki előírások, illetve szabványok szerint meghatározott műszaki jellemzőkkel szilárd burkolatú út vagy földút létrehozásaö, tehát a tervtől eltérően elvégzett aszfaltozás engedélyköteles tevékenység.

A vállalkozó segítő készségét és jóhiszeműségét senki sem vonta kétségbe, azonban az érvényben lévő jogszabályok ránézve is kötelezőek.

Tény, hogy az utak megfelelő állapotáról a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. § (1) bekezdése értelmében az útkezelőnek kell gondoskodnia, amelyet Sümeg Város Önkormányzata éppen Papp úr tájékoztatása alapján meg is tett. 

A földútként kiépített hegyvidéki útszakaszt a megfelelő és lehetséges technológiával, gréderezéssel járhatóvá tette. 

- A büntetés összegével kapcsolatban az Újságíró félretájékoztatása történt.

A fennmaradási eljárás során az eljárási díj, a 95/2005. (X..31.) GKM rendelettel módosított az útügyi hatósági eljárási díjakról szóló 26/1997. (XII.12.) KHVM rendelet alapján lett megállapítva létesítményenként. Az eljárási díj összege 97.800.- Ft volt. Az ügyhöz való humánusabb közelítésérdekében, mérlegelve Papp Úr jó szándékát, illetve, hogy a korábbihoz képest jobb állapot állt elő a bírság kiszabásától eltekintettünk.

Tehát nem került sor sem 500 ezer forint, sem egyéb mértékű büntetés, vagy bírság kiszabására.

Oklevelet sajnos nem áll módunkban kiállítani Papp Úr részére, azonban biztosak vagyunk benne, hogy a közösségért tett önzetlen cselekedetei alapján lakóhelyén nagy elismerésnek és tiszteletnek örvend.

Örömmel fogadjuk ha áldásos tevékenységét továbbfolytatva, javítja lakókörnyezetben a közlekedési hálózat minőségét, azt azonban a Rá is vonatkozó jogszabályi kereteken belül kell tennie.

- A rugalmasságra vonatkozóan azt hiszem az előző pont jó példa. Ami az együttműködést illeti a kialakult helyzet tisztázása érdekében munkatársunk többször személyes találkozót kezdeményezett Papp Úrral, amelyre - bár az ügy 2009. augusztus 11-én indult - csupán 2010. március 9-én került sor. Az egyeztetésről emlékeztető született, amely során úgy tűnt, hogy megértette a helyzetet és kész az együttműködésre és a szükséges dokumentumok pótlására.

- Útjaink rossz állapota - legyen szó önkormányzati, vagy országos útjainkról - egyrészt magyarázható a nem megfelelő finanszírozási rendszerrel is, azonban sajnálatos módón nagymértékben hozzájárulnak a jelenlegihez hasonló (engedély nélküli építés) esetek is. Abban az esetben, amikor ellenőrizetlen körülmények mellett nem megfelelő paraméterekkel és technológiával kerülnek kivitelezésre a közlekedési építmények, az építtető minden jó szándéka ellenére a használatba vételt követően az utak állapota rohamos romlásnak indul.

- Az engedélytől eltérően végzett építés miatt építőt nem az út megterveztetésére köteleztük, hanem a kialakult állapotra vonatkozóan fennmaradási terv készítése lett előírva, amely alapján az útszakasz legalizálása érdekében az eljárás során szükségessé váló társhatóságok hozzájárulása beszerezhető. A tervek szükségességét indokolja, hogy Hatóságunknak a fennmaradási engedély kiadása előtt vizsgálni kell a szükséges tervezési paraméterek teljesülését (pályaszerkezet, burkolat szélesség, vízelvezetés...), hiszen az utak építésének, forgalomba helyezésnek és megszüntetésének engedélyezésről szóló 15/2000. (XI.16.) KöViM rendelet 27. § (6) bekezdése alapján csak ebben az esetben adható fennmaradási és forgalomba helyezési engedély.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság lehetőséget biztosított Papp Imre Úr részére a kérdéses utak állapotának jogszerű rendezésére. Hatóságunknak is érdeke a kialakult helyzet konstruktív rendezése, ennek azonban feltétele a folyamatban lévő fennmaradási és forgalomba helyezési eljáráshoz szükséges hiányosságok, továbbá olyan fennmaradási-megvalósulási tervdokumentáció megküldése, amely tartalmazza, hogy a megvalósult engedélytől eltérő útépítésből mi az ami megmaradhat és mit kell a közlekedés biztonsága érdekében a vonatkozó tervezési paramétereknek megfelelően átépíteni. A hiányok pótlására Papp Úr 2010. április 30-ig kért haladékot."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!