2010.10.18. 09:01
Kevés volt a véradó
Veszprém - A vártnál kevesebben, mintegy százan adtak vért a hétvégén a Pannon Egyetemen rendezett egészségnapon.
A megyeszékhely hagyományos véradó kampányrendezvényén száztizenketten jelentkeztek véradásra, végül közülük 98-an adhattak vért, ami bár feleannyi, mint amennyi a tavalyi hasonló rendezvényen jelentkező donorok száma volt, de még így is három-négy átlagos nap eredményének felel meg.
Többre számítottunk, sajnos a megfázásos időszak miatt többen antibiotikumot szedtek, ezért nem adhattak vért. Öröm, hogy a rendszeres véradók mellett sok fiatal is jelentkezett, sőt huszonegy első véradót regisztráltunk.
Ez nagyon fontos, hiszen a donorállományunk átlagéletkora közelít a hatvanhoz, ezért a jövő megfelelő vérellátása érdekében mindenképpen fiatalítani kell a véradók táborát. Ezek a kampányrendezvények jó alkalmat teremtenek ennek vélekedett dr. Gancsev Mária, a regionális vérellátó központ vezetője.
A kulturális programokkal sztárokkal, jótékonysági koncerttel színesített rendezvényen a Vöröskereszt munkatársai egész nap várták a jelentkezőket, akik a retro-érzés jegyében ingyensört és -virslit kaptak ajándékba.