Hírek

2010.05.25. 14:51

Vizesárokba fulladt egy csimpánz Veszprémben

Veszprém - Vízbe fulladt a Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark 11 éves nőstény csimpánza, Ghafula. A Csimpánzvilág külső kifutójában minden előjel nélkül megpróbálta a biztonsági vizesárkot átugrani, de annak 8 méter széles vízfelületének legmélyebb részébe esett.

Németh F. Bernadett

Bár a gondozók rögtön észlelték a szökési kísérletet, és a megfelelő biztonsági előkészületek megtétele után azonnal megkezdték a vízből a mentést, az időközben elsüllyedt állat életét már nem sikerült megmenteni. Az újraélesztési kísérletek sem jártak sikerrel. Seres Mihályt, nemzetközi hírű csimpánzspecialistát, valamint a Csimpánzvilágban dolgozó állatkertészeket lesújtotta az eset.

Ghafula 2010. április 8-án érkezett a hollandiai Amersfoortból és időközben jól beilleszkedett csapattársai közé; a fiatal hím, Tjobbe-val nagyokat kergetőztek a mászófáikon és köteleiken, az idősebb Moritz-cal és Susie-val pedig szívesen kurkászták egymást. A játékos, kedves nőstény hamar belelopta magát az állatkert látogatói és dolgozói szívébe egyaránt. A harmonikusan együttélő négy fős csapat már három hete volt látható a külső kifutóban. A veszélyes állatok kategóriájába sorolt csimpánzok az embernél hatszor erősebbek, a kifutóból való szökésüket annak hátsó oldalán egy függőleges biztonsági fal, a látogatók oldalán egy nyolc méter széles vizesárok akadályozza meg. A csimpánzok kiválóan másznak, otthonosan mozognak a talajon, de nem tudnak úszni – közölte az állatkert.

A 2009-ban átadott Csimpánzvilág külső medencéinek partjain megakadályozva a véletlen baleseteket, ahol is elővigyázatlanságból egy állat a vízbe csúszna, kapaszkodófelületek és egy víz alatti párkány került kialakításra. A biztonsági meder szélessége és a mélysége úgy került megépítésre, hogy az minden körülmények között megakadályozza az állatok kijutását – közölte az állatkert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!