Felejthetetlen évek emlékei

Hogy a fenti mély gondolatot megértsük, meg kell ismernünk, ha csak dióhéjban is, Vaczkó László életútját. A 77 éves férfi az 50-es években Budapesten, közgazdasági szakközépiskolában tanult, ám a 3. évben meg kellett tanulmányait szakítania, mert édesapját, aki molnár volt, koholt vádakkal három hónapra letartóztatták, majd egy évre a fővárosba internálták. A somlóvásárhelyi kamasz nem véletlenül alakította meg tizenöt társával a Fehér Gárda Illegális Ifjúsági Szervezetet, akik fenyegető leveleket küldtek pártitkároknak, begyűjtési felelősöknek, tanácselnököknek. Azt írták nekik, hogy hagyjanak fel a nép sanyargatásával, különben halálra ítélik őket. Ezen kívül kommunista ellenes röpcédulákat szórtak szét Budapesten. Aztán eljött az 56-os forradalom.

- Somlóvásárhelyen csendesen zajlottak le az események. Semmiféle rendbontás nem történt, ezért utólag senkit nem vontak felelősségre - meséli az 1972 óta Ajkán élő magyar-történelem szakos tanár, Laci bácsi. - Azért is hoztuk létre a faluban a nemzetőrséget, hogy lefogjuk a bosszúra éhesek kezét. Egy emberként fogtunk össze, amikor a veszprémi egyetemisták segítséget kértek tőlünk a fővárosban harcoló társaiknak. Két teherautónyi élelmiszert vittünk fel november 3-án.
A Móricz Zsigmond téren, majd az egyik egyetem kollégiumában osztottuk szét az élelmet. Megfogott a fiatalok lelkesedése, bátorsága, nem sok kellett, hogy közéjük álljak. Ám akkor már várt rám itthon egy szép lány, aki később a feleségem lett. Felvetődött, hogy az éjszakát töltsük a fővárosban, de mi hazaindultunk. Rövid idő múlva már hallottuk, ahogy a szovjetek el kezdték lőni a főváros házait. Megindult a roham a felkelők ellen. Ha akkor ott maradok, ma talán nem beszélgethetnénk.

Nemcsak Laci bácsiban, hanem néhány társában is tovább élt a forradalmi hevület, ezért 1961-től mind sűrűbben találkozott a hat jó barát, akik titokban évente megünnepelték az 56-os forradalmat. Aztán 1964-ban megalapították az Októberi Front Illegális Forradalmi Szervezetet, majd programot dolgoztak ki egy elkövetkezendő változás segítésére. Írásos fogalmat tettek  elővigyázatosságból álnéven , amelyet egy lezárt fémcsőbe, majd egy betontömbbe rejtve elásták a szőlő tőkék alá. Nem csak a környékbeli ötvenhatosok címére minden októberben és a nemzeti ünnepeken, illetve Nagy Imre és társai kivégzésének évfordulóján levelet küldtek vasúti mozgó postán (ne lehessen megtudni, hol adták fel a borítékot), hogy emlékeztessék őket a dicsőséges forradalmi időkre, ugyanakkor felrázzák őket meghunyászkodó tespedésből. Hálózatot akartak bővíteni, de ellaposodott a szervezkedés, lassan mindegyikük családos lett.

Két év múlva, 1966. április 14-én az állambiztonság emberei zörgettek be hozzájuk is. A fegyveres összeesküvés kezdeményezése és vezetése miatt  találtak náluk két pisztolyt is  hosszú évekre ítélték a csapat tagjait. Laci bácsit nyolc évre büntették, amiből 1971-ben szabadult. Az életét kezdhette elölről. 
A rendszerváltás után megszületett semmisségi törvény alapján bennünket rehabilitáltak, mondván cselekedeteink összefüggtek az 56-os forradalommal. A most elkészült, nyomdára váró könyvemben is megfogalmaztam: nem értettem, hogy Hamusics János miért nem részesült ebben a kegyelemben. Érdekelt az élete, a körülötte kialakult csoport munkája, ezért is ragadtam tollat.

 A könyv címe: Golgota járás. Alcím: Bányász ballada a Bakonyalján 1966. Az idős szerző a tőle megszokott alapossággal nézett utána a bányászok robbantásos merényletének. Járt levéltárban, a megyei bíróságon tanulmányozta a pert, felkereste a túlélőket, s beszélt Hamusics volt feleségével is.
 Annak idején a hatóság terrorista cselekménynek állította be a padragi bányászok bűncselekményét, de ez nem volt igaz, mivel csak anyagi kár keletkezett azzal, hogy kisiklott a vonat. Tény, hogy Hamusicsék hadifelszereléseket szállító szovjet tehervonatot akartak a levegőbe röpíteni. Amikor 1966. április 28-án hajnali négykor felrobbantották a síneket Ajka és Városlőd között a szerelvény alatt, azt hitték, hogy az oroszok erejét gyengítették. Az csak egy üres tehervonat volt.
 
Gyorsan lebukott a társaság, mert a történtek után valaki betelefonált a rendőrségre. Utólag egyértelműnek tűnik, hogy a főszervezőt, mai szóhasználattal élve, élettársa dobta fel, aki előtt a csoport tagjai nyíltan beszéltek a szervezkedéseikről. Az asszony váratlanul elköltözött a faluból, senki nem hallott azóta se róla. Hamusicsot, aki 1956-ban segítette a Nyugat felé tartó, a Bakonyon át a fővárosból érkezett forradalmárokat, 1957. február 17-én felakasztották a veszprémi börtönben.

A per másodrendű vádlottjára, az ugyancsak Ajkán élő Balázs Sándorra az ügyész halált kért, de csak 14 évet kapott. Másodfokon 11 évre csökkentették a büntetését, amiből nyolc év után szabadult. Laci bácsi vele is beszélt a könyv megírásakor. A ma nyugdíjas vájár férfi elmondta neki, hogy amikor vallatóinak a szovjet csapatok felrobbantásáról beszélt, alaposan megverték. A pribékek nem akartak hallani ilyen vallomást  nem is került jegyzőkönyvbe , nyilván azért, hogy ne bántsák meg a Nagy Testvért, a Szovjetuniót azzal, hogy ilyen megátalkodott ellenségei vannak hazánkban.
 
Három évvel ezelőtt hoztuk létre a Somlói Magyar Október Baráti Közösséget, amelynek tagjai a középiskolás forradalmár barátaimból és a 66-os bajtársaimból tevődtek össze. Ez utóbbi csoportból ma már csak én élek. Két éve a somlói pincénknél márvány emléktáblán örökítettük meg az 1964-ben alakult forradalmi szervezetünket, egy fém táblára pedig a baráti társaság tagjainak a neve került fel. Minden évben, így október 23. előtt, felkeresem elhunyt bajtársaim sírját Somlószőlőstől Budapestig, hogy elhelyezzem rajtuk a koszorúimat. Balázs Sándor barátommal, valamint az egyik volt zárkatársam öccsével minden február 17-én, Hamusics János halálának évfordulóján, megnézzük a Dunatáj Alapítvány által 2003-ban készített filmet, amelyben mindketten beszélünk a 66-os eseményekről. Annak idején, amikor titkon megünnepeltük október 23-át, a présház pincéjében az asztalra nemzeti színű zászlót terítettünk. Rég volt. Ma is 56 szelleme ad erőt, hogy tovább foglalkozzam azokkal a felejthetetlen évekkel.