Legalább egy köszönést

Igaz, sejthette volna, mi vár rá, mert érkezésekor komor arcú hölgy, s még harciasabb tekintetű férfiú álldogált ott. A szakember érkezésekor szakadt el igazán a cérna az addigra gyarapodó létszámú csoportban. (Lehet, hogy úgy érezték, mivel többen vannak, súlyosabb az igazuk is. Vajon az óvódából maradt meg ez az érzésük?) Szóval megérkezett a szakember, s megindult a düh áradat, ami mint a cunami, a segíteni akarót árasztotta el. Ezt már ő sem hagyhatta szó nélkül, először is köszönt a dühös csoportnak, majd felvilágosította őket: maguknak, figyelmetlenségüknek köszönhetik a fura helyzetet, amibe kerültek.

Azóta sem hagyja nyugton a történet. Mi a forrása ennek a dühnek, méregnek? Kora reggeli órán miért egy ártatlan szakemberre és szomszédra támadnak, ahelyett, hogy saját felelősségüket vizsgálnák meg? A rosszkedv miért indítja, s határozza meg egész napjukat? Mennyi és milyen frusztráltság halmozódott fel bennük, ami nem enged utat az udvariasságnak  és az együttműködésnek?

A kérdések csak sorakoztak, de közben felbukkantak benne szép élmények a világ más tájairól. Például a miénknél sokkal kevesebből megélő szigetországiakról, akik a szerényebb körülmények között is rengeteg alkalmat találnak, hogy együtt ünnepeljenek. A közös ünneplés után már sokkal könnyebben találnak szót a hétköznapi gondok megoldására is.