Nincsenek válaszok

- Könyvéből úgy tűnik, a férfiak sokkal veszélyeztetettebbek. A több tucat beszélgetés is ezt támasztotta alá?- Igen, lényegesen gyakoribb a férfiak körében az öngyilkosság. A lányok, ha bajban érzik magukat, többször és látványosabban kérnek segítséget környezetüktől, s ha el is jutnak az öngyilkossági kísérletig, akkor is gyakran visszakoznak, az utolsó pillanatban segítséget kérnek, vagy az egészet inkább csak figyelmeztetésnek szánják. A fiúk eltökéltebbek, határozottabbak, ha döntöttek sorsukról, már nem nagyon lehet mit tenni.

- A megszólaló hozzátartozók szinte kivétel nélkül, annak ellenére, hogy lázasan keresték a bekövetkezett tragédia okát, nem találták meg a választ.- Nem lehet egyértelmű választ adni, nincs válasz arra, miért öli meg magát valaki. Annyi kiderült, többen genetikusan hordozzák magukban a bipoláris depresszióra való hajlamot, családjukban esetleg több öngyilkosság is volt, erős bennük a szuicid hajlam. A szakember szerint a könyvben megjelent tizenkét öngyilkosság közül mindössze négy lett volna megelőzhető. De ettől függetlenül egyértelmű: mindenképpen szakemberhez kell fordulni. Nem elég felismerni a bajt, ez csak az első lépés, meg kell találni a megfelelő segítséget is.

- Kizárt, hogy a család segíteni tudjon, hiszen nem mindig súlyos depresszió áll az öngyilkosság hátterében?- Ez így van, sokszor elég egy sokk vagy trauma, egy erős hangulati mélypont, amivel az érzelmileg amúgy is rendkívül labilis kamaszkorban nem tudnak mit kezdeni a fiatalok. Ha a családban van egy erős karizmatikus ember, aki meghatározó személyiség, és még ideje is van, rengeteg ideje meghallgatni és százszor átrágni a dolgokat, akkor ez is elég. De ez nem ilyen egyszerű, a szülők gyakran nem veszik észre, hogy gyermekükkel nagy a baj, még az öngyilkossági kísér- letek sem adnak elég jelzést.

- A könyvben közölt beszélgetések viszont egyértelműen mutatják, sok esetben a szakemberekhez fordulás sem segített. Ön szerint mi ennek az oka?- Ez összetett. Egyrészt a pszichiáterhez elcipelt ember tudatosan készül arra, hogy megtévessze az orvost, hogy a jobbik arcát mutassa. Másrészt mondjuk, amíg egy vidéki kisebb településről eljut a család valamelyik budapesti klinikára, ahol majd két-három hónap múlva foglalkozni is tudnak velük, az bizony sokszor már elkésett segítség. Az is gond, hogy a szülők kétségbeesnek, ha az első felírt gyógyszer nem segít azonnal, nem szabad feladni, addig kell menni, amíg nincs megoldás. Könyvemmel arra is igyekszem felhívni a figyelmet, hogy hazánkban nincsenek fiatal pszichiátriai betegekkel foglalkozó intézetek, ahol a súlyos betegektől elkülönítve foglalkoznának ezekkel a betegekkel. Holott egy speciális ellátás sokat segíthetne.

- Hol van az a határ, amikor már nem lehet legyinteni a kamasz gyerek hangulatingadozásaira? A könyvből az derül ki, a szülők számára ez talán a legnagyobb feladat.- Ha komoly a baj, akkor a szokásos elvonulások, duzzogások, rosszkedv mellett mindig vannak más jelek. Szokásaikat felrúgják, szeretett tevékenységeiket látványosan hanyagolják, célzásokat tesznek a halálra vagy magára az öngyilkosságra. Addig kell nyaggatni, beszélgetni, amíg nem sikerül rábírni, hogy ezzel az állapottal már orvoshoz kell fordulni. Muszáj ezt megtenni, akkor is, ha ez kényelmetlen és nehéz konfliktusokat okoz, mert aztán már nem lehet semmit tenni.

- Első könyvében fiának öngyilkosságát írta meg. Készül még újabb kötettel?- A kötetben bemutatott interjúk, úgy gondolom, tanulságul szolgálhatnak szülőknek, pedagógusoknak, szak- embereknek és talán azoknak a fiataloknak, akik öngyilkossági gondolatokat forgatnak a fejükben. Amit egy laikus elmondhat, azt már megtettem, ebben a témában nem publikálok többet, most a szakembereken lenne a sor. Egyre több családot érint a fiatalkori öngyilkosság. Nem lehet tovább nem beszélni róla.