Hírek

2009.02.28. 03:28

Herényi: Állítsák vissza a Belügyminisztériumot!

<b>Veszprém</b> - A gazdasági válsághelyzet mellett joggal aggasztja a magyar polgárokat a közbiztonság romlása is - közölte a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón <em>Herényi Károly</em>, az MDF parlamenti frakcióvezetője.

Varga Domokos Péter

A politikus kifejtette, azért jutottunk idáig, mert a kormány egy rossz döntéssel 2006-ban megszüntette az önálló Belügyminisztériumot. 

Alkotmányjogi szempontból is kifogásolható, hogy a végrehajtó hatalmi ág irányítását egy olyan minisztériumhoz csatolták, ahol a törvényhozással is foglalkoznak. 

Vissza kell állítani a Belügyminisztériumot, a rendőrség létszámát a jelenlegi 45 ezerről 60 ezerre kellene emelni, folytatni kell a rendőrőrsprogramot, melynek keretében 450-500 új rendőrőrsre lenne szükség. 

Ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtásához a kormányzat különítsen el hatmilliárd forintot - ismertette pártja javaslatait Herényi Károly.

Mit tehet a politika a mindjobban megerősödő cigánygyűlölet ellen? Várna-e ez MDF ebben az ügyben konkrét megnyilatkozást a köztársasági elnöktől? - érdeklődött lapunk. 

Herényi Károly elmondta, pártja nem hárítaná a felelősséget Sólyom Lászlóra, a rasszizmusra reagálni az egész politika adóssága. 

Önkritikusan bevallotta, a rendszerváltást követően az MDF sem tudta ezt a problémát megoldani, mikor kormányon volt, és az egyik kormány sem azóta. 

Ehhez ötpárti együttműködés kellene, és nem a parlamenti frakciókba beültett díszcigányok , akik sokkal inkább a pártok, mintsem a cigányság érdekeit képviselik. 

Pozitív diszkriminációra lenne szükség a cigányság tanulási lehetőségeinek javításában, de akár a közhivatalokban és a közmédiában is - vélte az MDF politikusa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!