Hírek

2012.05.25. 05:10

Madarászsulisok országos sikere

Nemesgulács - Nem először értek el kiváló eredményt a nemesgulácsi madarászsuli diákjai. Ezúttal országos megmérettetésen bizonyították felkészültségüket, és végül a negyedik helyen végeztek az összetett feladatokat tartalmazó versenyen.

Szijártó János

A madarászsuli Árvai Gábor irányításával működik 1999 óta. A nemesgulácsi Keresztury Dezső Általános és Szakiskola tanára a verseny után számolt be lapunknak a remek szereplésről.

- Idén márciusban rendezték meg Vöröstón a Madarak és fák napja verseny regionális döntőjét, ahol csapatunk (Kovács Eliza, Takács Péter, Gelencsér Dávid) első helyen végzett és ezzel bejutott a vértesboglári országos döntőbe. Működésünk tizenkét éve alatt kilencedszer vívtuk ki az országos fináléban való szereplést, ami már önmagában is páratlan eredmény. Megjegyzem, hogy a regionális versenyen B csapatunk (Pimper Krisztián, Szekér Marcell és Muzsi Dávid) a második helyet szerezte meg. Itt a gyerekek számot adtak általános madárvédelmi és biológiai ismereteikből, de az év fájáról (zselnicemeggy), az év madaráról (egerészölyv), a Bükki Nemzeti Park természeti értékeiről, a harkályalakúakról is kiváló tudással kellett rendelkezniük. Az országos versenyen aztán még nehezebb, elméleti és gyakorlati feladatsor várt diákjainkra. A regionális döntőn érintett témák mellett volt madárhang-felismerés, illetve a komposztálással, energiatakarékossággal, élőhelyekkel összefüggő tudásra is szükség volt. Nem könnyű távcsővel, messziről felismerni egy madarat vagy éppen a koponyacsontjáról, de az egerészölyvfészek készítéséről is tudni kellett minden apró részletet. A nemesgulácsi madarászsuli tanulói azonban ezúttal sem vallottak szégyent, az országos döntőben végül a negyedik helyen végeztek - tudtuk meg Árvai Gábortól.

A "madarászsulis" gyerekek egy életre megszeretik a természetet, van, aki már hivatásul választotta közülük ezt a területet. Fontos, hogy folyamatosan karbantartják a tudásukat azzal, hogy rendszeresen részt vesznek különböző helyi, regionális és országos versenyeken. Megismerik, megszeretik a természetet, és megtanulják azt tisztelni. Ebben nagy szerepe van az iskolában kialakított madárbarát kertnek, de a dokumentált madármegfigyelések, kirándulások is tökéletesen kiegészítik a rendszeres szakköri foglalkozásokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!