Hírek

2006.10.26. 02:27

Közös érdek a közlekedés biztonsága

Balatonvilágos (tremmer) - Teremtsenek összhangot Európa útjain, hogy jelentősen csökkenjen a súlyos közlekedési bal-esetek száma.

Dallos Zsuzsa

A gépjárművezető-képzés és a közlekedés kapcsolata a témája a Járművezető-szak-oktatók és Képzőszervek Országos Egyesülete kétnapos balatonvilágosi konferenciájának. Az 1995-ben alapított egyesület úttörő kezdeményezése a tanácskozás, hiszen első alkalommal tartanak ilyen rendezvényt hazánkban. Az eszmecserén hat ország 80 szakembere vesz részt.

Az európai közlekedéspolitika irányelveit tartalmazó fehér könyv szerint az unió területén 2010-ig a felére kell csökkenteni a halálos balesetek számát. E nagyra törő terv megvalósítása érdekében integrált intézkedésekre van szükség, melyek számításba veszik az emberi és a technikai tényezőket is. A feladat nem kicsi, hiszen a dokumentum 2000-es elfogadása óta Európa nyugati felén csökken, hazánkban pedig inkább nő a halálos közúti közlekedési balesetek száma. Ennek ismeretében elhangzott, Európában a mobilitásért még mindig nagy árat fizetünk. A közlekedésbiztonság éppen ezért közös európai érdek.

A konferencia résztvevői ma Veszprémbe látogatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!