Hírek

2011.02.07. 07:50

Nyitott pincék és Balázs-áldás

Talán soha nem kedvezett annyira az időjárás ennek a programnak, mint szombaton délután. Sokan jöttek el, hogy részt vegyenek a szertartáson, ezúttal is három pap misézett. Megemlékeztek Szent Balázsról, akit a torok védőszentjének tartanak. A misét magyarul és németül egyaránt celebrálták, az egyházi énekek többsége csak németül hangzott el.

Varga Ibolya

A szertatás végén kaphatta meg mindenki, aki igényelte, a Balázs-áldást. A Nivegy-völgyben található nyolcszáz éves templomromnál mindig február első szombatján tartják meg a szertartást. Minthogy Zala megyéből több autóbusszal érkeznek a kezdetektől a hívek, a templomrom mellett lévő tágas réten rendszeresen piknikeznek az emberek, de a közelben dolgozó szőlészek és borászok is már jó néhány éve meghirdették a Nyitott pincék akciójukat.

Ennek keretében megvendégelik az érdeklődőket egy-egy pohár borral és előre bejelentett igények alapján pár falattal is. A Veszprémi Német Nemzetiségi Klub tagjai közül többen közreműködtek a szertartásban, ők énekelték el a német dalokat és már hetedszer tértek be egy tányér gulyásra a Mersics-pincébe. A környező települések polgármesterei a Gergely Borházban találkoztak és sokan látogatták meg a Cse-Ki Borházat. Mindhárom említett pince minősített állomása a ZánkaNivegy-völgyi Borút Egyesületnek.

 



A kisebb pincészetek is kinyitottak, egyik helyen metszették a szőlőt, s emellett hívták meg az ismerőseiket egy-egy pohár borra. Péringer Miklós, a borút egyesület elnöke szerint egyre sikeresebb a Balázs-napi nyitott pincék akciójuk, évről évre több a visszatérő vendég, sokan közülük a pünkösdi ak- ciójukat is meglátogatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!