Hírek

2012.04.17. 17:22

Arénáról, belvárosról

Veszprém - Jó bevételt hoznak az arénának a vallási találkozók, kereskedelmi rendezvények, konferenciák és koncertek, derült ki Göttlinger László tájékoztatójából.

Győrffy Árpád

A sportcsarnokot működtető társaság vezetője a Veszprémi Turisztikai Egyesület tagjainak mutatta be az intézmény működését kedden. Mint elmondta, jó döntésnek bizonyult, hogy rendezvények szervezésével egészítik ki bevételeiket. Az üzemi eredmény már közelít a nullához, jövőre mindenképpen megszűnik a ráfizetés. Az idei tervek közül kiemelte a négynapos csokoládéfesztivált, Caramell,  a 100 tagú cigányzenekar koncertjét és az Experidance tervezett fellépését.
 A belvárosi rehabilitációs munkákról Brányi Mária alpolgármester és Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást. Rövidesen elkezdődnek a munkák a Kossuth utca aluljáróval határos részén, és várhatóan júliusban fejeződnek be. A nyár folyamán várható az egykori Korona Szálló - mai Gourmandia - tetőzetének és a megyeháza, illetve az Óvári utca felőli homlokzatának a felújítása. Ennek befejezésére is talán az idén sor kerül. Az eredetileg 3,6 milliárd összköltségű, 1,8 milliárdos uniós támogatással zajló munka a kapcsolódó külső fejlesztésekkel elérheti az ötmilliárdot.

 Varga András a közép-dunántúli pályázati lehetőségekről adott tájékoztatást. Szó volt az új turisztikai fejlesztésekről, a Gizella-napi előkészületekről, és Neubauer Sándorné elnök vezetésével határoztak új tagok felvételéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!