Hírek

2011.05.05. 08:48

Döntések róluk, de nélkülük?

Sümeg - Az új közfoglalkoztatási programról, a biomassza alapú hőszolgáltatásról, az önkormányzatok lehetőségeiről és a vidékfejlesztés jövőjéről is hallhatnak aktuális információkat a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) tavaszi közgyűlésének résztvevői.

Szijártó János

A sümegi Hotel Kapitányban szerdán megnyitott és másnap estig tartó közgyűlésen dr. Wekler Ferenc elnök köszöntője után a házigazda sümegi önkormányzat nevében Rátosi Ferenc polgármester mutatta be néhány percben Sümeget az ország minden pontjáról érkező polgármestereknek, önkormányzati, kistérségi vezetőknek, tisztségviselőknek. A közgyűlés aztán elfogadta az elnöki beszámolót, a pénzügyi beszámolót, majd a delegáltak hozzászólásait is meghallgatták. Elhangzott, hogy fontos ügyekben közös állásfoglalásokat kell mielőbb megalkotni, mivel olyan döntések születhetnek róluk, de nélkülük, amelyek mélyen érintik a kistelepüléseket. Gond, hogy sok az eladósodott önkormányzat és önerő híján éppen azok nem juthatnak támogatáshoz, segítséghez, akik a legnagyobb bajban vannak.

 

 

Szó esett még a gázszolgáltatás kiépítésével kapcsolatos, irreálisan hosszú várakozási időről, a közszolgáltatásról, az informatikai háttér hiányosságairól, munkanélküliségről. A közgyűlés befejezése után előadások kezdődtek, először a közfoglalkoztatásról, majd a biomassza alapú hőszolgáltatásról.
Csütörtök délelőtt Tállai András a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára tart előadást az önkormányzatok jelenéről és jövőjéről. Délután a vidékfejlesztésről, az oktatásról is terveztek prezentációt, míg az esti programban a résztvevők történelmi lovasjátékokat tekinthetnek meg.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!