Azért az azúr az úr

A Balaton mindenkié.

Távolról. Sosem fetisi- záltam a magyar ten- gert, világéletemben

szárazföldi ember voltam. Ott lakom, ahol a

vízimadár sem jár. Hogy miért nem szerettem? Mert a csodalakókocsik, endékás Poszeidónok és a (szét)hajthatatlan kempingszékek felségterülete volt. Azo- ké a lezárt strandoké, amelyeket néhány, homokozólapáttal és vízi- pisztollyal felszerelt tízéves, szoknyás betyárlányka nem hódíthat meg soha. A nádasok előtt futó vasúti síneké, amiket áhítattal tiszteltem, mert egy kis darabot kaptak a hirtelenkék vízből. Aztán a kerítéseké, a szögesdrótoké. Nem akartam strandolni, csak sétálni, dobni néhány falatot a nyakukat kecsesen nyújtogató hattyúknak. Fizetsz vagy a vékony fémhálót szorongatva meredsz a par-ton viháncolók tarkabarka úszógumijára. Aztán nagyobb lettem, és kimerészkedtem a mólóra. Mert hiába csudijó parancsra pancsolni, lángost palacsintával falni és kannás bort hígított sörrel vedelni, nekem a jóleső fáradtságtól lebukó nap sugaraiban für- deni - ez a megismételhetetlen balatoni élmény. És a hold ezüst- szálaival finoman behálózó szél, ami épphogy megborzongat. Aztán beúszik a képbe két 90-60-90-es szilikonbajnok maca, akik nagyon nyomják a fitneszwellnest a vitorláson,

miközben nem éppen

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

Távolról. Sosem fetisi- záltam a magyar ten- gert, világéletemben

szárazföldi ember voltam. Ott lakom, ahol a

vízimadár sem jár. Hogy miért nem szerettem? Mert a csodalakókocsik, endékás Poszeidónok és a (szét)hajthatatlan kempingszékek felségterülete volt. Azo- ké a lezárt strandoké, amelyeket néhány, homokozólapáttal és vízi- pisztollyal felszerelt tízéves, szoknyás betyárlányka nem hódíthat meg soha. A nádasok előtt futó vasúti síneké, amiket áhítattal tiszteltem, mert egy kis darabot kaptak a hirtelenkék vízből. Aztán a kerítéseké, a szögesdrótoké. Nem akartam strandolni, csak sétálni, dobni néhány falatot a nyakukat kecsesen nyújtogató hattyúknak. Fizetsz vagy a vékony fémhálót szorongatva meredsz a par-ton viháncolók tarkabarka úszógumijára. Aztán nagyobb lettem, és kimerészkedtem a mólóra. Mert hiába csudijó parancsra pancsolni, lángost palacsintával falni és kannás bort hígított sörrel vedelni, nekem a jóleső fáradtságtól lebukó nap sugaraiban für- deni - ez a megismételhetetlen balatoni élmény. És a hold ezüst- szálaival finoman behálózó szél, ami épphogy megborzongat. Aztán beúszik a képbe két 90-60-90-es szilikonbajnok maca, akik nagyon nyomják a fitneszwellnest a vitorláson,

miközben nem éppen

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

Távolról. Sosem fetisi- záltam a magyar ten- gert, világéletemben

szárazföldi ember voltam. Ott lakom, ahol a

vízimadár sem jár. Hogy miért nem szerettem? Mert a csodalakókocsik, endékás Poszeidónok és a (szét)hajthatatlan kempingszékek felségterülete volt. Azo- ké a lezárt strandoké, amelyeket néhány, homokozólapáttal és vízi- pisztollyal felszerelt tízéves, szoknyás betyárlányka nem hódíthat meg soha. A nádasok előtt futó vasúti síneké, amiket áhítattal tiszteltem, mert egy kis darabot kaptak a hirtelenkék vízből. Aztán a kerítéseké, a szögesdrótoké. Nem akartam strandolni, csak sétálni, dobni néhány falatot a nyakukat kecsesen nyújtogató hattyúknak. Fizetsz vagy a vékony fémhálót szorongatva meredsz a par-ton viháncolók tarkabarka úszógumijára. Aztán nagyobb lettem, és kimerészkedtem a mólóra. Mert hiába csudijó parancsra pancsolni, lángost palacsintával falni és kannás bort hígított sörrel vedelni, nekem a jóleső fáradtságtól lebukó nap sugaraiban für- deni - ez a megismételhetetlen balatoni élmény. És a hold ezüst- szálaival finoman behálózó szél, ami épphogy megborzongat. Aztán beúszik a képbe két 90-60-90-es szilikonbajnok maca, akik nagyon nyomják a fitneszwellnest a vitorláson,

miközben nem éppen

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

szárazföldi ember voltam. Ott lakom, ahol a

vízimadár sem jár. Hogy miért nem szerettem? Mert a csodalakókocsik, endékás Poszeidónok és a (szét)hajthatatlan kempingszékek felségterülete volt. Azo- ké a lezárt strandoké, amelyeket néhány, homokozólapáttal és vízi- pisztollyal felszerelt tízéves, szoknyás betyárlányka nem hódíthat meg soha. A nádasok előtt futó vasúti síneké, amiket áhítattal tiszteltem, mert egy kis darabot kaptak a hirtelenkék vízből. Aztán a kerítéseké, a szögesdrótoké. Nem akartam strandolni, csak sétálni, dobni néhány falatot a nyakukat kecsesen nyújtogató hattyúknak. Fizetsz vagy a vékony fémhálót szorongatva meredsz a par-ton viháncolók tarkabarka úszógumijára. Aztán nagyobb lettem, és kimerészkedtem a mólóra. Mert hiába csudijó parancsra pancsolni, lángost palacsintával falni és kannás bort hígított sörrel vedelni, nekem a jóleső fáradtságtól lebukó nap sugaraiban für- deni - ez a megismételhetetlen balatoni élmény. És a hold ezüst- szálaival finoman behálózó szél, ami épphogy megborzongat. Aztán beúszik a képbe két 90-60-90-es szilikonbajnok maca, akik nagyon nyomják a fitneszwellnest a vitorláson,

miközben nem éppen

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

szárazföldi ember voltam. Ott lakom, ahol a

vízimadár sem jár. Hogy miért nem szerettem? Mert a csodalakókocsik, endékás Poszeidónok és a (szét)hajthatatlan kempingszékek felségterülete volt. Azo- ké a lezárt strandoké, amelyeket néhány, homokozólapáttal és vízi- pisztollyal felszerelt tízéves, szoknyás betyárlányka nem hódíthat meg soha. A nádasok előtt futó vasúti síneké, amiket áhítattal tiszteltem, mert egy kis darabot kaptak a hirtelenkék vízből. Aztán a kerítéseké, a szögesdrótoké. Nem akartam strandolni, csak sétálni, dobni néhány falatot a nyakukat kecsesen nyújtogató hattyúknak. Fizetsz vagy a vékony fémhálót szorongatva meredsz a par-ton viháncolók tarkabarka úszógumijára. Aztán nagyobb lettem, és kimerészkedtem a mólóra. Mert hiába csudijó parancsra pancsolni, lángost palacsintával falni és kannás bort hígított sörrel vedelni, nekem a jóleső fáradtságtól lebukó nap sugaraiban für- deni - ez a megismételhetetlen balatoni élmény. És a hold ezüst- szálaival finoman behálózó szél, ami épphogy megborzongat. Aztán beúszik a képbe két 90-60-90-es szilikonbajnok maca, akik nagyon nyomják a fitneszwellnest a vitorláson,

miközben nem éppen

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

vízimadár sem jár. Hogy miért nem szerettem? Mert a csodalakókocsik, endékás Poszeidónok és a (szét)hajthatatlan kempingszékek felségterülete volt. Azo- ké a lezárt strandoké, amelyeket néhány, homokozólapáttal és vízi- pisztollyal felszerelt tízéves, szoknyás betyárlányka nem hódíthat meg soha. A nádasok előtt futó vasúti síneké, amiket áhítattal tiszteltem, mert egy kis darabot kaptak a hirtelenkék vízből. Aztán a kerítéseké, a szögesdrótoké. Nem akartam strandolni, csak sétálni, dobni néhány falatot a nyakukat kecsesen nyújtogató hattyúknak. Fizetsz vagy a vékony fémhálót szorongatva meredsz a par-ton viháncolók tarkabarka úszógumijára. Aztán nagyobb lettem, és kimerészkedtem a mólóra. Mert hiába csudijó parancsra pancsolni, lángost palacsintával falni és kannás bort hígított sörrel vedelni, nekem a jóleső fáradtságtól lebukó nap sugaraiban für- deni - ez a megismételhetetlen balatoni élmény. És a hold ezüst- szálaival finoman behálózó szél, ami épphogy megborzongat. Aztán beúszik a képbe két 90-60-90-es szilikonbajnok maca, akik nagyon nyomják a fitneszwellnest a vitorláson,

miközben nem éppen

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

vízimadár sem jár. Hogy miért nem szerettem? Mert a csodalakókocsik, endékás Poszeidónok és a (szét)hajthatatlan kempingszékek felségterülete volt. Azo- ké a lezárt strandoké, amelyeket néhány, homokozólapáttal és vízi- pisztollyal felszerelt tízéves, szoknyás betyárlányka nem hódíthat meg soha. A nádasok előtt futó vasúti síneké, amiket áhítattal tiszteltem, mert egy kis darabot kaptak a hirtelenkék vízből. Aztán a kerítéseké, a szögesdrótoké. Nem akartam strandolni, csak sétálni, dobni néhány falatot a nyakukat kecsesen nyújtogató hattyúknak. Fizetsz vagy a vékony fémhálót szorongatva meredsz a par-ton viháncolók tarkabarka úszógumijára. Aztán nagyobb lettem, és kimerészkedtem a mólóra. Mert hiába csudijó parancsra pancsolni, lángost palacsintával falni és kannás bort hígított sörrel vedelni, nekem a jóleső fáradtságtól lebukó nap sugaraiban für- deni - ez a megismételhetetlen balatoni élmény. És a hold ezüst- szálaival finoman behálózó szél, ami épphogy megborzongat. Aztán beúszik a képbe két 90-60-90-es szilikonbajnok maca, akik nagyon nyomják a fitneszwellnest a vitorláson,

miközben nem éppen

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

miközben nem éppen

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

miközben nem éppen

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

ifjú szponzoruk arany-láncoktól és enyhén göndör szőrzettől pompázó mellkasán simogató köröket ír le. Az illékony csodát már túl is harsogja napola- jos nyávogásuk, úgy-

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

hogy odébbállok. És

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

nem kiáltok. Pedig

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

tudnék. Visszatérek, majd ha fagy.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.

És a kihalt téli, jeges sétányon szorítom magamhoz magyarságom eddig ismeretlen szeletét. Mert szeretném szeretni. Mert a Balaton mindenkié. De még nem az enyém. Távolról sem.