Hírek

2010.09.30. 17:25

Öten versengenek - A várpalotai polgármesterjelöltek

Várpalota - Mikor épül meg a várost elkerülő út? Létesülnek-e új munkahelyek Palotán? Mi lesz a tervezett biogázerőművel és milyen jövője van a településen az országos hírnévvel bíró Pannónia Fesztiválnak? Hat témakörben kérdeztük a várpalotai polgármesterjelölteket.

Szabó Péter Dániel

A fenti kérdések mellett a város vezetésére aspiráló politikusok az önkormányzati tulajdonú cégek működéséről, valamint a helyi turisztikai lehetőségekről is elmondják véleményüket. A válaszok azért is fontosak, mert az önkormányzati választásokat követően mindenképp új polgármestere lesz a településnek, hiszen a jelenlegi vezető, Németh Árpád (Fidesz) nem indul a posztért.

A polgármesteri székért öt jelölt  Csővári János (független), Deák Istvánné (MSZP), Gadanecz György (független), Máté József (Jobbik) és Talabér Márta (Fidesz) verseng. Válaszaikból kiderül, feladat van bőven, ám ezek megoldását minden jelölt vállalná, amennyiben felhatalmazást kap a választóktól. 

Lapozzon a jelöltek válaszaiért!

 

OLDALTÖRÉS: Csővári János

 

 

 

Milyen elképzelései vannak a várost szinte kettévágó 8-as főút fejlesztését illetően?

A várost elkerülő út tervezése körülbelül 20 éve folyik. Már csak a környezetvédelmi hatóságnak kell pontot tenni az ügyre. Szeretném, ha az út minél előbb megépülne, mert a jelenlegi helyzet óriási környezeti terhelést jelent a városnak. A magam részéről mindent megteszek, hogy a terv végre megvalósuljon. Szerintem az országgyűlési képviselőnek is nagy szerepet kell vállalnia ebben.

Hogyan segítene a Várpalotára települő cégeknek, hogyan csökkentené az elvándorlást?

A munkanélküliség jelenleg 10 százalék körül van, ami meglehetősen magas. Várpalotának létszükséglete, hogy új munkahelyek jöjjenek létre. Az elmúlt húsz év legnagyobb problémája, hogy ez nem sikerült. Működő ipari parkok vannak, ide kell csábítani ipari üzemeket. Emellett az önkormányzati beruházásokat a helyi vállalkozókkal kell elvégeztetni. A város lakosság-megtartó képességét nagyban javítaná, ha felgyorsítanánk a fiatalok bérlakásépítését.

Mi a véleménye az önkormányzati tulajdonú cégek működéséről?

Az önkormányzat tulajdonában van a közüzemi kft., a Palotasport Kft. és a Szindbád Kft. Némelyik kft. működéséről sok negatív véleményt lehet hallani. Nálam mindenki tiszta lappal indulna. A hozzáértés, a vezetői képesség és az emberi magatartás dönti el, hogy kell-e személyi változás vagy sem. A vállalatok szerkezete az elmúlt négy év alatt sokat változott. A jelenlegi helyzetet át kell tekinteni, és ha szükséges, bátran kell változtatni. Persze megfontoltan, körültekintően és az ott dolgozók véleményét kikérve.

Mi az álláspontja a Várpalotára tervezett biogázerőmű ügyében?

A biogázerőmű létesítéséhez szükséges összes engedélyt kiadták. Az engedélyben a növé- nyi eredetű termékek és hígtrágya felhasználása mellett a vágóhídi hulladékok is fel vannak sorolva. A tulajdonosokkal mindenképpen meg kell egyezni, hogy a vágóhídi hulladékokat vegyék ki az engedélyből, mert a tapasztalat szerint ezek felhasználása során bűz keletkezik. Ha nem tudunk megegyezni, akkor a cég összeütközésbe kerül az önkormányzattal. Ezt az üzemet csak úgy működtethetik, ha az nem zavarja a lakosságot.

Turisztikai szempontból milyen lehetőségeket lát Várpalotán?

Várpalota turisztikai szempontból nem jelentős város, de a várban jelenleg folyó több száz millió forintos beruházás lényegesen bővíti a lehetőségeket. Nagy probléma, hogy nincs kellő mennyiségű szálláshely. Földterület biztosításával, esetleg adókedvezménnyel elő kell segíteni ennek a megvalósulását. Így lehetne a térség konferencia-központja és egy sor más rendezvény színhelye. A felújítás után a várba kell bevinni a házasságkötő termet. A turisztikai szempontok előtérbe kerülésével a város is jobban fejlődhet.

Miként látja az országszerte népszerű Pannónia Fesztivál várpalotai jövőjét?

A Pannónia Fesztivál országosan ismert és elismert rendezvény. Várpalotán a fiatalok szeretik, az idősebbek kritizálják. Szerintem a fesztivál megrendezésére továbbra is szükség van, mert alapvetően nem zavarja a város életét, de  szórakozási lehetőséget ad a fiatalok számára. A rendezést viszont jobbá kell tenni, több rendőr és rendező kell. A keletkezett szemetet nem az önkormányzatnak, hanem a rendezőnek kell összeszedetni. Jó lenne, ha a rendezvényből előbb-utóbb a város is valamennyi anyagi hasznot látna.

 

OLDALTÖRÉS: Deák Istvánné

 

 

 

Milyen elképzelései vannak a várost szinte kettévágó 8-as főút fejlesztését illetően?

A 8-as főút fejlesztésének folytatása és a Várpalotát elkerülő út megépítése elkerülhetetlen a térség gazdasági fejlődésének felgyorsítása érdekében. A beruházás munkahelyeket teremt, szolgálja a közlekedés biztonságának növelését, segíti az itt működő vállalkozások  szerepének erősítését. Az elkerülő úthoz szükséges szakhatósági engedélyek kiadása folyamatban van. Lassan lezárul az egyeztetés a MÁV-val, valamint a környezetvédelmi tárcával a hulladéktároló rendezése ügyében is.

Hogyan segítene a Várpalotára települő cégeknek, hogyan csökkentené az elvándorlást?

Arra, hogy több száz fős munkahelyek jöjjenek létre Várpalotán, kicsi az esély. A már működő helyi kis- és közepes vállalkozásokat kell segíteni abban, hogy bővíteni tudják a foglalkoztatottak körét. Őket, valamint az újonnan alakulókat támogatni kell olyan kedvező feltételekkel  mint a megfelelő infrastruktúra, képzett munkaerő, adókedvezmény, pályázati részvétel támogatása, a korábban jól működő foglalkoztatási kerekasztal tevékenységének újraindítása , melyek garantálják biztonságos működésüket.

Mi a véleménye az önkormányzati tulajdonú cégek működéséről?

A cégek működését mindenképpen át kell vizsgálni a megfelelő gazdálkodás ellenőrzése céljából. Nem kerülhető el annak áttekintése sem, hogy ez-e a legmegfelelőbb működési forma, különös tekintettel a Szindbád Kft.-re, mely óriási önkormányzati támogatást kap, s ennek ellenére sokkal alacsonyabb színvonalon tevékenykedik, mint korábban. A közüzemi kft. működését a felvett hitelek, a kintlévőségek veszélyeztetik, s az sem engedhető meg, hogy a saját cégünk kimaradjon önkormányzati beruházásokból.

Mi az álláspontja a Várpalotára tervezett biogázerőmű ügyében?

A biogázerőmű létesítésének önkormányzati támogatása egy befektetői csoport érdekeit szolgálja. Nem kérték ki a lakosság véleményét, így súlyosan sérült a tájékoztatási, véleményformálási joguk. A beruházásról hallgatott az EPE  környezetvédelmi egyesület is, mely az Inotára korábban tervezett égetőmű ellen harcosan lépett fel. Remélem, még nincs késő, és a szerződések áttekintése után megakadályozható lesz ez a beruházás, mely megkeserítené az itt élő emberek életét, s rontaná a városi fűtőmű gazdaságos működését is.

Turisztikai szempontból milyen lehetőségeket lát Várpalotán?

Várpalota turisztikai jelentőségét javíthatja a Thuri-várban megkezdődött beruházás, de  nem ez az elsődleges kitörési pontja a városnak. Ennek nem csak az az oka, hogy kulturális értékeink megismerésére jelenleg egy nap elegendő, de az is, hogy nem rendelkezünk olyan infrastrukturális feltételekkel, programokkal, melyek többnapi itt-tartózkodást, turisztikai látványosságot biztosíthatnának. Nincsenek kiemelten színvonalas vendéglátóhelyek, szálláslehetőségek, egyéb szolgáltatások, pedig ezek elengedhetetlenek.

Miként látja az országszerte népszerű Pannónia Fesztivál várpalotai jövőjét?

A Pannónia Fesztivál azon kevés rendezvények közé tartozott az elmúlt években, melyek Várpalota számára ismertséget hoztak, nagy érdeklődést váltottak ki. További megrendezését támogatom, ugyanakkor a rendezvénnyel kapcsolatos szerződések áttekintése, s ebben a város érdekeinek megjelenítése elengedhetetlen. Az nem lehet, hogy csak a szervezők profitáljanak, s a város számára csak a kiadások és a kellemetlenségek maradjanak. A helyi vállalkozások bevonása a rendezvény lebonyolításába is jogos igény.

 

OLDALTÖRÉS: Gadanecz György

 

 

 

Milyen elképzelései vannak a várost szinte kettévágó 8-as főút fejlesztését illetően?

A Várpalotát elkerülő mintegy nyolc kilométer hosszú útszakasz immár csaknem húsz éve húzódó építésének tervei elkészültek. Az építési engedély kiadása az idei év végére várható, így az építés - az időjárástól függően - 2012 végén, 2013 elején kezdődhet hároméves tervezett átfutással. A fenti információk alapján valószínűleg még nem kell számolnunk rövid határidőn belül a forgalmi rend átalakulásával a városunkban.  Úgy gondolom, hogy találkozni fogunk még további, a kerülő úthoz kapcsolódó problémákkal.

Hogyan segítene a Várpalotára települő cégeknek, hogyan csökkentené az elvándorlást?

A Várpalotára települt, illetve települő cégek kiépült infrastruktúrával találkozhatnak nálunk, tehát ezen a téren viszonylag könnyebb helyzetben vagyunk egynéhány településnél. Ettől függetlenül még nem tolonganak nálunk sem a befektetők. A megépülendő elkerülő út adta lehetőségek figyelembevételével ki kell alakítanunk egy olyan koncepciót, ami arra ösztönözné az ide települni szándékozó cégeket, hogy a kerülő út környezetében és az ipari parkokban települjenek le, ne pedig a lakóövezetek mellett.

Mi a véleménye az önkormányzati tulajdonú cégek működéséről?

Ezek a cégek az elmúlt években jelentős változásokon mentek át, véleményem szerint ezek a változások nem minden esetben voltak szerencsések. A felügyelőbizottságaink tagjai nem éppen hozzáértő szakemberekből álltak és nem segítették a testületet. Ezzel a szokással szakítani kell! Át kell nézni ezeknek a cégeknek a tevékenységét és ezután lehet a további intézkedéseket megtenni. Nem akarunk senkinek a feje felett pálcát törni, de ha valakik visszaéltek a testület bizalmával, azoknak távozniuk kell!

Mi az álláspontja a Várpalotára tervezett biogázerőmű ügyében?

Azért, hogy a lakosság elfogadja a megvalósulást, a beruházóknak többet kell tennie és megnyugtatóan tájékoztatni az érintetteket. Ebben az önkormányzatnak közvetítenie kell! Amennyiben nem lesz megnyugtató eredmény, akkor is a lakosság érdekeinek megfelelően kell eljárnunk. Meggyőződésem, hogy ez a jövőben is nagy feladatokat fog még a városvezetésre róni! A bevételeit a város költségvetésének növelnie kell, ezért nagyon körültekintőnek kell lenni, ez nem nagyon sikerült az előző városvezetésnek.

Turisztikai szempontból milyen lehetőségeket lát Várpalotán?

A városunknak jó adottságai vannak a turisztika irányában. Ahhoz, hogy ezeket a lehetőségeket kihasználhassuk, az alapvető hiányosságokat kell megszüntetnünk. A városkép rendezettségét elfogadható költségvetési támogatással meg lehet oldani, gondolok itt a virágos városképre, a rendezett parkokra (például a vár mögötti parkból sokkal többet lehetne kihozni), a vízelvezető árkok karbantartására, a tisztaságra. Itt pályázatokkal, közhasznú munkások alkalmazásával sokat javíthatunk a jelenlegi helyzeten.

Miként látja az országszerte népszerű Pannónia Fesztivál várpalotai jövőjét?

A városunknak ki kell használnia ezt vagy az ehhez hasonló lehetőségeket, de megfelelő és tisztességes, mindenki számára elfogadható feltételekkel. Alkalmassá kell tennie a parkerdőt (infrastruktúra) az ilyen rendezvények befogadására (erre áldozni kell!), és akkor a rendezvényszervezők is nagyobb bizalommal fordulhatnak irányunkba, hiszen ez a parkerdő kínálja ezt a lehetőséget. A szerződések előkészítésekor egyenrangú felállással, a város számára is kézzelfogható hasznot is hozó rendezvényekről kell megegyezni.

 

OLDALTÖRÉS: Máté József

 

 

 

Milyen elképzelései vannak a várost szinte kettévágó 8-as főút fejlesztését illetően?

Meg kell vizsgálni az eddigi műszaki terveket, s amennyiben a város számára előnytelennek bizonyulnak, újra kell gondolni azokat. Sürgető feladatról van szó, hiszen mindenki számra okoz hétköznapi közlekedési problémákat a jelenlegi, városunkat keresztülszelő főútvonal, különösen a turisztikai szezonban.  Mindenképpen Várpalota városát elkerülő útvonalat kell a jövőben, ezen problémák kiküszöbölésére, létrehozni.

Hogyan segítene a Várpalotára települő cégeknek, hogyan csökkentené az elvándorlást?

Felül kellene vizsgálni a helyi szintű, helyi adózásról szóló jogszabályokat. Olyan pénzügyi környezetet kell megteremteni, amely vonzóvá teszi városunkat a helyi és az  idetelepülni kívánó kis- és középvállalkozóknak. Ezen vállalkozói réteget szeretnénk helyzetbe hozni, hiszen pont ez a gazdálkodói csoport, amely jelentős létszámban foglalkoztatná a helyben élőket. 

Mi a véleménye az önkormányzati tulajdonú cégek működéséről?

Radikális változtatásokra van szükség, strukturális átszervezésekkel, amelyek nem jelentenének leépítést. Különösen vonatkoztatható ez a többségében helyi szolgáltatásokat végző közüzemi kft.-re, ahol a produktív és improduktív foglalkoztatottak aránya 30, illetve 70 százalék. Nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni a közmunkaprogram fenntartására, de a jelenlegivel ellentétben nem piaci, hanem szociális ellátási alapon. Visszaállítanánk a korábban már gazdaságosan működő, önkormány- zati igazgatású foglalkoztatást.

Mi az álláspontja a Várpalotára tervezett biogázerőmű ügyében?

Semmi esetben sem támogatjuk annak megvalósulását, hiszen fennáll a veszélye, hogy  a kft. környezetében lévő lakóingatlanok elértéktelenednek. A lakosságot félretájékoztatták ez ügyben, a rendelkezésre álló dokumentumok és engedélyek alapján nagy mennyiségben fognak állati eredetű hulladékot és ürüléket a cég területére beszállítani, amely olyan környezeti terheket ró az ott élőkre, amely a normális életvitelüket rontaná. Az a néhány munkahely, amely létrejöhetne, nem áll arányban a fentebb leírtakkal.

Turisztikai szempontból milyen lehetőségeket lát Várpalotán?

Felül kívánjuk vizsgálni a helyi, párhuzamosan működő, önkormányzati érdekeltségű cégek munkáját. Nem számszakilag szeretnénk növelni az éves szintű városi rendezvények számát, hanem minőségük változásában szeretnénk radikálisan változtatni. Mivel a helyi vár frekventált helyen található, ezért akár visegrádi példára szeretnénk korhű várjátékokat meghonosítani, és ezzel együtt tovább népszerűsíteni az egyedülálló Trianon Múzeumot.  

Miként látja az országszerte népszerű Pannónia Fesztivál várpalotai jövőjét?

Szórakozási lehetőséget kell biztosítani mind az itt élőknek, mind az ide látogatóknak, ez nem kérdéses. Azonban az eddigi gyakorlattól eltérően a fesztivált a város szervezésében kell lebonyolítani, helyi vállalkozók széles körű bevonásával. 

 

OLDALTÖRÉS: Talabér Márta

 

 

 

Milyen elképzelései vannak a várost szinte kettévágó 8-as főút fejlesztését illetően?

A 8-as főút elkerülő szakaszának megépítését országgyűlési képviselőként az egyik legfontosabb feladatnak tartom.  Az engedélyezési eljárás jelenleg felfüggesztés alatt van, mert a nyomvonal érinti a szeméttelep területét és a település rendezési tervét is módosítani kell. Szükséges még a környezetvédelmi hatóság engedé- lye, ezek után lehet megkapni az építési engedélyt és indulhatnak meg a munkálatok 2013 elején. Azon leszek, hogy mihamarabb lezáruljanak az egyeztetések és meglegyenek a szükséges engedélyek.

Hogyan segítene a Várpalotára települő cégeknek, hogyan csökkentené az elvándorlást?

A már a településen lévő cégek nagyobb megbecsülése és munkához juttatása legalább  olyan lényeges a lakosság és a munkaerő  megtartása szempontjából, mint újak letelepítése. A 8-as elkerülő létfontosságú, mert a közlekedési infrastuktúra teljessé válásával vonzóbbak leszünk befektetői szempontból, Veszprém és Székesfehérvár mellett pedig jobb árakat tudunk kínálni. Emellett jó szakképző iskolával rendelkezünk, ami a felkészült munkavállalók miatt elengedhetetlen.

Mi a véleménye az önkormányzati tulajdonú cégek működéséről?

Az önkormányzati tulajdonú cégek működését át fogjuk tekinteni. Más-más területen, de a lakosság életét meghatározó feladatokat látnak el, s nem mindegy, hogyan teszik ezt. A közüzemi kft. esetében szükséges megvárni a hatóságok által folytatott eljárás eredményét is.  A Szindbád Kft.-nél pedig több változtatást fogunk kezdeményezni, nagyon sok jelzés érkezik azzal kapcsolatban, hogy elégedetlenek az emberek a működés jelenlegi formájával.

Mi az álláspontja a Várpalotára tervezett biogázerőmű ügyében?

A biogázerőmű ügyét elhibázott döntésnek tartom, de legfőképp azt, ahogyan azt a várpalotaiak elé tárták. Megvizsgáljuk, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan lehet ettől a beruházástól eltekinteni. Vannak olyan alternatív energiaforrások, amelyek sokkal inkább elfogadhatóak az emberek számára és enyhítenek a távfűtés okozta nehézségeken, ezeket kívánjuk előtérbe helyezni.

Turisztikai szempontból milyen lehetőségeket lát Várpalotán?

Az idegenforgalom számos lehetőséget rejt, de a település ipari jellegét nem változtatja meg. A Thuri-vár rekonstrukciója után remélhetően sokkal vonzóbb lesz a turisták számára Várpalota. Sokan érdeklődnek a Trianon Múzeum után is, de a vadászat és a horgászat miatt is szívesen jönnek a városba. Kevés minőségi szálláshely van, erre is kell befektetőt találni, tiszteletben tartva, hogy a vár mögötti területet parkként szeretnék megőrizni a palotaiak.

Miként látja az országszerte népszerű Pannónia Fesztivál várpalotai jövőjét?

A Pannónia Fesztivált szét kell választani a motorgyártás ügyétől. A fesztivál jó hírét viszi a városnak, nagyon sokan szeretik a helyiek és a környékbeliek közül is. Azon kell változtatni, hogy a város vállalkozói is profitáljanak ebből a rendezvényből és ne csak a takarítás maradjon ránk, hanem effektív haszna is származzon az itt élőknek belőle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!