Hétvége

2011.07.30. 06:54

Kovács András Péter jogászból lett humorista

Álomfellépésnek nevezte a Dumavölgy-Humorvár nyitónapját Kovács András Péter humorista, aki két társával, Hadházi Lászlóval és Aranyosi Péterrel közel ezer ember előtt lépett fel Nagyvázsonyban. Hazánk legnagyobb stand-up fesztiválja vasárnapig tart.

Matolcsi Renáta

Öt éve annak, hogy Kovács András Péter a komoly jogászi pályát stand-up comedy-re cserélte, azóta teljesen a humor vette át a főszerepet az életében. Egyáltalán nem bánta meg, hogy az egyetemi katedrát és a kutatói munkát egy aprócska színpad és egy mikrofon váltotta fel.
 
- Kezdetben a kettő kiegészítette egymást, de egyébként humorhoz is kemény, verejtékes munkára van szükség - mondja Kovács András Péter, akit csütörtök este Nagyvázsonyban kaptunk el. - Nagyon jó volt látni, hogy már az első napon is rengetegen jöttek, talán ez volt az idei legnagyobb látogatottságú és legjobb hangulatú fellépésünk. Vasárnap újra lesz Duma Jam, akkor Litkai Gergellyel és Hadházi Lászlóval együtt állok majd színpadra.
 
Meséli, az emberek a fellépések után, de még az utcán is gyakran megszólítják azzal, hogy olyan jót nevettek a poénjain, és milyen jó, ha csak egy kis időre, de elfeledték gondjaikat.
 
- A legtöbb történetet a saját hétköznapjaimból, tapasztalatomból merítem, de a közönség ezekben akár magára is ismerhet. A sztorikon, hogy azok tényleg viccesek legyenek, persze dolgozni kell, de attól vagyok hiteles, hogy magamat adom. Munkásnegyedben nőttem fel, pakoltam és árultam zöldségpiacon, tudom, milyen az egyszerű, hétköznapi, dolgozó emberek sorsa, élete. Nem mutatom magam többnek, mint ami vagyok - mondja.
 
Nehéz róla elhinni, de baráti társaságban, egy kerti partin inkább szeret meghúzódni a háttérben és enged másokat érvényesülni. Bár szakmai szemmel figyel, és vicceket is sokan mesélnek neki, ám ezeket a sztorikat leginkább csak meghallgatja, nem építi be a repertoárjába. Az ő példaképe Hofi Géza és Fábry Sándor, de örül annak, hogy egyre több tehetséges fiatal bukkan fel, akik, ha szorgalmasan gyakorolnak, pár év múlva képernyőképesek lehetnek.
 
A stand-up fellépéseken kívül szeret írni, hamarosan megjelenik második regénye a Médialom, mely a Multigáz című első, humorban bővelkedő krimijének a folytatása.
 
- Szeretem a krimiket, a multik után a média birodalmába invitálom az olvasókat. Regényeim egyfajta társadalomrajzok is, a pillanatnyi korról adnak helyzetképet - mondja Kovács András Péter, aki mostanában újra gitározik, sőt, kikapcsolódásként időnként még asztaloskodni is szokott.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!