Hírek

2007.07.25. 02:29

Ősi táborlakók

Ősi - Reggel kilenc, és remeg a levegő a forróságban. A termetes féltető alatt asszonyok locsolják a betont, indul a nap. A kezek agyagot, fát kezdenek formázni, törté- netek kerekednek, s itt is, ott is nevetés. Megéledt az alkotótábor.

Dallos Zsuzsa

Mindenki egy történet. Az első Kovács Imréé, aki öt éve életre hívta és azóta is gondozza a nyaranta két héten keresztül nyitva álló művésztelepet. Azt a formálódó alkotások láttán nehéz megítélni, vajon az elitkultúra részei lesznek-e az itt készült kerámiák, festmények és fafaragások, de hogy a tábor megszületésében és fennmaradásában ott a hétköznapi katarzis, az biztos. Kovács Imre festőművész nyolc éve megbete- gedett, fél oldalára lebénult. Természete azonban nem tűrte az önsajnálatot, megtanult gyorsan bal kézzel alkotni. Nem tartott tovább két esztendőnél. Aztán, amikor ez megvolt, elgondolkodott. A halálról. Hogy neki talán ez a dolga, rokkantként példát mutatni az egészségeseknek. Ágyat vetett hát az alkotásvágynak, és megszületett Ősi településen a művésztábor.

Az élet itt vidám és dolgos. Az éltesebbek már korán dolgoznak, és sokszor éjjel is hajtanak. Ózik őket a motívumok és az idő. Egyikük sem akar úgy távozni a faluból, hogy el ne készült volna munkájával, amit a falunak ajándékoz. Az elsők a fakopácsok, köztük Beer Géza, az egyik fafaragó. Ő nem tagadja, a szíve szakad meg, amikor itt kell hagynia a darab kőrist, ami általa lett alkotás. Idézi is a tavalyi munkáját, a könyvtár falát díszítő háromméteres domborművét, amit késő éjszakákon fennmaradva tudott megformázni. - Tudja, mi segített, hogy el ne aludjak? A vörösbor - csinál ingyenreklámot a nedűnek. Látok is boroskancsót, nem egyet, de ezek még érintetlenek, nem rég kerültek le a korongról, égetésre várnak. És nem boroskancsók, hanem pálinkás- butellák, javít ki Mile Ibolya keramikus, akinek munkáinál csak a szeme szebb. Ő ajándéktárgyakat készít az önkormányzatnak, névre szólókat, személyeseket. Mutatja a település címerét, egy piciny formát, melyet belenyom az égetésre váró agyagedénybe, és máris helyi lesz a darab és különlegesen értékes a falunak. Még személyesebb a történet, ha nevek is fölkerülnek a kerámiára, hát igen, igazi exkluzivitás ez itt a féltető alatt.

Sz Nagy István, a népművészet mestere, egy női fejet simogat. Sissié az, aki a le- genda szerint három gesztenyefát ültetett a falu határá- ban, ezért kérték a művészt, formázza meg őt.

- Ennek a településnek nincsenek komoly épített emlékei, nem lakott itt gróf, nincs kastélyunk, csak a templomaink vannak. Ezért kell magunknak gondoskodni az értékteremtésről - ad településfejlesztési dimenziót az al- kotótábornak Kerekes Anna polgármeter, aztán áttérünk a finanszírozásra is. Szerencsés körülmény, hogy az Ősi Kolping Család idén pénzt nyert az alkotótábor megrendezé- sére, de egészen egyértelmű, hogy a falu nem kergetné szét az ő művészeit a pályázati források elakadása esetén sem. Rég örökbe fogadta már a tábort. Kertész Sándor például ingyen adja a szállást, a falusiak meg mindennap benéznek, hoznak egy kis gyümölcsöt, süteményt, kinek mije van. - Szeretnek bennünket - mondja Kovács Imre, és nehéz eldönteni, most falubeliként vagy a művészkompánia tagjaként beszél. Ő egyébként a magyar kultúra lovagja, a címet januárban kapta a Fal- vak Kultúrájáért Alapítványtól. - Ketten vehettük át a megyéből, Kolti Helga színművésznő és én - büszkélkedik egy kicsit, majd a most ébredő fiatalságra mutat. Nekik nehezebb, súgja a fülembe, ők a napon dolgoznak, nézze csak a képeiket. Tájképek azok, élénk, napsütötte színek tényleg. Hármójukkal kezdek beszélgetni, Kiss Dorottya Miskolcról, Gosztola Kitti Pécsről, Nemes Márton Fehérvárról érkezett. Itt tehát az egész ország. Sőt, Székely Beáta Marosvásárhelyről jött, nemzetközi tehát a helyzet. Van köztük, aki csak a maga örömére fest, másikuk élethivatásnak szánja, az alkotás tisztelete teremt köztük közös nevezőt. Köztük és az idősek között is. -Gene- rációs ellentét? - kérdezem. - Mi az? - lökik vissza szót. - Hogy hangos a zene, vagy valami ilyesmi - próbálkozom ismét, de rögvest sutának érzem magam.

Fiatal itt mindenki, be kell látnom. A munka - mit a munka -, a teremtés varázsolja fiatallá őket. Az ősz hajút is, aki boldogan várakozik a közös zuhanyzó előtt, és egyszer sem panaszolja, hogy remeg a levegő a forróságban, pedig még csak kilenc felé jár. Igaz, mindig van, aki löttyint egy vödörrel a féltető alá a csupasz betonra.

Az élet itt vidám és dolgos. Az éltesebbek már korán dolgoznak, és sokszor éjjel is hajtanak. Ózik őket a motívumok és az idő. Egyikük sem akar úgy távozni a faluból, hogy el ne készült volna munkájával, amit a falunak ajándékoz. Az elsők a fakopácsok, köztük Beer Géza, az egyik fafaragó. Ő nem tagadja, a szíve szakad meg, amikor itt kell hagynia a darab kőrist, ami általa lett alkotás. Idézi is a tavalyi munkáját, a könyvtár falát díszítő háromméteres domborművét, amit késő éjszakákon fennmaradva tudott megformázni. - Tudja, mi segített, hogy el ne aludjak? A vörösbor - csinál ingyenreklámot a nedűnek. Látok is boroskancsót, nem egyet, de ezek még érintetlenek, nem rég kerültek le a korongról, égetésre várnak. És nem boroskancsók, hanem pálinkás- butellák, javít ki Mile Ibolya keramikus, akinek munkáinál csak a szeme szebb. Ő ajándéktárgyakat készít az önkormányzatnak, névre szólókat, személyeseket. Mutatja a település címerét, egy piciny formát, melyet belenyom az égetésre váró agyagedénybe, és máris helyi lesz a darab és különlegesen értékes a falunak. Még személyesebb a történet, ha nevek is fölkerülnek a kerámiára, hát igen, igazi exkluzivitás ez itt a féltető alatt.

Sz Nagy István, a népművészet mestere, egy női fejet simogat. Sissié az, aki a le- genda szerint három gesztenyefát ültetett a falu határá- ban, ezért kérték a művészt, formázza meg őt.

- Ennek a településnek nincsenek komoly épített emlékei, nem lakott itt gróf, nincs kastélyunk, csak a templomaink vannak. Ezért kell magunknak gondoskodni az értékteremtésről - ad településfejlesztési dimenziót az al- kotótábornak Kerekes Anna polgármeter, aztán áttérünk a finanszírozásra is. Szerencsés körülmény, hogy az Ősi Kolping Család idén pénzt nyert az alkotótábor megrendezé- sére, de egészen egyértelmű, hogy a falu nem kergetné szét az ő művészeit a pályázati források elakadása esetén sem. Rég örökbe fogadta már a tábort. Kertész Sándor például ingyen adja a szállást, a falusiak meg mindennap benéznek, hoznak egy kis gyümölcsöt, süteményt, kinek mije van. - Szeretnek bennünket - mondja Kovács Imre, és nehéz eldönteni, most falubeliként vagy a művészkompánia tagjaként beszél. Ő egyébként a magyar kultúra lovagja, a címet januárban kapta a Fal- vak Kultúrájáért Alapítványtól. - Ketten vehettük át a megyéből, Kolti Helga színművésznő és én - büszkélkedik egy kicsit, majd a most ébredő fiatalságra mutat. Nekik nehezebb, súgja a fülembe, ők a napon dolgoznak, nézze csak a képeiket. Tájképek azok, élénk, napsütötte színek tényleg. Hármójukkal kezdek beszélgetni, Kiss Dorottya Miskolcról, Gosztola Kitti Pécsről, Nemes Márton Fehérvárról érkezett. Itt tehát az egész ország. Sőt, Székely Beáta Marosvásárhelyről jött, nemzetközi tehát a helyzet. Van köztük, aki csak a maga örömére fest, másikuk élethivatásnak szánja, az alkotás tisztelete teremt köztük közös nevezőt. Köztük és az idősek között is. -Gene- rációs ellentét? - kérdezem. - Mi az? - lökik vissza szót. - Hogy hangos a zene, vagy valami ilyesmi - próbálkozom ismét, de rögvest sutának érzem magam.

Fiatal itt mindenki, be kell látnom. A munka - mit a munka -, a teremtés varázsolja fiatallá őket. Az ősz hajút is, aki boldogan várakozik a közös zuhanyzó előtt, és egyszer sem panaszolja, hogy remeg a levegő a forróságban, pedig még csak kilenc felé jár. Igaz, mindig van, aki löttyint egy vödörrel a féltető alá a csupasz betonra.

Az élet itt vidám és dolgos. Az éltesebbek már korán dolgoznak, és sokszor éjjel is hajtanak. Ózik őket a motívumok és az idő. Egyikük sem akar úgy távozni a faluból, hogy el ne készült volna munkájával, amit a falunak ajándékoz. Az elsők a fakopácsok, köztük Beer Géza, az egyik fafaragó. Ő nem tagadja, a szíve szakad meg, amikor itt kell hagynia a darab kőrist, ami általa lett alkotás. Idézi is a tavalyi munkáját, a könyvtár falát díszítő háromméteres domborművét, amit késő éjszakákon fennmaradva tudott megformázni. - Tudja, mi segített, hogy el ne aludjak? A vörösbor - csinál ingyenreklámot a nedűnek. Látok is boroskancsót, nem egyet, de ezek még érintetlenek, nem rég kerültek le a korongról, égetésre várnak. És nem boroskancsók, hanem pálinkás- butellák, javít ki Mile Ibolya keramikus, akinek munkáinál csak a szeme szebb. Ő ajándéktárgyakat készít az önkormányzatnak, névre szólókat, személyeseket. Mutatja a település címerét, egy piciny formát, melyet belenyom az égetésre váró agyagedénybe, és máris helyi lesz a darab és különlegesen értékes a falunak. Még személyesebb a történet, ha nevek is fölkerülnek a kerámiára, hát igen, igazi exkluzivitás ez itt a féltető alatt.

Sz Nagy István, a népművészet mestere, egy női fejet simogat. Sissié az, aki a le- genda szerint három gesztenyefát ültetett a falu határá- ban, ezért kérték a művészt, formázza meg őt.

- Ennek a településnek nincsenek komoly épített emlékei, nem lakott itt gróf, nincs kastélyunk, csak a templomaink vannak. Ezért kell magunknak gondoskodni az értékteremtésről - ad településfejlesztési dimenziót az al- kotótábornak Kerekes Anna polgármeter, aztán áttérünk a finanszírozásra is. Szerencsés körülmény, hogy az Ősi Kolping Család idén pénzt nyert az alkotótábor megrendezé- sére, de egészen egyértelmű, hogy a falu nem kergetné szét az ő művészeit a pályázati források elakadása esetén sem. Rég örökbe fogadta már a tábort. Kertész Sándor például ingyen adja a szállást, a falusiak meg mindennap benéznek, hoznak egy kis gyümölcsöt, süteményt, kinek mije van. - Szeretnek bennünket - mondja Kovács Imre, és nehéz eldönteni, most falubeliként vagy a művészkompánia tagjaként beszél. Ő egyébként a magyar kultúra lovagja, a címet januárban kapta a Fal- vak Kultúrájáért Alapítványtól. - Ketten vehettük át a megyéből, Kolti Helga színművésznő és én - büszkélkedik egy kicsit, majd a most ébredő fiatalságra mutat. Nekik nehezebb, súgja a fülembe, ők a napon dolgoznak, nézze csak a képeiket. Tájképek azok, élénk, napsütötte színek tényleg. Hármójukkal kezdek beszélgetni, Kiss Dorottya Miskolcról, Gosztola Kitti Pécsről, Nemes Márton Fehérvárról érkezett. Itt tehát az egész ország. Sőt, Székely Beáta Marosvásárhelyről jött, nemzetközi tehát a helyzet. Van köztük, aki csak a maga örömére fest, másikuk élethivatásnak szánja, az alkotás tisztelete teremt köztük közös nevezőt. Köztük és az idősek között is. -Gene- rációs ellentét? - kérdezem. - Mi az? - lökik vissza szót. - Hogy hangos a zene, vagy valami ilyesmi - próbálkozom ismét, de rögvest sutának érzem magam.

Fiatal itt mindenki, be kell látnom. A munka - mit a munka -, a teremtés varázsolja fiatallá őket. Az ősz hajút is, aki boldogan várakozik a közös zuhanyzó előtt, és egyszer sem panaszolja, hogy remeg a levegő a forróságban, pedig még csak kilenc felé jár. Igaz, mindig van, aki löttyint egy vödörrel a féltető alá a csupasz betonra.

Sz Nagy István, a népművészet mestere, egy női fejet simogat. Sissié az, aki a le- genda szerint három gesztenyefát ültetett a falu határá- ban, ezért kérték a művészt, formázza meg őt.

- Ennek a településnek nincsenek komoly épített emlékei, nem lakott itt gróf, nincs kastélyunk, csak a templomaink vannak. Ezért kell magunknak gondoskodni az értékteremtésről - ad településfejlesztési dimenziót az al- kotótábornak Kerekes Anna polgármeter, aztán áttérünk a finanszírozásra is. Szerencsés körülmény, hogy az Ősi Kolping Család idén pénzt nyert az alkotótábor megrendezé- sére, de egészen egyértelmű, hogy a falu nem kergetné szét az ő művészeit a pályázati források elakadása esetén sem. Rég örökbe fogadta már a tábort. Kertész Sándor például ingyen adja a szállást, a falusiak meg mindennap benéznek, hoznak egy kis gyümölcsöt, süteményt, kinek mije van. - Szeretnek bennünket - mondja Kovács Imre, és nehéz eldönteni, most falubeliként vagy a művészkompánia tagjaként beszél. Ő egyébként a magyar kultúra lovagja, a címet januárban kapta a Fal- vak Kultúrájáért Alapítványtól. - Ketten vehettük át a megyéből, Kolti Helga színművésznő és én - büszkélkedik egy kicsit, majd a most ébredő fiatalságra mutat. Nekik nehezebb, súgja a fülembe, ők a napon dolgoznak, nézze csak a képeiket. Tájképek azok, élénk, napsütötte színek tényleg. Hármójukkal kezdek beszélgetni, Kiss Dorottya Miskolcról, Gosztola Kitti Pécsről, Nemes Márton Fehérvárról érkezett. Itt tehát az egész ország. Sőt, Székely Beáta Marosvásárhelyről jött, nemzetközi tehát a helyzet. Van köztük, aki csak a maga örömére fest, másikuk élethivatásnak szánja, az alkotás tisztelete teremt köztük közös nevezőt. Köztük és az idősek között is. -Gene- rációs ellentét? - kérdezem. - Mi az? - lökik vissza szót. - Hogy hangos a zene, vagy valami ilyesmi - próbálkozom ismét, de rögvest sutának érzem magam.

Fiatal itt mindenki, be kell látnom. A munka - mit a munka -, a teremtés varázsolja fiatallá őket. Az ősz hajút is, aki boldogan várakozik a közös zuhanyzó előtt, és egyszer sem panaszolja, hogy remeg a levegő a forróságban, pedig még csak kilenc felé jár. Igaz, mindig van, aki löttyint egy vödörrel a féltető alá a csupasz betonra.

Sz Nagy István, a népművészet mestere, egy női fejet simogat. Sissié az, aki a le- genda szerint három gesztenyefát ültetett a falu határá- ban, ezért kérték a művészt, formázza meg őt.

- Ennek a településnek nincsenek komoly épített emlékei, nem lakott itt gróf, nincs kastélyunk, csak a templomaink vannak. Ezért kell magunknak gondoskodni az értékteremtésről - ad településfejlesztési dimenziót az al- kotótábornak Kerekes Anna polgármeter, aztán áttérünk a finanszírozásra is. Szerencsés körülmény, hogy az Ősi Kolping Család idén pénzt nyert az alkotótábor megrendezé- sére, de egészen egyértelmű, hogy a falu nem kergetné szét az ő művészeit a pályázati források elakadása esetén sem. Rég örökbe fogadta már a tábort. Kertész Sándor például ingyen adja a szállást, a falusiak meg mindennap benéznek, hoznak egy kis gyümölcsöt, süteményt, kinek mije van. - Szeretnek bennünket - mondja Kovács Imre, és nehéz eldönteni, most falubeliként vagy a művészkompánia tagjaként beszél. Ő egyébként a magyar kultúra lovagja, a címet januárban kapta a Fal- vak Kultúrájáért Alapítványtól. - Ketten vehettük át a megyéből, Kolti Helga színművésznő és én - büszkélkedik egy kicsit, majd a most ébredő fiatalságra mutat. Nekik nehezebb, súgja a fülembe, ők a napon dolgoznak, nézze csak a képeiket. Tájképek azok, élénk, napsütötte színek tényleg. Hármójukkal kezdek beszélgetni, Kiss Dorottya Miskolcról, Gosztola Kitti Pécsről, Nemes Márton Fehérvárról érkezett. Itt tehát az egész ország. Sőt, Székely Beáta Marosvásárhelyről jött, nemzetközi tehát a helyzet. Van köztük, aki csak a maga örömére fest, másikuk élethivatásnak szánja, az alkotás tisztelete teremt köztük közös nevezőt. Köztük és az idősek között is. -Gene- rációs ellentét? - kérdezem. - Mi az? - lökik vissza szót. - Hogy hangos a zene, vagy valami ilyesmi - próbálkozom ismét, de rögvest sutának érzem magam.

Fiatal itt mindenki, be kell látnom. A munka - mit a munka -, a teremtés varázsolja fiatallá őket. Az ősz hajút is, aki boldogan várakozik a közös zuhanyzó előtt, és egyszer sem panaszolja, hogy remeg a levegő a forróságban, pedig még csak kilenc felé jár. Igaz, mindig van, aki löttyint egy vödörrel a féltető alá a csupasz betonra.

- Ennek a településnek nincsenek komoly épített emlékei, nem lakott itt gróf, nincs kastélyunk, csak a templomaink vannak. Ezért kell magunknak gondoskodni az értékteremtésről - ad településfejlesztési dimenziót az al- kotótábornak Kerekes Anna polgármeter, aztán áttérünk a finanszírozásra is. Szerencsés körülmény, hogy az Ősi Kolping Család idén pénzt nyert az alkotótábor megrendezé- sére, de egészen egyértelmű, hogy a falu nem kergetné szét az ő művészeit a pályázati források elakadása esetén sem. Rég örökbe fogadta már a tábort. Kertész Sándor például ingyen adja a szállást, a falusiak meg mindennap benéznek, hoznak egy kis gyümölcsöt, süteményt, kinek mije van. - Szeretnek bennünket - mondja Kovács Imre, és nehéz eldönteni, most falubeliként vagy a művészkompánia tagjaként beszél. Ő egyébként a magyar kultúra lovagja, a címet januárban kapta a Fal- vak Kultúrájáért Alapítványtól. - Ketten vehettük át a megyéből, Kolti Helga színművésznő és én - büszkélkedik egy kicsit, majd a most ébredő fiatalságra mutat. Nekik nehezebb, súgja a fülembe, ők a napon dolgoznak, nézze csak a képeiket. Tájképek azok, élénk, napsütötte színek tényleg. Hármójukkal kezdek beszélgetni, Kiss Dorottya Miskolcról, Gosztola Kitti Pécsről, Nemes Márton Fehérvárról érkezett. Itt tehát az egész ország. Sőt, Székely Beáta Marosvásárhelyről jött, nemzetközi tehát a helyzet. Van köztük, aki csak a maga örömére fest, másikuk élethivatásnak szánja, az alkotás tisztelete teremt köztük közös nevezőt. Köztük és az idősek között is. -Gene- rációs ellentét? - kérdezem. - Mi az? - lökik vissza szót. - Hogy hangos a zene, vagy valami ilyesmi - próbálkozom ismét, de rögvest sutának érzem magam.

Fiatal itt mindenki, be kell látnom. A munka - mit a munka -, a teremtés varázsolja fiatallá őket. Az ősz hajút is, aki boldogan várakozik a közös zuhanyzó előtt, és egyszer sem panaszolja, hogy remeg a levegő a forróságban, pedig még csak kilenc felé jár. Igaz, mindig van, aki löttyint egy vödörrel a féltető alá a csupasz betonra.

- Ennek a településnek nincsenek komoly épített emlékei, nem lakott itt gróf, nincs kastélyunk, csak a templomaink vannak. Ezért kell magunknak gondoskodni az értékteremtésről - ad településfejlesztési dimenziót az al- kotótábornak Kerekes Anna polgármeter, aztán áttérünk a finanszírozásra is. Szerencsés körülmény, hogy az Ősi Kolping Család idén pénzt nyert az alkotótábor megrendezé- sére, de egészen egyértelmű, hogy a falu nem kergetné szét az ő művészeit a pályázati források elakadása esetén sem. Rég örökbe fogadta már a tábort. Kertész Sándor például ingyen adja a szállást, a falusiak meg mindennap benéznek, hoznak egy kis gyümölcsöt, süteményt, kinek mije van. - Szeretnek bennünket - mondja Kovács Imre, és nehéz eldönteni, most falubeliként vagy a művészkompánia tagjaként beszél. Ő egyébként a magyar kultúra lovagja, a címet januárban kapta a Fal- vak Kultúrájáért Alapítványtól. - Ketten vehettük át a megyéből, Kolti Helga színművésznő és én - büszkélkedik egy kicsit, majd a most ébredő fiatalságra mutat. Nekik nehezebb, súgja a fülembe, ők a napon dolgoznak, nézze csak a képeiket. Tájképek azok, élénk, napsütötte színek tényleg. Hármójukkal kezdek beszélgetni, Kiss Dorottya Miskolcról, Gosztola Kitti Pécsről, Nemes Márton Fehérvárról érkezett. Itt tehát az egész ország. Sőt, Székely Beáta Marosvásárhelyről jött, nemzetközi tehát a helyzet. Van köztük, aki csak a maga örömére fest, másikuk élethivatásnak szánja, az alkotás tisztelete teremt köztük közös nevezőt. Köztük és az idősek között is. -Gene- rációs ellentét? - kérdezem. - Mi az? - lökik vissza szót. - Hogy hangos a zene, vagy valami ilyesmi - próbálkozom ismét, de rögvest sutának érzem magam.

Fiatal itt mindenki, be kell látnom. A munka - mit a munka -, a teremtés varázsolja fiatallá őket. Az ősz hajút is, aki boldogan várakozik a közös zuhanyzó előtt, és egyszer sem panaszolja, hogy remeg a levegő a forróságban, pedig még csak kilenc felé jár. Igaz, mindig van, aki löttyint egy vödörrel a féltető alá a csupasz betonra.

Fiatal itt mindenki, be kell látnom. A munka - mit a munka -, a teremtés varázsolja fiatallá őket. Az ősz hajút is, aki boldogan várakozik a közös zuhanyzó előtt, és egyszer sem panaszolja, hogy remeg a levegő a forróságban, pedig még csak kilenc felé jár. Igaz, mindig van, aki löttyint egy vödörrel a féltető alá a csupasz betonra.

Fiatal itt mindenki, be kell látnom. A munka - mit a munka -, a teremtés varázsolja fiatallá őket. Az ősz hajút is, aki boldogan várakozik a közös zuhanyzó előtt, és egyszer sem panaszolja, hogy remeg a levegő a forróságban, pedig még csak kilenc felé jár. Igaz, mindig van, aki löttyint egy vödörrel a féltető alá a csupasz betonra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!