Cholnoky Viktor: A pihenésről

Akár az angol rendszerét, akár a francia rendszerét, akár a magyar rendszerét tekintem, sehol a pihenést nem látom. Angliára ünnepnaponkint a Clyde torkolatának a ködénél is sűrűbb köd ereszkedik alá. Becsuknak mindent, börtönbe vetik az egész országot, és a halálos unalom napja köszönt rá mindarra az angol honpolgárra, akinek már szombaton nem volt annyi esze, hogy beszerezze a kellő mennyiségű stout ale-t vagy ginevert, és azoknak a segítségével verje el a sweet home négy fala között, amely neki tudvalevően a vára is, a vasárnapi idegbőszítő, agyvelőbutító kényszernyugalmát. Franciaországban nincs kötelező munkaszünet, ott ünnepnapon is csak a gazdája jóvoltából van kimenője a salariénak. Akinek tehát nincsen kimenője, az vasárnap is dolgozik, akinek ellenben kimenője van, az csakugyan kimegy. Nyáron a zöldbeli vendéglőkbe, a szomszédos falvakba, télen a különféle Moulin Rouge-okba, chantant-okba, tabarin-ekbe, vagy hogy hívják ezeket a francia Blaue Katzokat, de mindenesetre valami erkölcsnemesítő és idegpihentető intézetbe. A magyar rendszer pedig felesleges részletezni vagy falusi bált, vagy kocsmai verekedést, vagy hajnalig tartó ferblipartit, vagy köbre emelt pálinkaporciót jelent az 1871-iki községi törvény értelmében aszerint, ahogyan az ünnepnap kisközségben, nagyközségben, rendezett tanácsú városban vagy pedig törvényhatósági joggal is felruházott, sőt fővárosban folyik le.

A szociológusok szintén tudják a baj gyógyításának a biztos módját: ünnepnap maradjon mindenki otthon, és szórakozzék, vagy családi körben, vagy a barátaival. Szép. Vagy legalábbis tetszetős. Hanem két megfigyelés hiányzik belőle. Az egyik az, hogy az olvasóköri ferbli kismiska ahhoz az ádáz pénzügyi harchoz, amely ünnepnaponként a szelíd, békés és hívogató külsejű udvarházak belsejében folyik le, a kaszinói makaó pedig csak ellenőrzés szelídítette fenevad a magánlakásokban folyó kártyativornyákhoz hasonlítva. A másik pedig ez: nem a korcsma neveli az alkoholistákat, hanem az otthon elfogyasztott ital. Nem az szokik rá az alkoholra, aki néha, ünnepnapon a korcsmában berúg, és másnap üdvös fogadalmakat tesz a mosdóedényének, hogy soha többé nem utánozza Noé apánk példáját, hanem az, aki észreveszi, hogy az ördögöt haza is lehet vinni, és hogy az alkohol cigánymuzsika nélkül is nagyon szépeket tud énekelni. Mert nem az az alkoholista, aki néha-néha istentelenül berúg, hanem az, aki nem képes már részeg lenni, és a megszokott alkoholméregtől csak a megszokott józanságát kapja vissza. És hiába mondanak akármit! Az emberek, ha vasárnapi elzárkózásra kényszerülnek, mégsem fogják sem Kempis Tamást, sem Smilest, sem Tolsztojt olvasni, hanem vagy kártyáznak, vagy isznak. Zárjátok be a kocsmákat vasárnapon, és alkoholistákat neveltek.

Úgy látszik tehát, hogy a hetednapos ünnepnek, a kényszerünnepnek a gondolata ma már nem válik be. Másképpen mondva: ma már felismertük róla, hogy nem válik be, és nem is vált be soha. Nem pihenőnap sem jobbra, sem balra fontolgatva, a dupla ünnep tétlenségben töltött negyvennyolc órája pedig egyenesen vagy elszoktatás a munkától, amihez karácsony után, valljuk csak meg, mindenki undorral fog újra hozzá, vagy pedig kettős alkalom az emberi ostobaság, féktelenség vagy titkolt szenvedély garázdálkodására. Vajon ki megy színházba ünnepnap? Akinek az ízlése a szardíniásskatulyába vagy a heringeshordóba irányul bele. Ki látogat képtárat, múzeumot ünnepnap? Aki szereti tudni azt, hogy milyen szaga van a szomszédjai lakásának.

Hanem ha azt a negyvennyolc órát el lehetne osztani. Hiszen a matematika olyan okos mesterség. Ha például az emberek a mai konvenció helyett abban konveniálnának, hogy összeadják a mai ünnepnapok összes óraszámát, azután ezt az összeget elosztják az esztendő napjai szerint háromszázhatvanöt részre. Hozzávető számítás szerint ekkor jutna minden napra három óra ünnepnap. Így értem: nem lenne többé egyetlenegy ünnep sem a világon, mindennap kellene dolgozni egy kicsit, de mindennap kinek-kinek három órával kevesebbet a mai munkájánál. Három megnyert magunk órája minden áldott napon. A diák menne vasárnap is iskolába, de jutna neki hétfőn is idő a métára vagy a korcsolyára, a hivatalnok, a kereskedő végezhetné a munkáját nem a kimerültségig, hanem csak addig, amíg éppen még jólesik letenni a tollat meg a rőföt, nem pedig odavágni az illetőségi helyére, a fáradt három órával többet aludhatna pedig az álom nem tolvaj, aki ellopja a fele életünket, hanem áldott tündér, aki mentül hosszabban időzik nálunk, annál inkább meghosszabbítja az életünket -, három órával többet foglalkozhatna mindenki a maga dolgával, a családjával, a békességével, az ekként nem undorítóan nagy koncnak odadobott, hanem minden napra biztos szabadságával. A szórakozóhelyek, a lélek felüdülésének a helyei mindennap egyenletesen telnének meg. A múzeumnak, képtárnak, könyvtárnak, színháznak minden napra egyenletesen jutna ki a publikuma, és Vampetics nem drukkolna többé a vasárnapi eső ellen, viszont a kávéházi pincérnek sem lógna ki hétfői hajnalhasadásra a fáradtságtól a nyelve. Mert a minden napra elosztott három ünnepórával szükségszerűen együtt járna a munkába állásnak és munkaabbahagyásnak az a váltógazdasága is, amely mechanikusan, automatice megakadályozná a mai nagy tömegtorlódásokat, azokat a csúnya és élvezetet éppen azért nem nyújtó összeröffenéseket, mert mindenki ilyenkor akar egyszerre mulatni.

(Részlet a Hét című hetilapban 1910-ben megjelent publicisztikából.)