Két keréken járja a világot

Magadban bízol, meg a vasban, amin ülsz, a BMW 1200 RT-ben, aztán egyszer csak megérkezel, és előtted van Nordkapp, Európa legészakibb pontja, a földi mennyország, a motoros nirvána, minden hozzám hasonló álma! – idézi fel élete egyik nagy élményét Pálinkás Tibor, aki nemrég Norvégiát járta be motorral. Telefonján berber dobszó a csengőhang, mert a sivatagot is imádja.

- Régóta szerepelt a motoros bakancslistámon Norvégia. Mindig is vonzott észak a maga zordságával, csodáival, egyedülálló szépségével – érvel utóbbi útja mellett Pálinkás Tibor, aki felsőörsi házától indulva 21 nap alatt összesen 9400 kilométert tett meg, amikor Norvégiát egy motoros csapattal bejárta. Azt mondja, az élete, a szenvedélye a motorozás, évente átlagban 20 ezer kilométert tesz meg, ezért dolgozik kereskedőként. Felidézi, 14 éves kora óta motorozik, először nagybátyja MZ-jén ült, és alsóörsi nyaralójuk környékén húzta meg a gép „bajszát”. Hogy milyen motor kell egy norvégiai túrához? Ami túrákra alkalmas, ülés- és markolatfűtéssel, GPS-szel, nagy túradobozokkal, melyekbe ruhát, motoros javítóeszközöket, illetve élelmiszert, például kolbászt, szalonnát, zöldséget, kotyogó kávéfőzőt, gázrózsát, zacskós levest, müzliszeletet is csomagolt. A zene neki útközben is fontos, Republicot, Piramist hallgatott.

- A motorozás mára nagyon sokat változott, régebben csak te voltál és a motor, ma már a csapat telefonos összeköttetésben áll egymással – fogalmaz.

A kérdésre, hogy miért megy el az ember egy norvé-giaihoz hasonló útra, azt mondja, a motorozásért, a különleges élményért, a kihívásért, az ember ilyenkor ismeri meg saját tűrőképessége határait. Hozzáteszi, ráadásul kitűnő csapattal van együtt, hasonló érdeklődési körű emberekkel, barátokkal, akikkel aztán a nagy túrákon kívül is együtt gurul.

- Egy mostanihoz hasonló túrához alapvető a kitűnő szervezés, amit minden évben a budapesti Zsifi vállal magára, aki a világ ötven országában motorozott már – említi Tibor, majd kiemeli: bármennyit is gurulnak, rendszeresen járnak vezetéstechnikai tréningre, és nemcsak tavasszal, ezeket a túravezető is szervezi. Utal rá, egy hosszú, csapatban történő motoros túra nagyon élvezetes, mert külön hangulata van, az ember naponta motoron ül, és szinte eggyé válik a vassal, ugyanakkor alapvető a fegyelem, a rendszeresség, a megbeszélt sorrend szerinti haladás, a konvojban előtte és mögötte levő motoros figyelése.

- A legjobb egy ilyen túrán a szerpentin, a kanyarok, a motor döntése – állítja Tibor, akinek egyik álma volt Norvégia különleges szépségével, illetve Nordkapp, észak csodája. A legészakibb pontra vezető 250 kilométer – mint mondja – kőkemény volt: 6 fokban, óránként 80-100 kilométeres szélben, 5-10 méteres látótávolságban motoroztak. Felidézi, felsőörsi házától indult el, majd Szlovákián, Lengyelországon át napi 600-900 kilométereket tett meg, aztán Tallinnból komppal jutott el Helsinkibe, a túra többi 12 résztvevőjével ott találkozott, mert ők repülővel jöttek odáig, és kamionon hozták motorjukat. Tibor úti élményeiről elmondja, Rovaniemi, illetve Lappföld érintésével lépték át az északi sarkkört, ahol rénszarvasok, jávorszarvasok között motoroztak. – Ott már nincs forgalom, szinte misztikus a csend, a hangulat, nincsenek kamionok, lenyűgöző, érintetlen a természet, csak megszállott motorosokkal, lakóautósokkal, kirándulókkal találkozik az ember – fogalmaz, majd norvég útjáról hozzáfűzi, motoron gurulni a Lofoten-szigetcsoporton, ezernyi fjord, víz-esés, szakadék, kék-zöld színű tenger mentén maga a csoda, miközben az ember eggyé válik a természettel. Az pedig különleges érzéssel töltötte el a motorosokat, amikor végigmotoroztak a világ egyik legveszélyesebb, legkülönlegesebb útján, az Atlanti úton. Tibor beszél arról is, hogy Norvégiában biztonságos a közlekedés, szinte nincs előzés az utakon, mindenki nyugodt, udvarias, segítőkész, körforgalomnál például mind a 13 motort egymás után beengedték. Az útra nemcsak motorral, hanem túrabakanccsal is készültek, egy háromórás gyalogos túrával jutottak el a tengerből 600 méterre kiemelkedő sziklához, a lélegzetelállító szépségű Prédikáló-székhez. – Mi kell ahhoz, hogy az ember bírjon egy mostanihoz hasonló túrát? Hát kitűnő erőnlét! – vágja rá Tibor. Ő ezt állan-dó fogyókúrával próbálja elérni, mert a magyaros ételek, pörkölt és nokedli, rántott hús meg a sütemények a kedvencei. Természetesen a diéta nem elegendő, amikor csak teheti, motorozik, illetve síel. Több motoros túrán részt vett már, Ausztriában, Erdélyben, Olaszországban, Horvátországban, imádja a Bakonyt. Marokkó szintén egy csoda volt a sivatagi motorozással, azóta is berber dobszóló van a telefonján csengőhangként, amit ott vett fel. Tibor gyakorlott motorosként elítéli, amikor a motorosok a közutakat összetévesztik a Hungaroringgel. Ő hétköznapokon nem veszi elő a motorját, állítja, vannak olyan szakaszok, amelyekre soha nem menne rá, mert nem biztonságosak. Szerinte már sokat javult autósok és motorosok kapcsolata az utakon, de – mint mondja – van még teendő. Szerinte a biztonságos motorozáshoz az is kell, hogy az ember a vason az autósok szemével is gondolkodjon, ugyanis több száz méterről lehet tudni az autós szándékát.

Tibor már várja a szervezőtől a jövő évi újabb túraajánlatot, amelyre karácsonyig jelentkezni kell. Szardínia, Korzika, Szicília még ott van a motoros bakancslistáján, úgy mondja, többek között.