Hírek

2006.10.11. 02:29

Velünk is megtörténhet

Veszprém (ma) - Ki hitte volna, hogy ilyen világnap is létezik, pedig a katasztrófák csökkentésének napját minden év októberének második szerdáján tartják.

Mórocz Zsolt

A katasztrófák az idők kezdete óta, sok-sok évezrede keserítik meg az emberiség éle-tét. A történelmi múlt nagyobb eseményeit felidézve kezdhetjük az özönvízzel, folytathatjuk a vulkánkitörésekkel, emlékezhetünk a tömegeket pusztító, földrész-nyi területeket elnéptelenítő szörnyű járványokra, erdőket és településeket megsemmisítő nagy tűzvészekre, valamint az emberirtás változatos formáit felvonultató háborúkra. Ahogy a történelemben az ősidőktől közelítünk a mához, a katasztrófák kiváltó okai, azok arányai is változnak: a természeti eredetű veszélyek mellett megjelennek a civilizációs eredetűek. A hírközlés, a tömegtájékoztatás fejlődésével mind szélesebb körből és mind gyorsabban szerezhetünk információt a világ eseményeiről, így a katasztrófákról is. Az ezektől való távolságtartás egyfelől ösztönös és jogos védekezés a ránk zúduló stressz-áradattal szemben. Másfelől úgy gondoljuk: ilyen velünk nem történhet meg.Nincs a világnak olyan pontja, ahol egyén és közösség ne lenne kitéve veszélyeknek. A katasztrófavédelem az ország biztonsági rendszerének nélkülözhetetlen része, amely a természeti, civilizációs, humán és ökológiai eredetű veszélyekkel egyaránt számolva - széles társadalmi összefogásra támaszkodva - látja el a megelőzés, a védekezés és a helyreállítás teendőit.A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság akciókkal és megemlékezéssel vesz részt a katasztrófacsökkentési világnap kampányában. Még tavasszal az országos főigazgatóság rajz- és irodalmi pályázatot hirdetett általános iskolás gyermekeknek a meghirdetett világkampány szellemében: fel kell időben készíteni a gyerekeket a veszélyek elhárítására.Az elmúlt években sajnos Veszprém megyét sem kí-mélte a szélsőséges időjárás: voltak nagy kiterjedésű er- dőtüzek és a lezúduló csapadék miatt jelentős áradások. A természeti erők mellett civi-lizációs katasztrófa is sújtotta megyénket. Ezek közül a legtra-gikusabb idén júniusban történt, amikor a balatonfűzfői Crescom Kft.-nél felrobbant a pirotechnikai raktár: négyen meghaltak, az anyagi kár jelen- tős volt.

Ez a nap alkalmas valamennyi érintett állami, civil és karitatív szervezet, valamint magánszemélyek katasztrófák elhárításáért tett közös erőfeszítéseinek méltatására.

Ez a nap alkalmas valamennyi érintett állami, civil és karitatív szervezet, valamint magánszemélyek katasztrófák elhárításáért tett közös erőfeszítéseinek méltatására.

Ez a nap alkalmas valamennyi érintett állami, civil és karitatív szervezet, valamint magánszemélyek katasztrófák elhárításáért tett közös erőfeszítéseinek méltatására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!