Hírek

2006.07.12. 02:29

Egy "elnézésétkérés" története

Balatonfüred - Több ezer forintot is megtakaríthat a rendszerető, precíz sofőr, aki a lejárt autópálya-matricákat és a parkolócédulákat nem dobja el. A spórolás mikéntjébe avatott be Jáger Ferenc, egy biztonságtechnikai cég füredi kirendeltségének vezetője.

Mórocz Zsolt

A Csopakon élő férfi hó- napokkal ezelőtt olvasta azt a Naplóban megjelent cikket, amelyben egy fiatalember mesélte el kálváriáját az állami Autópálya-kezelő Zrt.-vel. A veszprémi fiatal hiába bizonygatta, hogy volt matricája, mégis fizetnie kellett egy négy hónappal később érkezett felszólítás miatt. Visszatérve Jáger úrra; elmondta, hogy korábban gyűjtötte a bizonylatokat, de járműtakarítás alkalmával - mint általában mindenki - kidobta a je- gyeket.

A cikk olvasása után kezdte ismét eltenni a matricákat, mert elég sokat járt és jár Budapestre. Szóval Jáger Ferenc gyűjti a bizonylatokat, a matrica hátoldalát, mivel bankkártyával fizet, még az erről szóló tranzakciós bizonylatokat is, sőt rájött, hogyan lehet leszedni a matricát sérülés nélkül, így azt is elteszi. Ezen- felül pontosan vezeti egy füzetben a fővárosi útjait. Kiderült, szerencséjére. Május 26-án felesége telefonon értesítette, hogy felszólítást kapott az állami Autópálya-kezelő Zrt.-től, miszerint matrica nélkül használta a sztrádát, ezért fizessen be13800 forintot három napon belül. (A büntetés mértéke 30 napon túl meghaladja a 48 ezer forintot.) Kifogásnak helye nincs. Mivel éppen úton volt, ezért felkereste a zrt. gödöllői központját, ahol közölték vele, hogy fellebbezésnek, részletfizetési kérelemnek helye nincs, lehetősége van kifogást benyújtani, amihez el kell faxolni a bizonylatokat. Ezzel viszont kockáztat, ugyanis ha nem fogadják el a kérelmet, akkor pótdíjat is fizetni kell. A felszólítás azonosítójával bement a fehérvári ügyfélszolgálatra, ahol többen tartózkodtak hasonló problémával. Bemutatta a fent említett bizonylatokat, az ügyintéző hölgy elképedésére még a matricát is. Ott viszont kiderült, hogy az ügyfél- szolgálatoknál, legalábbis Gödöllő és Székesfehérvár között nincs on-line kapcsolat, ezért el kellett faxoltatni a felszólítás másolatát. A másolat birtokában nagy nehezen sikerült a hibát kijavítani, azaz Jáger Ferenccel szemben a zrt. lemondott a követeléséről. Ezzel azonban nem biztos, hogy vége az ügynek, hiába kapott a zrt.-től nyilatkozatot arról, hogy eltekintenek a bírság kifizetéséről, ugyanis felhívták figyelmét őrizze meg azt is, mert ha többször járt azzal a matricával az autópályán, akkor nem elképzelhetetlen, hogy újabb felszólítást kap majd.

- Sok bosszúságot okozott ez az eset, hiszen jó pár órám telt el ügyintézéssel, saját költségemre kellett telefonálgatni, arról nem is beszélve, ha Csopakon kapom meg a levelet, akkor az első ügyfélszolgálatig, azaz Balatonvilágosig el kell mennem, száz kilométert autózva oda-vissza - mondta. Gondolkoztam azon, hogy polgári peres úton kérem a költségeim megtérítését, de az ügyvédi költség több lenne, mint amennyi kár ért. Persze a pénzről beszélek, a sok bosszúságot nem igazán lehet forintosítani.

Jóval nagyobb a probléma, ha céges út miatt kell matricát vennie, aminek az az oka, hogy a hivatalos utaknál a bizonylatokat le kell adni, azok a könyvelésbe kerülnek, ezért bonyolultabb az eredeti anya- gokat visszakérni, arról nem is beszélve, hogy a cégközpont Pécsen van, azaz el kell utazni azokért. - Budapesti tárgyalásaim során előfordult, hogy érvényes jegyem ellenére parko- lódíj-befizetési felszólítást kaptam, ezért már azokat is gyűjtöm egy borítékba - mondta. A gazdasági minisztérium rendelete szabályozza a matricák árát, valamint a pótdíjat is. Ugyanakkor a rendeletben nincs szabályozva, hogy meddig kell megőrizni a szelvényt; elvileg arra a Polgári törvénykönyv az irányadó, azaz öt év, ami viszont nem életszerű. Ha öt évig nem is, de három-négy hónapig érdemes őrizni a bizonylatokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!