Hírek

2007.11.23. 03:28

Átverés üdülési joggal

Veszprém (hgy) - Futballklubok, utánpótlás-akadémiák, labdarúgók, jogászok és közgazdasági végzettségű személyek is vannak a károsultak között, akiket egy Balatonfűzfőn elfogott fővárosi fiatalember csapott be.

Halmos György

A csalás alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő 25 éves fiatalembert a napokban pénzátadás közepette, látványos rendőri akcióban a fűzfői vasútállomásnál fogták el - tudtuk meg Tahin László őrnagytől. A veszprémi kapitányság gazdaságvédelmi alosztályának vezetője elmondta, a fiatal-embert jelenleg négy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, amelyek kárértéke csaknem tízmillió forint, de a nyomozás adatai szerint a károsultak száma akár többtucatnyi is lehet.

A fiatalember előéletéről annyit lehet tudni, hogy 2004-ben egy cég megbízásából úgynevezett üdülési haszonélvezeti jogokat árusított. A megnyerő modorú, kommunikatív ifjú hamarosan jelentős ügyfélkörrel rendelkezett, korához képest nagyon jól keresett. A nyomozás adatai szerint 2006 januárjában saját céget alapított, ahol szintén üdülési jogokkal kereskedett.

Az elfogáshoz visszatérve az alosztályvezető elmondta, hogy egy veszprémi férfi tett feljelentést a kapitányságon azzal a gyanúval, hogy üdülési jogának eladása során be-csapták. Hirdetésre jelentkezett a fiatalember, és felajánlotta, hogy segít az adásvétel lebonyolításában, 760 ezer forintot kért készpénzben, amit majd haszonnal vissza- ad. (Kiderült, hogy a veszprémi férfi évekkel ezelőtt az ügy gyanúsítottjától vette üdülési jogát. A nyomozók szerint a gyanúsított módszere az volt, hogy régi ügyfelei hirdetéseit böngészte az interneten, és a korábban kiépített bizalmat használta ki.) A pénz átadását követően egy nappal további 400 ezer forintot kért különböző járulékokra. A második fizetésnél azonban már várták a rendőrök. Tahin László megjegyezte, a gyanúsított három ismerősével érkezett, de mint kiderült: a foci-utánpótlásakadémiára járó fiataloknak fogalmuk sem volt, mibe csöppentek.

A gyanúsított sikkasztás miatt már volt büntetve, és több ügyben nyomozást indítottak ellene. Tahin László elmondta, a fiatalember adott a látszatra: elfogásakor egy 12 millió forint értékű Peugeot-t használt. A kocsit egy márkakereskedőtől bérelte, kétmillió forinttal tartozott a cégnek, de százezres nagyságú volt az a hátralék is, amit parkolási bírságként felhalmozott.

A gyanúsított azzal védekezik, hogy az üdülési jogokat mindenképpen értékesíteni szerette volna, ugyanakkor erre utaló adatok a cége kétéves működése során nem merültek fel. Az őrnagy hozzátette, hogy a futballklubokat nem üdülési joggal károsította meg, hanem azzal például, hogy szponzorként jelentkezett és kihasználta azokat. A sértettektől átvett összeg nincs meg, azt a gyanúsított elmondása szerint elkaszinózta, felélte, tartozásaira költötte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik